Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Jánosy István: Az aktuális költő

tességtelen előnyre mások rovására! tiszteld az öregeket s.tb.), amelyeknek félredobásával lehetetlenné válik a társasélet is. Bomlik a család, elmarad a gyermekáldás álértékek hajszolása miatt. Milyen tömören fejezte ki mindezt Berzsenyi A magyarokhoz című ódájában, különösen annak első változatában, ahol a „folárkodást” említi.

így nemcsak egy-egy kisebb közösség, de az egész emberiség léte és fejlődése azon áll vagy bukik, hogy ez az általános burjánzás megfékezhető-e, még visszafordítható-e az egyensúly, a helyes arány, a szimmetria, a harmónia. Az ember önkéntelenül érzi ezt, vágyódik az egyensúly után. így nem túlzók, ha kimondom: Berzsenyi Poétái harmonisztikája az egyik legaktuálisabb filozófiai mű, amit mostanában olvastam. Nincs a köz- és magánéletnek olyan területe, ahol ne a helyes arányok kialakítása lenne a döntő feladat, amitől egész jövendőnk függ: harmónia kialakítása természet és technika, városi és falusi élet, erkölcsi kötöttség és szabadság, magánélet és közösségi munka, anyagi igények és szellemi igények, távlati célok és pillanatnyi érdek között, és sorolhatnám még sokáig.

A mai ember mélységesen tudatában van, hogy ez a rákosodás, az egyensúlyvesztés már a létet fenyegeti és halálosan szorong, neurotizálódik, szki- zofrénizálódik, és lázasan keresi a kiutat. Ilyen kiút-keresés a „zöldek” mozgalma is, amelyben ugyan sok naivság van, rousseau-i „vissza a természethez” nosztalgia, mégis jelzi a veszélyt, és őszintén keresi a menekülést.

180 évvel ezelőtt a magyar nép jövendőjének a kimunkálására Berzsenyi az ógörögöket ajánlotta példaképül. Nem sok sikerrel. A fejlett gyáriparú, kapitalista, merkantilista Angliáért lelkesedő Széchenyi gyerekesen naivnak látta Berzsenyi hellenizmusát, a fiatalabb költők pedig lemosolyogták az avult „niklai remetét” — ők akkor már az új divathoz, a nemzetközi romantikához igazodtak (például Hugóhoz). Ez talán még tragikusabb hatású volt Berzsenyi elszigetelődésében, mint Kölcsey kritikája. Ha ugyanis Berzsenyit értő és elismerő „szurkolók” vették volna körül, Kölcsey elutasítása nem roppantotta volna össze alkotókedvét.

Érdekes, hogy az ógörögök példája éppen most, 180 évvel Berzsenyi elképzelése után vált csodálatosan időszerűvé. Miiben?

Abban, hogy éppen az ő példájuk, az ő módszereik, életszemléletük segít hozzá leginkább az előbb említett rákosság leküzdéséhez.

Az egész ógörög életgyakorlat, szellemiség két jelmondaton alapult. Az egyik a delphi jóshely bejáratára volt írva: „Gnóthi szaauton” — ismerd meg önmagadat; a másik: „Méden agan” — semmit se nagyon, semmit sem eltúlozva. Embernek, népnek mérhetelenül fontos az önismeret: jó politika csak ezen alapulhat: a nép jellemének, helyzetének, képességeinek, szellemi és anyagi lehetőségeinek reális felismerésén. De az egyén is csak úgy tudja életét eltervezni, úgy tud nehéz kérdésekben helyesen dönteni, ha mélységesen ismeri saját lelkét, ösztöneit, hajlamait, tehetségét.

A másik jelszó, a „méden agan”, a túlzás elkerülése legalább ugyanilyen fontos alapelv. A helyes, a szép arányok fölismerésén alapul az egész természettudomány mindmáig. Az első lépést Püthagorasz tette meg: fölismerte, hogy a zenei hangközök az egész számok arányain alapulnak: 1/2, 2/3, 3 4 stb. Ettől kezdve lett a természeti titkok megfejtésének kulcsa a matematika és a mértan, ugyanis a természet minden jelensége arányosságokon, harmóniákon, szimmetriákon alapul. A különösen egyszerű, áttetsző aráhyosságokat a görögök egyszersmind szépnek tekintették. Ilyenek például a legkisebb szá526