Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Osztovits Ágnes: Hódolat a dilettánsoknak (Bulat Okudzsaváról, új regénye kapcsán)

ben Okudzsava hiteles dokumentumokkal bizonyítja, hogy a valóság abszurdabb, mint bármely kitaláció. A Dilettánsok utazása (1980), valamint a legutolsó mű, a Találkozás Bonapartéval (1983) már nem kísérlet. E két regény minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy egy nagyszabású vállalkozás tanúi lehetünk. A korábbi művek közötti nyilvánvaló tartalmi, eszmei, stiláris kapcsolatot Okudzsava az elődök ciklusépítő módszerét követve egy-egy korábban megismert szereplő újbóli exponálásával is erősíti. A mindörökre elbúcsúztatott Avroszimov (gondoljunk a regény utolsó mondatára: „Ég vele örökre”) megtört vidéki birtokosként villan fel a Dilettánsok utazásában, az utóbbi regény mélabús főszereplője szeszélyes kisfiú a Találkozás Bonapartéval egyik epizódjában. Tehát egy látszólag istenikísértő regényciklus formálódik Okudzsava tolla alatt. Isitenkísértő, hisz oly történelmi időiket idéz, melyekről utolérhetetlen lángelmék tanúskodnak Puskintól Lev Tolsztojig. Velük szembeszegülni, ellenükre vallani hallatlan merészség, lekicsinyelni tanúságukat pimaszság. Szögezzük le gyorsan, ez utóbbiról szó sem eshet. Okudzsava varázslatának egyik titka, hogy ezer szállal kötődik a klasszikusokhoz. Kedves hőse, a Dilettánsok utazása Mjatlev hercege Lermontov párbajának tanúja, költészetének híve, a Merszi minden hájjal megkent rendőrspiclije végül is alázatosan biccent a tovatűnő Lev Tolsztoj nyomában. De eme apró utalásoknál sokkal lényegesebb, hogy Okudzsava, közkincsnek tekintvén elődei vívmányait, tudatosan él velük; a Szegény Avroszimov-ban gogoli-dosztojevszkiji víziók kísértenek, a Merszi-b&n a scsedrini-gogoli szatíra elemei, a Dilettánsok utazása határozottan visszautal Lermontov Korunk hőse című regényére, a Találkozás Bonapartéval a Háború és béké-vel perlekedik. Szerzőnk nem kel versenyre 'nagy elődeivel, nem cáfol, csupán kiegészít. Azt mondja el erről az időszakra], amit a 19. század mindentudó epikusai vagy nem tartottak fontosnak, vagy tudatosan mellőztek, mint lényegtelen, zavaró momentumokat. A klasszikus orosz regényben a sorsok törvényszerűen beteljesülnek, a bűn büntetést von maga után, az erény felmagasztosul, hősök és intrikusok egyértelmű pályákat futnak be. A 20. századi szerző történelmi vízióiban az emberek kafkai helyzetekbe, bulgakovi csapdákba kerülnek, s éppúgy nem tudják betölteni a történelem által rájuk mért, avagy tudatosan vállalt küldetésüket, mint a 20. századi követőik; a történelem fogságában vergődő amtihősök lesznek a nagyformátumú szereplőkből. És szó sincs történelenohamisításról, hiszen mindez belefér az episztolákban, naplókban, csendőrségi jelentésekben hihetetlenül gazdag korszak hiteles képébe. Oroszországban ekkoriban minden második írástudó ír; nemcsak a nagy klasszikusok, hanem a dilettánsok virágkora is ez. És Okudzsava e derék műkedvelők bőrébe bújik, velük, a művészet igazi titkait, szabályait nem ismerő dilettánsokkal mondatja el a korszak krónikáját. Ez a pazar, minden regényben más játék — Avroszimov történetét korttárs krónikás mondja el, mintegy harminc év múltán, Sipov kalandjait is irodalmi ambíciókkal fellépő, névtelen kortárs, a Mjatlev-his- tóriát Amiran Amilalhvari nyugalmazott főhadnagy, s a szerző csupán a .közreadásért vállalja a felelősséget, a legtökéletesebben „megkomponált” regényben, a Találkozásban már közreadó sincs, az olvasó előtt három napló és egy sovány levélköteg fekszik — egyszersmind alázatos főhajtás a nagy elődök előtt, és persze ironikus fintor is.

A dilettáns krónikás, a névtelen naplóíró nem tud különbséget tenni a lényeges és lényegtelen között, óhatatlanul szimultán szerkeszt, álmot és valóságot egynek lát, eggyé mos, tehát, bármily paradoxon, a dilettáns a 19. században a 20. század regényét írja. ö a Szegény Avroszimov szerzője. Sipov kalandjait iskolázottabb elbeszélő tárja elénk, tud Turgenyev szellemében 'tájat idézni, Gogol szemszögéből láttatni, de ami a legfőbb, elő mer adni egy olyan históriát, melyhez fogható leleplező irat nem született a kortársak körében. Ő a széplelkű levéltáros, a fiction és a nonfiction bátor elegyítője.

Amirat Amilahvari, a Dilettánsok utazása mesélője tudatos esztétikai programmal áll elő — mindent a lehető leghitelesebben —, s mert felismeri saját dilettantizmusát, ha teheti, tanúkat idéz. Ö 'tehát a századvégre elbizonytalanodott epikusok elő42