Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével

rozatlanul él, hanem egyfajta téveszmeként. Téveszme abban az értelemben, hogy amikor azt mondjuk, hagyomány, akkor elvben a kulturális örökség egészére gondolunk. Hogy matematikai hasonlattal éljek, a múlt minden szellemi értékének halmaza. Ez kétségtelenül véges halmaz, de nagyon nagy. A hagyomány valójában nem ez. A hagyomány — hogy most már az irodalomtörténetre és szociológiára térjek — szelektív struktúra. Sohasem a halmaz egésze funkcionál aktív hagyományként, hanem mindig kiválogatok belőle olyan „részhalmazokat”, amelyek számomra a saját identitásomat igazolják, és ebből kiindulva építkezem tovább. Itt nemcsak a szelekció a lényeges, hanem az is, hogy strukturálom a „részhalmaz ’’elemeit, ami hierarchikus elrendezettséget jelent, alá- és fölérendelést. Tehát a hagyomány bizonyos értékrendszert is képvisel, amelyben kisebb és nagyobb értékek között meghatározott értékviszonylatok jönnek létre. Nagyon egyszerű irodalomtörténeti példával szemléltetném: köztudott, hogy Ady Endrét jól ismert kurucos verseinek megírására többek között — hiszen művész volt, tehát ő is hiú —, egyfajta rivalizálási szándék késztette, tudniillik Endrődi Sándor óriási sikereket aratott annak idején kurucvers- imitációival. Ady természetesen másképp írta ezeket a kuruc-verseket, mint Endrődi — a példa nem az enyém, Schöpflin Aladár Ady-könyvéből veszem —; érdekes módon kiderült, hogy azok a kuruc költemények, amelyeket Endrődi mintának tekintett, többségükben Thaly hamisítványai voltak. Mert Endrődi azt az értékelvet képviselte, amely a magyar századforduló történelemszemléletének és Rákóczi-képének megfelelt. Ady viszont olyan ellenzéki hagyománykereső gesztussal nyúlt — és ezért tévedhetetlenül — a kuruc költészethez, hogy amely verseket — autentikus kurucverseket — ő választott mintául, azok kivétel nélkül a kuruc költészet népi rétegéhez, szegénylegény költészetéhez stb. tartoznak, mert az Ady-világképben élő történelemszemléletnek és az Ady-műben realizálódó értékrendnek a hagyomány eme rétege felelt meg. Ady identitását a hagyománynak ez a vonulata igazolta. Ebből az következik, hogy hagyomány és folytatás kérdése teljesen más képletet szül, ha pontosan leírom ezt a hagyományban tárgyiasuló értékstruktúrát —, mely igazából a jelen valamely ér- tékstruktúra-lehetőségétől meghatározott — mert abban a pillanatban kiderül, hogy mást értek a hagyomány fogalmán, mint sokan mások. Ha megengedik, én fel is jegyeztem beszélgetésünk során egy példát. A népköltészetet — mert hiszen Bartókból és bizonyos népi hagyományokból is kiindultunk — végső soron a koraromantika fedezte fel. A romantikus népiesség számára a népköltészet mint hagyomány egészen mást jelent, mint pl. a szecesszió számára, és egészen mást jelent a két háború közötti népi mozgalom íróinak.

Ugyanaz a népdal másképp érték Bartóknak, mint Egressy Béninek vagy Erkelnek. Nem önmagában más, hanem azért, mert más pontján helyezkedik el a kor —, illetve a művész — talán már untig emlegetett érték- és hagyománystruktúrájának. Ennek megfelelően ugyanabból a népdalszövegből, népi dallamból kiinduló hagyományfolytatás nyilvánvalóan más lesz. A hagyomány és folytonosság kérdése tehát elsősorban ennek az elsőnek, a hagyományban konkretizálódó értékösszefüggések meghatározásának a problémája. Ez az első számú kérdés, amelyet szeretnék föltenni a jelenlevő művészeknek, mert ez az — gondolom —, amelyre talán nehezebb felelni, de ha megpróbáljuk, talán ez a — szerintem a fogalomhasználat kényelmességéből következő — egyetértés is megbomlik, s vitánk is termékenyebb lesz.

371