Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
a vérpadon, ulyiat, aikii céljait elérte . . . az perverz ember, 'kapitány! KAPITÁNY: Épp az... hogy ez célját nem érhette el . .. csak hiszi. . . elhitettük véle. .. illetve — őfelsége. (Kis csend.) EZREDES: Épp azért kell megmondani -néki. Nézni, amint egy ember becsapva megy halálba, abban a íbiszemben, hogy terve sikerült. .. perverzió. Nem szalbad becsapni a halandót. KAPITÁNY: Hát nem marad velem ? (Kis szünet.) EZREDES: Rent maradhatok. Ha puszta jelenlétem segít valamit. KAPITÁNY (kinyitja az ajtót): Jöjjön, Libényi. (Az bejön.) Nos, maga igazat mondott nékem ... viszonzom az igazságot . . . Amikor az Ezredes úrék a kését kicsavarták, a katonák elcipelték azonnal? LIBÉNYI: Ügy rémlik, igen, uram. KAPITÁNY: Egy csomó ember jött. . Maga nem lláthatott semmit... a szeme is ködös vólt. . . Minden eltakarta maga élői az igazat... (Kis csend.) LIBÉNYI: 'Miféle igazat? KAPITÁNY: Hogy a császár... a császár saját Hábán ment tovább . . . (Csend.) LIBÉNYI (enyhe mosoly): Értem. KAPITÁNY: Mit mosolyog? LIBÉNYI: Ha a vallomásomba azt írom, hogy én így láttam, enyhítést kapok. KAPITÁNY (hökkent): Miiért kapna enyhítést ezért? LIBÉNYI: Mert akkor védőim, ha egyáltalán lennének, azt mondhatnák: ielikem mélyén valójában nem lis volt gyilkossá- gi szándék. Hiszen élve akartam magam előtt látni. Hállottam én már ilyet. (Kis csend.) EZREDES: A császár ól, Libényi ... én nem szoktam játszadozni. (Libényi a komoly, idős ember arcába néz.) LIBÉNYI: Nem tudom, mi oka lehetne, hogy . . . EZREDES: Mutassa meg néki az újságot! LIBÉNYI: Már felolvasta. KAPITÁNY: Csak az egyik hírt olvastam . . . Azt nem olvastam fel. Azt akartam, ezt maga Olvassa el... de magának remegett a keze ... a pillantása ... (Előveszi. Hangja megremeg.) „őfelsége ma fogadta a hódolatra jött magyar küldöttséget, amely jókívánságait fejezte ki Libényi meghiúsult merénylete alkalmából .. Nézze. (Libényi nem nyúl érte.) (Kis csend.) LIBÉNYI: Külön újságot is képesek voltak nyomtatni erre a célra! Tudom, hogy van ilyen. Vólt egy nyomdász ismerősöm, ő meséit róla. EZREDES (dörren): Semmiféle külön újság! BOlond maga! Amit mondunk — igaz! (Kis csend.) LIBÉNYI: Értsék meg, nem . . . nem .. én nem félek a haláltól. Én csak a szégyentől félek! A szégyentől! A szégyentől! (Csend.) (Az óra most tizenkettőt üt. Libényi mintegy félálomban indul az ablak felé.) KAPITÁNY: Hova -megy? (Suttogva.) Mit néz ? EZREDES (maga elé): A bástya... (Látjuk, a bástyán a császárt áthaladni néhány testőr szoros kíséretében. Libényi csak bámul az ablakon ki, majd némán összeesik. A Kapitány kinyitja az ajtót.) KAPITÁNY: Segítsen! (A Tömlöcörnek segít kicipelni Libényit. A Kapitány visz- szajön. Némán, lihegve megáll. Az Ezredes nem néz hátra, érzi, hogy a másik ott van.) EZREDES: Nem csaphattunk be egy ha- lálbaindolót. Becsaphattuk volna, kapitány?! Beszéljen! (Feszült ö is.) KAPITÁNY: Nem tudok válaszolni, csak kérdezni . . . EZREDES: Kérdezzen, kapitány. KAPITÁNY (kicsit előre jön): Még halálunk óráján se ... még akkor se ... EZREDES: Mért nem fejezi be? Fél talán? KAPITÁNY (fejét felszegi): Még halálunk óráján sem érdemeljük meg .. . csak úgy kegyes hazugságból . . . még akkor sem . . . EZREDES (szinte türelmetlen): Mit?! Mát?! KAPITÁNY: Hogy győztesnek érezzük magiunkat. (Az Ezredes kicsit lehajtja fejét. Mély sötét. A cella világosodik meg. Libényi ül a priccsen, fal felé fordulva. Imádkozik. Jön a Tömlöcőr. Most felbukkan a Kapitány. A hát313
