Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Jánosy István: Az aktuális költő

runkat, de bírja, hogyne bírná az, akinek a mindennapi szenvedést a Szent Provincia megadta.

De végül is Ö kerekedett felül. És azt üzeni nekem: soha nem szabad feladni, tűnjék bármilyen kilátástalannak egy történelmi helyzet. Ha már csak a puszta életösztön, a sejtek optimizmusa munkál, mert az értelem, a tények szorításában kénytelen tudomásul venni, hogy a bezártság tökéletes — ördöglakat vigyázza —, hogy a heroikus erők ütközési pontjában a jövő csupán helyiérdekű rövidjárat —, akkor is ki kell tartani.

Berzsenyi arra biztat, hogy derékig dögletes statikába betonozva is lehet álmodozni szabadító, áldott lendületről, mert a remény képviselete ezen a tájon nem költői előjog — kötelesség.

JÁNOSY ISTVÁN

Az aktuális költő

Berzsenyi költészete, költői sorsa mindig foglalkoztatott. Berzsenyi: családi költőnk. Még mint kisgyerek, gyakorta hallottam, amint apám, aki latin- történelem tanár volt, Berzsenyi verseit recitálja meglehetősen skandálva — jól kihallottam e költemények antik ritmusát, úgyhogy 15 éves koromban köny- nyedén írtam verseket alkaioszi, szapphói, aszklepiádészi formában, s e formákat ma is a legtermészetesebben használom gondolataim kifejezésére.

Berzsenyi költői örökségéből nagyon sok mindent tartok ma is érvényesnek, ment ma Berzsenyi egyik legnépszerűbb klasszikus költőnk. Bizonysága ennek, hogy művei rendkívül kelendőek, még a néhány legnagyobbnak elismert költőnk kelendőségéhez képest is. Ha Berzsenyi költészete ennyire népszerű, akkor időszerű is. Mi teszi azzá, erre kerestem feleletet a hetyei múzeumot felavató beszédemben. Néhány gondolatát megismétlem, illetve továbbfűzöm.

A mi XX. századi világunk valami furcsa burjánzás képét mutatja. Itt van mindjárt a technika fejlődése. Az atomkorszakkal hirtelen évezredeket ugrottunk előre, az ember olyan lehetőségeknek jutott a birtokába, amelyekkel pillanat alatt megsemmisítheti egész létét; ugyanakkor az első és második világháborút kiváltó ember erkölcsi szintje a technika révén csillagászativá nőtt felelősségéhez képest kétségbeejtően alacsony szintű.

Ilyen rákos burjánzás: a fegyverkezés, a demográfiai robbanás, a fogyasztás elefamtiázisa, a „használd és dobd el!’’-jelszóval Himalájává csúcsosodott szeméthegyek, a természet elpusztítása. Ugyanez az egyensúlybillenés jellemzi magánéletünket is: van, aki azért öli magát munkával, vagy munka nélküli pénzszerzéssel, hogy a státusszimbólumokat megszerezhesse; más meg a fogyasztás örvényébe merül bele, legyen az torkosság, szesz vagy szex. Törn egnyi embert a hirtelen életforma-változással járó stressz tesz tönkre, a városba-, panelházakba költözés, az ingázás, ágyrajárás. Az emberek többsége elszakadt tradícióitól, gyökértelenné lett. Láthatóan érvénytelenné váltak azok az erkölcsi normák (ne ölj! ne hazudj! ne lopj! ne paráználkodj! ne törj tisz525