Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - TÓTH ÁRPÁD CENTENÁRIUMA - Rába György: Minta vagy mérték
4. Már Szabó Lőrinc is puritánabbul fordított, mint Tóth Árpád. A harmadik, negyedik nemzedék még inkább. Tóth Árpád szöveghűsége nem fogható a Kálnokyéhoz, Vaséhoz, Nemes Nagy Ágneséhez, Rába Györgyéhez. Minden fordításából kihalljuk a jellegzetes Tóth Árpádosságokat: a modoros-súlyos, túlédes jelzőket, a mondatok lassú szárnyalását, a nemesen ódon hangzatokat; ma már elavultnak érezzük az alexandrinok nibelungizálását. De fordítói életműve ma is eleven. Vannak versek, amelyeket aligha tudunk más fordításban elképzelni. Nemcsak Shelley-re, Keats-re, Poe-ra gondolok. Egyszer rávettük Kálnoky Lászlót, hogy fordítsa újra Baudelaire néhány versét, hiszen mindenki tudja, hogy a magyar Baudelaire színesebb, fűszeresebb, mint az eredeti. De a legmodorosabb Tóth Árpád-fordításban is volt egy-két-három olyan szakasz, amelyet nem lehetett jobban lefordítani, mert megtalálta, nem a legjobb, hanem az egyetlen lehető megoldást, azt, amelyet az eredeti olykor mondhatni, rákényszerít a fordítóra — mármint az igazi nagyokra, akik képesek megérezni ezt az üdvös kényszert. Mai ízlésünkhöz közelebb áll a Szabó Lőrinccel, Illyés Gyulával kezdődő hívebb, dísztelenebb műfordítás. De ez az ízlésváltás semmiképpen sem érvényteleníti Tóth Árpád művét. Van aztán fordításaiban valami, amit ma nagyon is példaszerűnek érzek: az a személyes érdek, a birtokbavétel érezhető gyönyörűsége, amely olykor a későbbi nemzedékek legjobbjaiból is hiányzik. RÁBA GYÖRGY Minta vagy mérték A Hajnali szerenád (1913) világirodalmi vonzalmának és élménykörének feszültségéből mind Tóth Árpád stíluseszményére, mind az idegen hatás befogadásának általános elvére következtethettünk egyet-mást. A költő mintái, a francia szimbolisták életszemléletének jellemzői, a világfájdalom, az érzékek varázsa, a vágyakozás a kötetben is hangot kap, de ez nem puszta hatás, hanem azonos visszhangja hasonlóan alacsony röptű életformáknak. De hol vannak Tóth Árpád lírájában letűnt koroknak a szimbolizmusra jellemző legendái és népességük: tündérek, nimfák, faunok? Még kedves Samainjének spanyol infánsnői és bacchánsnői is hiányoznak erről a vidékről, és más, ha nem is mindig és nem gyökeresen, a környezet. A tópartot, mint a vers színhelyét, a bécsi szecessziós líra is kedvelte, de Tóth Árpádot bánata kisvendéglőbe vezeti, ahol a debreceni teológushallgatók nem királylányról álmodnak, hanem békés, erdőszéli parókiáról, a légyotton nem míves kehelyről, hanem teáscsészéről esik szó, melyből — Uram bocsá’ — az elérhetetlenül kecses nő bizony szürcsöli az italt. Megjeleníti már egy ócska ház rőt téglakéményét, eljut a városszéli szántó földekre, és a világfájdalom az öngyilkosságra készülő borbélylegényeké. Egy346
