Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (kisregény I.)

gények jelentek meg a házuk előtt, még az utcára sem mertek kimenni. Jobb lett volna, ha fiuk születik, nagy dorongja lenne most, csak akadna nő, aki a nagyot szereti, na de egy lány ekkora mellel! Az anyja napok alatt ágynak esett, mielőtt meghalt volna, a férjének azt mondta: — Ha már megesett rajtunk ez a szégyen, vidd vezekelni ezt a bűnös lányt! Férfiak miatt lett a veszte, szenvedjen is miattuk! Jönnie kell majd a megvál­tásnak ! Az öregember sokat gondolkodott felesége talányos szavain, míg végül meg­fejtette. Elkészítette a bódét, és járta vele az országot, de szomorú volt, mert tudta, hogy a lánya szenved. Várta a feloldozást, titokban egy férfit várt ő, aki mint a mesebeli legkisebb fiú, elindul vándorútra, a világ végéről elhozza a varázsfüvet, megérinti vele a lány mellét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nem csukáshoz, nem Krisztushoz szánta ő menyasszonynak a lányát! Ami pénzt keresett az évek során a lánya mellén, nekiadta a plébánosnak. Ö le­feküdt a rétre, és a nagy szomorúságtól meghalt. Na, ti bolondok, nem ezen kell sírni, hanem azért, mert egy férfinak sem jutott eszébe, hogy széttörje azt a paravánt, megszöktesse Erzsébetet, és vállal­ja a csodálatos mellével együtt. Egészen elfáradtam, félek, hogy ez az újság, ha további történetek elmon­dására kényszeríteném, kávéházi meséket olvastatna velem kedvenc írójáról, aki nagyokat sóhajtva ült le törzsasztala mellé, és folyton szomorú története­ket írt. . . Hát azt nem éri meg! O Hát én bolond, nem megint itt ülök közöttetek, és olvasok ebből az átok újság­ból! Nemhogy megtartamán magamnak, de folytan űz ez az átkozott is: menj, Róka, olvasd tovább a tisztelendő történetét. Haj aj, hogy tarthatnám meg ma­gamnak, pedig ma, nem akarok 'hinni a szememnek, 1849-et ír az újság. A történelembe nem viszel bele, te perszóna, mert itt ezek az emberek köny- nyen kritikának vetik alá a történelmi ismereteidet, és végül én 'kapóik a fe­jemre! Jól van, látom, hogy Kossuth fáradt honvédjainak egy csoportja ez. Me­nekülnek az erdőn keresztül, köztük van egy asszony is, csecsemőt szorongat a karjai között. Jaj, utolérik őket az üldöző császáriak! Mindet legyilkolták, de a csecse­mő életben maradt, az asszony fölé'borulva megvédte a haláltól. A község papjának álmában megjelent Kossuth Lajos. Rögtön lelkiisme- retfurdalása támadt, hogy kevés katonát küldött neki. Énekelni is kezdte. . . — Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. .. Kossuth apánk haragosan nézett rá, és a következőt mondta: — Kelj föl, te pocakodat zsíros húsokkal teletömő, torkodat drága borok­kal frissítő hétpróbás gazember! Egy 48-as honvéd árvája sír az erdőben. Azon­nal indulj, mert fenenagy kardommal négyfelé váglak! így történt, hogy a pap az éjszaka közepén felébresztette a sánta kántort: — Ébredj, itt volt Kossuth Lajos, azt üzente, hogy mennünk kell a honvéd árvájáért az erdőbe! Meg is találták az ártatlant. A kántor emelte fel, de láss csodát, amint hoz­záért a kisdedhez, a sántasága megszűnt. Híre is ment a csodának, másnap már 509

Next

/
Thumbnails
Contents