Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Balassa Péter: Hagyományértelmezések újabb prózánkban
tussűrűség is. Egyik érvünk emellett a be helyettesítés-motívum, ami a sejtés- föltételesség szerepét veszi át, és ami a mitikus szerkezet egyik imitációja: az elbeszélő négy verziót javasol arra, hogy ki is a hímnemű alak a képen: Hermész, Pán, Apollón, Hermaphroditus. Ez utóbbi a legfontosabb ugyan a központi probléma felől, mégis Pannái időzik előbb. Pán ugyanis görögül minden- séget jelent, aki egyben kétarcú istenfiú (lásd a kettősségeket, illetve a mitologikus gondolkodásmód ellentétes kettőségeit): a mindenség kétarcúsága ez. Ráadásul Pán Hermész fia, tehát aligha lehet eldönteni, az „előttit” vagy az „utánit” látjuk-e (gondoljunk Thomas Mann József-tetralógiájának Eliézer-tör- ténetére, illetve a teljes Jákob-könyv mint „tegnapi” tradíció hatására. Pán tehát maga is idézet Hermész isteni életéből, kétarcúsága pedig arra a diviná- lis és démoni kettősségre rímel, ami a szexualitás sajátja: emberi természetünké, ez pedig — visszacsatol minden hagyományértelmezés eredeti hamis dilemmájára, tehát a mű kérdésére. A köralakú szerkezet mitologikus alakja az önmagába csavarodó csiga képében válik teljessé, ami az önkielégítéstől a halálközeli passzivitás, autisztikus önmegvalósítás és mozdolatlanság állapota. Nádas Péter a mitologikus gondolkodás több aspektusból ugyanazt felmutató szerkezetét imitálja, ezt az Arisztotelésztől örökölt tudományos logikát megelőző, inkább művészi, együttállásokkal és ellentmondásokkal dolgozó mentalitást. Ezen belül emeli ki az antik hagyomány egyik központi és Freud által különös élességgel új rávilágított rétegét, az oidipusi problémát. A képen Dryops anya-alakja képviseli ezt (a hentesbolt jelenetben az anya-lányai egyesítés), illetve a Hermész/Pán helyettesítés, végül Hermaphroditus alakjában, akiben egyrészt a szexuális kihuny ás egyik verzióját adja, másrészt — összefüggésben a csiga-motívummal 1— az öncsalástól megszabadulás, valamilyen eredeti, mozdulatlan világegység képzetét mint preödipális fázist sugallja. „Ahhoz, hogy elbeszélésemet megírhassam, az életemet kellett volna valahogy megoldanom, feltörni és feloldani az öncsalások minden rétegét.” Mondhatjuk: az egész hagyományértelmezés tétje ez, messze túl minden úgynevezett művésziesztétikai célkitűzésen. Ennek a tétnek azonban objektivált, formált megfelelője a Hermaphroditus-alak, hiszen a mű, sőt a műelemzés kérdése végül is her- mafroditikus alakzattal bír. Pán egyébként Hermaphroditus féltestvére, mindketten a halál felé lelkeket vezető művészet- és tolvaj isten gyermekei, a leleményesé, aki viszont Aphrodité féltestvére, azé a Hermészé, akit eredetileg hem masnak, mint puszta phallosnak ábrázoltak, és azé Hermészé, akinek nevéből a hermeneutika szó és tudomány származik: ennek a tudománynak az alapkérdése ismeretesen köralakú. . . Nádas falikép-leírása tehát hermeneutikus létmegértés megformálása. A műtárgy helyettesíti, elfedi és felfedi az elbeszélő életkérdéseket. Ennek megértése pedig köralakú kell, hogy legyen, önmagába kell viszatérnie, miként ez a mitikus ismétlődésben és körforgásban történik. Az Egy antik falikép leírása tehát a hagyománynak olyan mértékű megfelelést mutat, hogy ezáltal a tradíció megszüntetésévé fordul át, és éppen így válik struktúrája bölcseleti értelemben oidipusi és hermeneutikus alakzattá egyszerre. Oidipusi, amennyiben a hagyományértelmezés mindig oidipusi gesztus, hiszen függés és leválás, követés és szabadulás határpontja, apa és fiú mint együttállás, kötődő azonosulás és lázadó szembenállás. Mondhatni hermafroditikusan: származás és árvaság egyidejű drámája, önmagunk megismerése a múlt által a műben, a művészetben. Tehát a hermeneutika hagyományának újjáéledésében, most, a mű megértésében sem csupán egy tudományos művelet zajlik, hanem egy-egy élet- probléma közelítése ama csigához. 461
