Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Tatay Sándor: Vigyázat, lépcső! (elbeszélés)

— Jó, hogy meg nem erőszakolták, szegényt. S hogy meg nem vette az Isten hidege. Heribert egy pajzán angol versikét mondott erre, amit ott limericknek ne­veznek, Edit pedig, meglepetésére gyönyörűen lefordította nekünk. Sőt ő is mondott egyet, majd megint az idős úr. Míg ők így játszadoztak azon a vi­lágnyelven, mi Zsuzsival egymásra voltunk utalva. Voltaképp ekkor tudtam meg, hová megyünk. Edit .többször említette, hogy barátnője valamilyen kis- vállalakozásban dolgozik. De hogy mi is volt az, kiment az eszemből, még az este sem kérdeztem rá, mikor meghívtak erre a téli országjárásra. — Milyen okosak ezek ketten és milyen művelteik — mondtam előre ha­jolva annyira, hogy bőséges haja az orromon dcázott. — Óh, Harry a cég esze, tudós a jogban, közgazdaságban, ha kell, tolmá­csol három idegen nyelven, okosan és hasznosan könyvel, úgy segít, hogy vét­ket, hibát nem ejt. Örökifjú nyugdíjas dolgozó. Együttműködtünk egy kis ba- , ranyai termelőszövetkezeti kerámiaüzemmel. Jószerint mi látjuk el munká­val. Csakhát bizonyos gondjaink vannak, mert túl sok ott a fölös munkaerő, elég volna negyede a javából s megszokták, hogy a kis fizetésükért, ami bér- színvonal szerint telik, ne serénykedjenek. Ez meg nagyon sokba kerül. Az ilyen kisvállalkozás, mint a miénk, nem bírja el. Harryt azért viszem, hogy nézzen körül jól a terepen és a könyvekben, a törvény adta lehetőségekben. Egyszóval racionalizálnunk kellene. Szívesen folytattam volna részletekbe menő eszmecserét Zsuzsával ebben a tárgykörben, de két másik útitársunk olyan harsány kacagásba kezdett, hogy magamat sem hallottam. így hát kértem őlket, részesítsenek bennünket gyö­nyöreikben, de lehetőleg ne angolul. — Ez nem megy — felelték némi habozás után —, mert a szószerinti fordí­tás kissé trágárra sikerülne. Az angol társalgási nyelv sokkal többet tűr az ef­féle dolgokban. Lényegében arról szól a bökvers, .hogy egy pszichológiában jártas úri hölgy a változás korában az ifjúság szexuális felvilágosításában leli életcélját, ám ezt kicsit balkezesen csinálja. Ez így nem vicc, de ebben a témá­ban már valamennyien otthon vagyunk, hisz hazánknak is egyik legfőbb gond­ja hosszú éveik óta. Híressé vált apostolai működnek nagy serénységgel. Erről nékem eszembe jutott egy jónéhány éves televíziós élményem. Elő is adtam szívesen. Országos hírű állami gazdaságban voltam író-olvasó találkozón. A sikeres beszélgetés után együtt vacsoráztam a kiváló eredményeket elért dolgozókkal az üzemi étteremben, ahol mint új szerzemény, egy színes tévé is működött. Némi nyafetekeréssei odafigyeltünk rá. Olyanféle nyílt adás folyt éppen az ifjú­ság szerelmi életével kapcsolatosan. Bárki telefonálhatott jó tanácsért, élt is a lehetőséggel éppen egy tizennyolc éves fiatalember a következőképpen: „A lány, akiről szó van, két évvel fiatalabb nálam. Almádiban jártunk együtt a nyáron, nagyon boldogok voltunk, csaik sajnos a partnerem teherbe esett. Nagy baj nem lett, mert törvényesen elvették a magzatot. Csakhogy most nem akar velem egyáltalában; annyira elfogta a félelem. Azt szeretném tudni, mit te­gyek.” Nagy komolyan összedugta fejét a kerekasztal: egy neves orvos, egy pszichológus, egy szociológus, egy pedagógus, meg a szimpatikus riporternő. Kisvártatva megszületett a határozat. A műsorvezető riporternő adta elő: „Szé­pen, okosan magyarázza meg szegénykének, hogy manapság olyan nagyhatású fogamzásgátló szerek állnak rendelkezésre, amelyek teljes biztonsággal kizár­ják a megtermékenyülést, ha előírás szerint használják. Beszéljen a lelkére ked­490

Next

/
Thumbnails
Contents