Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével
titkosabb eljárásokkal kísérletezték ki, és hagyományozzák elkészítési módjukat. Egy-egy ütőhangszer sokszor éveken át készült, „receptjük” családon belül öröklődött stb. S ez szinte minden művészi és nem művészi dologra jellemző. Mentalitásuk ilyen vonatkozású. Minőségi. Visszatérve most már ismét Bartókra, a Mikrokozmoszra, és persze más műveire is (Két zongorás ütős szonáta, Zene, Szabadban stb.), ő végül is azt a bizonyos Hidat építette tovább Kelet és Nyugat között, amit a népzene hordozott és előlegezett — hegemén erőt érezvén mentalitásunk, kultúránk tulajdonságaiban, és a saját képességeiben. Nem is lehet más a mi dolgunk. Aktuális és kozmikus feladat ez. Egyedülálló. Ezért oly nehezen érthető és rokonítható. Ha tehát mi a hagyományainkról beszélünk ma (márpedig akkor a magunk kultúrájáról is beszélünk, hiszen a hagyomány éltet egy kultúrát és viszont, hiába vannak okos és művelt individuumok, az nem kultúra, kultúra csak közösségi hagyomány alapján az, ami!), tehát ha a magunk hagyományairól beszélünk, akkor számunkra ez a hagyomány ma már kettős vonatkozású: keleti és nyugati — ami a megújulás záloga mint tény és lehetőség. S ez akkor egészséges, szerves és igaz, ha változatlanul eredendően magyar, az európai hatások lassú és megfelelő immanensé tételével: Amit elmondtam a nyugati zenéről, s hasonlóan amit a keleti zenéről, egészen röviden, az a bartóki textúrában pontosan nyomon követhető, s remélhetőleg sohasem lesz befejezett. Azért mondtam első helyen a Mikrokozmoszt, mert e tekintetben azok a legáttekinthetőbb, mindenki számára jól megfogható-megismerhető darabok. Miközben a lineáris vonalvezetést sok esetben már térbeni, két kézre vonatkoztatottan térbeni, szimmetrikus játékként alkalmazza (pl. Hommage a Bach), de már a legelső darabok során is, teljesen világosan és egyértelműen, már-már „szájbarágóan” mutatva Kelet és Nyugat összehajlását Nyugatról Keletre, s azon át a másba: az újba — érezhető ugyanakkor az is, hogy ez a térbeni látás, elhelyezkedés, mennyire elemi módon él abban a Bartók Bélában, aki már születésénél fogva is olyan magyar közegből indult — Erdélyország pereméről —, ahol a mai napig, többek között zenei értelemben is a legautentikusabb magyar népi alapkultúrát találjuk. Kérdés, meddig!? Ez az előzőek és a későbbiek vonatkozásában nem mindegy. Miként az sem, hogy az előző években hihetetlenül lázas áskálódások, furkálódások voltak ez ellen a bartóki gondolkodásmód ellen. Befejezett, folytathatatlan stb. Ezt nem tartom véletlennek két okból sem. Egyrészt megértem Molnár Antal véleményét, hogy az ún. bartóki út folytatásához egyszerűen tehetség kell; hogy valaki ezeket a dolgokat élje, birtokolja, át tudja fogni és egyetemessé tudja emelni. Vannak persze freudi vonatkozásai is ennek. Másrészt viszont meg vagyok győződve arról, hogy — bármilyen nevetséges szókimondásnak tűnik — itt sajnos olyan nemzetközi harc folyik, melyben ez a gondolat nem kívánatos, s ezért nem is tartatik „korszerűnek”. Azonban ez már egy másik, másodrendű türelet. Pete György Roppant szerencsésen alakul ez a beszélgetés. Jánosy Istvánnal, aki tegnap óta van Szombathelyen, egész más kérdéskörből ikiindulva jutottunk el ehhez a problémához. Ügy érzem, át kell, hogy adjam a szót neki. Amit tegnap is már e kérdéssel kapcsolatban kifejtettél, azt most, kérlek, idézd fel ebben a körben is. Jobb is, hogy nem csak magunk között beszélgetünk ezekről a kérdésekről, hiszen az egész emberi élet értelméről, élhetőségéről van szó, mikor ezeket a kérdéseket föltesszük. Körülbelül száz év óta a bőrünkre megy a játék. 364
