Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Jankovics József: Új jelenség a magyar prózában: az 1970-es évek kvázi családregényei
JANKOVICS JÓZSEF Űj jelenség a magyar prózában: az 1970-es évek kvázi családregényei A családregénnyel vagy másként családtörténeti regénnyel foglalkozó legújabb hazai szakirodalom, ha meghatározására és a regényműfajon belül elfoglalt helyének kijelölésére tesz kísérletet, hangsúlyozza a terminológiai-poétikai bonyodalmakat és hiányosságokat: a családtörténeti regénynek hosszú népszerűsége ellenére „sem műfaj elméleti, sem regény elméleti feldolgozása, sem monografikus leírása lényegében nem történt meg”.1 A „családregény” mint terminus a német „Familienroman” tükörfordításaként (került a magyar szak- irodalomba a húszas évek végén, a harmincas évek elején. S amint a család fogalom komplex jelentésköréből a diakron vagy a szinkron aspektus dönti el, hogy melyik jelentésére gondolunk, ugyanúgy a családregény terminus techni- cus is tovább bontható és bontandó. A tudományos és a köznyelv azonban a családregény műfajmegjelölést meghatározott regénytípus megnevezésére tartotta fent. E típus — mely eo ipso magában foglalja a történetiség aspektusát — tekinthető a 20. századi család- regény prototípusának (olyan művekkel, mint Thomas Mann A Buddenbrook családja, Roger Martin du Gard A Thibault családja, John Galsworthy Forsyte Sagája és Makszim Gorkij Az Artamonovokja), amelyben az egymást váltó nemzedékek funkciója a tipológiai meghatározó. Az első nemzedék szerepe alkotó, konstruktív, a másodiké hordozza a konfliktust, a harmadiké pedig — a regény tendenciájától függően — a váltás után bekövetkező pozitív vagy negatív kifejletei jelzi.2 E típusú családregény természetesen nem ismeretlen a magyar irodalom történetében sem, az azonban „bizonyosnak látszik, hogy ez a regénytípus régiónkban (azaz Kelet-Közép-Európában, J. J.) a nyugat-európai irodalmak által nyújtott minták ösztönzésére született meg” — érthetünk egyet Kiss Gy. Csaba megállapításával.2 Mivel azonban a műfaj kialakulása és megerősödése a polgárság történeti fejlődésével hozható összefüggésbe, a sajátosan megkésett magyarországi polgárosodás miatt a magyar családregény műfaja nem tudott igazán dominánssá válni. A magyar családregény csak néhány jelentős művel képviselteti magát az éppen százötven éves magyar regény fejlődéstörténeti vonulatában. Közös jellemzőjük, hogy a magyar társadalomban nem meghatározó jelentőségű pol- gárcsaládok generációváltása helyébe a hazai feudálkapitalista fejlődésre jellemzőbb középnemesi vagy dzsentri réteg képviselői lépnek. Az egyetlen jelentékeny kivétel Zilahy Lajos A Dukay családja, mely széles ívű epikai áradással, a családregény tradicionális kellékeit felvonultatva egy arisztokrata család széthullását ábrázolja. Nálunk a földbirtokos nemesség deklasszálódása, hanyatlása, korrumpálódása, élősdivé válása testesíti meg azt a társadalmi folyamatot, s adja egyúttal a családregény társadalmi-történeti hátterét, amelyet tőlünk nyugatra a polgári osztály, a klasszikus polgári eszmények és erkölcsök széthullásaként élnek és jelenítenek meg. Nem speciálisan magyar jelenséggel állunk természetesen szemben, „A polgári családból Kelet-Közép-Európában gyakran lesz nemesi-bojári” 1— állapítja meg Kiss Gy. Csaba, s állítása igazolá462
