Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (kisregény I.)
minden sánta, púpos, vak ott volt a templom előtt, mind meg akarta érinteni Szamóca Icát, hogy el ne felejtsem, ezt a nevet kapta szegényke a keresztség- ben. Jöttéik más falvaikból is, ahova csak elért a csodatevő kisded híre. Éjjel-nappal folyt az áradat, addig fogdosták, tapogatták, míg ki nem lehelte a lelkét. Félt a pap, hogy most jön Kossuth Lajos, és négyfelé vágja a fene- nagy kardjával. Díszes, faragott koporsót csináltatott Szamóca Icának, a templom kriptájába tette, mikor már csak a csontok maradtak a kicsiből, kirakta a templom egy kis szentélyébe. Kiírta alá, hogy „Szamóca Ioa, a csodatévő kisded”. Aznap éjjel megjelent nála Kossuth Lajos: — Te hétpróbás naplopó gazember, meggyaláztad 48 emlékét, miért nem írtad elé, hogy Szent Szamóca Ica?! Felaprí-tailak, ha nem mész azonnal, és nem teszed meg! — Nincs még szentté avatva, azt pedig csak a pápa teheti meg. — Ne késlekedj, indulj azonnal Rómába! A pápa egy 48-as magyar honvéd árvájáért meg fogja tenni! Megátkozlak, addig kell élned, míg Szamóca Ica szent nem lesz! — Kossuth apánk, kérlek, a macskámat is átkozd meg, hiányozna, ha előbb halna meg, mint én! Elindult a pap Szamóca Ica csontjaival Rómába, csak a macskája kísérte, de nem jutott messzire. Mikor elmesélte, hogy mit visz, örült, hogy ép bőrrel megússza. Rossz idők jártak akkoriban, így hazatért. Várt az alkalomra, 1919-ban, majd 1945-ben is próbálkozott, de valahogy sehogysem akaródzott szentté lenni Szamóca Ioa. Pedig nagyon szeretett volna már a pap meghalni. 56-ban, amikor a kultúrházban nemzeti színű zászlók lobogtak, és harsogták a „Talpra magyart”-t, ő is megjelent Szamóca Ica csontjaival. — Egy 48-as honvéd csodatévő árvájának a csontjait hoztam közétek, testvéreim! Nem avatták szentté ezek, kiáltsátok velem, hogy éljen Szent Szamóca Ica! Kiállítani még csak kiáltottak, de szentté most sem lett Szamóca Ica, neki pedig tovább kellett élnie. Mostanában folytonos rettegésben élt, hat tisztelendőt sikerült elriasztani a csontoktól, most érezte, hogy ez az új tisztelendő megszerzi. Be kellett vallania magénak, hogy ezt a hiúsága sem engedné meg, hiszen ő élt érte eny- nyi ideig, ő akarta megérni azt a pillanatot, amikor kimondják rá, hogy Szent Szamóca Ica! Ezért a tisztetendőnek a kezébe nyomta a templomkapu kulcsát, lement a templom kriptájába, felhozta Szamóca Ioa csontjait. Magához intette a macskáját, és elindult Rómába. „Most talán jobb idők járnak, mint 1849-ben” — gondolta. Erzsébet, amikor meglátta, hogy készülődik, kérte, hogy vigye magával őt is. A plébános nemet mondott: — Lehet abból még újabb 150 év is, amíg szent lesz Szamóca Ica, és téged nem átkozott meg Kossuth Lajos, Erzsébet lányom! Te átkozott újság, te, meséltetsz velem, elringatsz a történeteiddel, közben becsempészed a templom kapujának a kulcsát, mint egy átlagos szót a mondatba. De nem csapsz be! Érzem, hogy fontos lesz a következőkben, ha így rejtegeted! Rájöttem én a fortélyodra, nem először akarsz így becsapni ... Te szemérmetlen, már megint visszatérsz a kávéházba, a kedvenc íródhoz! Milyen 510
