Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
térben megállnak. A Kapitány kissé félrevonja, sugdos a fülébe. Utóbbi eltűnik, a Tömlöcőr a cellába lép.) TÖMiLÖCŐR (mintha magának): Végre levették onnan azt a zászlót! (Libényi hallgat.) Nem tarthat egy temetés is három napig, mint a lakodalom ... (A fiú néma.) Ügy hasonlít az egyik Habsburg császár a másikra, mint két tojás ... Pláne, ha díszruhába öltözik... (Közben hozta a kalamárist, tintát, lúdtollat. Szo- tyogtatja a mondatokat.) Ügy látszik, a bástya-séta minden császárnak hóbortja lesz! (Libényi nem árulja el, hogy hall valamit. A tömlöcőr megelégeli. Kissé ingerülten másra tér át.) Írhat a szüleinek. Papír, toll, ténta. (Nyújtaná.) LIBÉNYI: Nem kell. TÖMLÖCÖR: Ahogy gondolja. Én csak mondom. Addig írjon .az ember, amíg hagyják, iámig lehet. LIBÉNYI: Már megírtam. TÖMLÖCÖR: Miikor?! LIBÉNYI: Együtt a vallomással. TÖMLÖCÖR (rábámul): Akkor meg azt mondja! Ne játssza itt nekem a dacoló hőst... Már megbocsásson, hogy ilyent kell mondjak, éppen magának. De másért is jöttem. Nemsokára vendége jön. Nem is egy. LIBÉNYI: Kicsoda? TÖMLÖCÖR: Honnan tudjam én? LIBÉNYI: Nem akarok senkit. Senkit sem akarok... TÖMLÖCÖR: Jóváhagyták. Ha pedig jóváhagyták, akkor magának fogadnia kell őket. LIBÉNYI: Mert megbüntetnek, mi? TÖMLÖCÖR: Maga most tréfál, de ez nam tréfa. Ha egy halálraítéltet kukoricára tórdalitetnénk mindjárt a kivégzés előtt, azt hiisizi, nem tiltakozna jobban, mint a kötél ellen? ... Pedig a kukorica akkorka kicsi ibünitétés, a másik meg mekkora... És mégis a kicsi ellen lázadunk ... mert azon még győzhetünk ... de a naggyal szemben . . . (Széttárja karját, kimegy. Sötét.) (Fény gyullad a vallatószobában. Bejön a Császár és az Ezredes.) CSÁSZÁR: Tehát van a szabósegédnek filozófiája. Szép dolog! Egy császárnak nincs, sőt a filozófiaprof esszorokmak sincs, de minden szabólegénynek van! Minden fceosikénék! Tudja, mi a 'kecske? EZREDES: A szabósegédeik csúfneve, melyet más mesterségek képviselőitől kaptak ... CSÁSZÁR: Ügy van, a céhek végső békessége nevében. (Rábámul.) Mondja, itt minden szakma ennyire utálja egymást? (Kis zavart csend.) Mert jó tudni, ki kit utál. A borbély a cipészt csirizesnek hívja .. . EZREDES :A varga pedig a borbélyt kosz- vá jónak. CSÁSZÁR: Nocsak, maguk mind nyel- vészkedinek? EZREDES: A Monarchiának ez létkérdése, felség, ezt felséged nálam ezerszer jobban tudja. Szeretnünk kell a mások anyanyelvét, már csak azért is, hogy így jobban és pontosabban figyelhessük meg őket. (nagyon enyhe öngúny) CSÁSZÁR: Hiába okított engem Lichten- fels professzorom a jogra, ha egyszer a vallatás tudományára nem tanított meg ... Cseppet sem vóltam jobb, miint a maga kapitánya ... ahogy hallom, még a stílusunk is hasonlított... És éppen ön ajánlotta Libényi méllé ... (Kis csend. Az ezredes feszült lesz.) Igen, nem véletlenül kérettem ide, ezredes úr. Beszélnem kell ezzel a kapitány- nya'l. De csakis az ön jelenlétében ... EZREDES {feszültebben): Értem. Ha felséged megmondaná ... CSÁSZÁR: Merő formaság az egész. Le kell zárnunk a Libényi-ügyet. Mégpedig megnyugtatóan. Már küldettem is a kapitányért. Azonnal itt lesz .. . Csak arra kérem, ne gördítsen akadályt a kihallgatás elé. EZREDES: Kihallgatás? CSÁSZÁR: Min csodálkozik? Egy fcato- naembart kihallgat egy másik katona! Egy maigasábbrangú ... Vagyis én ... EZREDES: Nem csodálkozom, felség, csak mintha imént még beszélgetést mél- tóztatott volna említeni. CSÁSZÁR: És ha még csak nam is kihallgatást, hanem — vallatást mondanék? (Csend.) EZREDES Ez... ez... igaz? CSÁSZÁR: ön llesz a tanú. EZREDES (némi szorongás): Tanú? CSÁSZÁR: Igen, tanú. EZREDES: Felség, ő a mi feltétlen em314
