Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Pálfalvi Lajos: A paródia lehetőségei: Gombrowicz és Esterházy
PÁLFALVI LAJ OS A paródia lehetőségei. Gombrowicz és Esterházy Esterházy műveiben Gombrowiczra is — mit annyi más szerzőre — találhatunk utalást: A Kis Magyar Pornográfiában egymás után négy Én című feljegyzést találunk. Ennek a résznek van egy művön belüli kapcsolódási pontja: „És ha így, és így, akkor úgy kellene kezdeni, s nem így, ahogy Gombrowicz a feljegyzéseit: Én. Én. Én. Én.” (41. 1.) Ez az utalás azonban önmagában nem jelenti azt, hogy Gombrowicz és Esterházy művei közt mélyebb kapcsolatok is vannak. A vizsgálathoz más szempontokat kell találnunk. Ilyen szempontnak ígérkezik a műfajhoz való viszony és az irodalmi interakcióban való újszerű részvétel. Az irodalmi paródia létrejöttének az a feltétele, hogy egy adott mű, műfaj, vers-, regény- vagy drámatípus viszonylag sokat veszítesen hiteléből, aktualitásából. A paródia nem az esztétikai érték „ellen” irányul, valami olyat vesz célba, ami attól elválasztható. Kiszakít egy-egy elemet a kontextusból és olyan jelentéseket rendel mellé, amelyekkel feszültségben áll, kapcsolatuk eltér a megszokottól. A paródia nem feltétlenül komikus hatású. Az összefüggéseiből kiszakított elem és a tőle látszólag idegen jelentés „véletlen találkozása” más lehetőségeket is rejt magában. Műfaj, vers-, regény- vagy drámatípus és jelentésszerkezet közt azért jöhet létre feszültség, mert kapcsolatuk nagy mértékben konvencionális. A virágénektől pl. nem várjuk el, hogy a nemzeti lét sorskérdéseire keressen választ. Ez nem jelenti azt, hogy erre nem is vállalkozhat, mindössze annyit, hogy ha mégis ezt teszi, akkor sajátos feszültség támad verstípus és jelentésszerkezet közt, s arra gondolhatunk, hogy szerzőjének valószínűleg különleges elképzelései vannak nemzeti létről és virágénekről egyaránt. Nagyon fontos, hogy a paródia tárgyának főbb tulajdonságai, melyekből rekonstruálható, széles körben ismertek legyenek, hiszen a paródia tárgya ezekből ismerhető fel. A Don Quijote esetében pl. világos, hogy a paródia tárgya a lovagregény. A főhős Amadis hőstetteit próbálja megismételni, környezetét is igyekszik a lovagregények szintjére emelni. Cervantes a lovagregények hitelességét vonja kétségbe s olyan regényt ír, amelyben az említett regénytípusból annyi kötelező elem szerepel, amennyiből a paródia modellje világosan felismerhető. Másik, jeljegzetes példánk a komikus eposz (az eposz paródiája önálló típus az eposz műfaján belül!). A komikus eposz felsorakoztatja az összes eposzi kelléket, valami miatt mégis más: másfajta jelentés-struktúrát kapcsol az eposzi szerkezethez, mint amilyenre számít a műfajt ismerő olvasó. (Ez természetesen csak addig lehetett feszültség forrása, amíg az eposz paródiája nem kanonizáló- dott mint komikus eposz, ez pedig már az ókorban megtörtént.) A kétféle eposztól „elvárt” jelentésszerkezet közti különbség világos, egyértelmű. A komikum forrása az, hogy például Pope a fürtrablás történetét hasonló eszközökkel mondja el, mint Homérosz a trójai háborúét. A Don Quijote esetében más a helyzet. A lovagregényhez való viszony nem 467
