Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Mészöly Miklós: Érintések

Csaruga Jovo nagy róka volt az eltűnésben. Olyan csizmát hordott, melynek elől is, hátul is eleje volt. Lova lábára is fordítva verette föl a patkót.

*

Intuíció? Nem tudom. Egyszerűen sebezhetőbb vagyok, „kikezdhetőbb” — homok. A láthatatlan és foghatatlan szél minden moccanására, üzenetére érzékeny. Egyáltalán nem szikla, nem napi praktikumokhoz idomuló „föld” (döngölt kemény), amelyen mindennaposán járni lehet (és kell). Nem — masszív homok. Folytonos változásaiban és visszajelzéseiben engesztelhetetlenül következetes. Hajlandóság és predestináltság, hogy bárhova sodródjon, lerakodjon. Keats mondja: „víz felszínére írok.” Másra gondolt; de talán erre is.

*

„A büdös szél is jó szagot fújhat” — vigasztal Bornemisza Péter. Pedig ha valaki, ő már-már fölösen sokat is tudhatott az ördögökről. Lehet olyan sejtés, hogy az ördög este, szobájába zárkózva, unalmában pucér angyalokat rajzolgat a falra?

*

„A hajad is jobb ilyen kupolásán . . .”

„Csuda érzékeny vagy máma.”

„Most jobban szeretlek, mint mikor szerelmes voltam beléd."

Vajon ennyi ellentmondás nélkül állíthatjuk-e, hogy tudunk valamit az érzelmekről?

*

Millió év; és egyetlen páratlan lábű élőlény sem? Ekkora rend volna itt? Ennyire foglya itt valami önmagának?

*

Az elmeórát nem lehet szabályozni, nem lehet kikapcsolni, az elmeóra folyton működik — kvarc, nyomógomb nélkül, ös-modern.

*

Helyközi járat — értsem úgy, hogy két hely között jár, valami jár, és akár tetszés szerint is hozzágondolható, hogy mi között, két hely között, nem is szükséges feltüntetni, mi között. . . S már egy élet odavan.

*

Jam'ma mondja titokzatosan: „Egy vadmacska él itt, van egy luk, amelyik az övé. De oda nem lehet követni, nem szabad. Ha követjük, a hold nem tud fölkelni, éjszaka marad, és a nap meghal.”

A Nagy Tó fölött fúj a szél. Állunk ketten a dombon, ő a térdemig ér. Csak az origo világít sötéten.

*

410