Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (kisregény I.)
szomorú, sajnálatra méltó, mi? Egy frászt! Mondom én neked, ha egyszer nem kellettek a történetei senkinek, hát nem kellettek, köpök rá! Na, csak meg ne sértődj! Persze, szépek a titokzatos mesék, mítoszok, de ha semmi közük a valósághoz? Nem akarlak bántani, szeretlek, én jó pajtásom, látod, hízelgek is neked: áruld el. mit keres ebben a történetben az az átkozott templomkapukulcs! 0, jaj, ettől féltem, hogy így lesz: az életé, a valóságé az, Róka. Szomorú vagyok, elmegyek, kisírom magamat, ennél nagyobb pofont nem kaphattam volna. Na. gyere, te perszóna! 3 Ámulva győződött meg Róka igazáról, amikor hittan-órára belépett a tisztelendő, a „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-t sem tudta kinyögni, mert meglátta a templom kapujának a kulcsát a kezében. Az Üdvözlégyet is inkább csak motyogta, mint mondta. A tisztelendő Mózes történetét mesélte el, úgy érezte, hogy csak egyedül neki beszél. Béklyóba kötötte a tekintetével, míg a Bibliából vett idézettel be nem fejezte: „Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Ür szemtől szemben találkozott. Az Űr parancsára sok jelet és csodát mutatott Egyiptom földjén a fáraón és szolgáin és az az egész országon. Nagy hatalomról tett tanúságot, s nagy rettenetét keltett egész Izrael szeme láttára.” Egy mondat telepedett meg a szívében: „azonban nem támad többé olyan próféta, mint Mózes”. Ez valami nagy hazugság, hiszen őt is így hívják az utcában, a tisztelendő nem tudja, meg kell neki mondani. — Én. . . én Mózes vagyok! — állt fel. Nevetés hullámzott végig az osztályon, röhögéssé fokozódott, később csúfolódássá változott: — Cigánymózes! Cigánymózes! Ö is kiabált: — Mózes vagyok akkor is! Az osztály már kórusban ordította: — Cigánymózes! Cigánymózes! Próbálta túlikiabálini őket. . . — Akkor is Mózes vagy ak! Mó . . . ó . . . ó . . . zeees! A tiszitelendőnek szomorú mosolyra húzódott a szája: — Mi vagy te? — kérdezte. Az osztály kórusa egyre erősödött, vele együtt az ő hangja is, a tisztelendő is kiabált: — Mi vagy te? — Cigánymózes! — válaszolt a kórus. ö föléjük emelkedett hanggal: — Mózes, Mózes, Mózes! A tisztelendő egyre közelebb ért hozzá. Tovább már nem lehetett fokozni a hangzavart, a gyerekhad torkából már csak sivitás, hörgés jött ki, már saját magát sem hallotta, azt tudta csak, hogy túl kell őket kiabálni. A pad szélébe kapaszkodott meg, így állva tudott maradni. Ekkor csattant a templom kapujának a kulcsa a fején. Belezuhant a pádba. Csend lett egy pillanat alatt az osztályban, és ő ott maradt, mint nyolc 511
