Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
VALLATÓ: Egy gyilkoséra, mi?! No, menj innen, ne lis lássatok! Csalódtam bennetek, csalódtam! 'Mit écsorogsz? Eredj! HILDE: Nem szeretnék úgy elmenni kegyelmedtől, hogy haragudjék reánk. Nemsokára megszületik ez a kis semmiség .. . Magdó mondja így... és én nem akarok a törvénnyel haragba lenni. Ö semmit se vétett. Nem vétett ez semmit se, uram. (Keze enyhén hasára hull. Könnye folyik.) VALLATÓ (nem durván): Eredj már. HILDE: Ígérje meg kegyelmed, hogy őt a törvény nem fogja bántani, amiért az apja.. VALLATÓ: Bolondnak nézel bennünket, Hilde? Ha a fiad megnő, és megtudja, mit cselekedett az apja ... HILDE: Tőlem nem tudja meg! VALLATÓ: Megtudja a világtól. A jó szomszédoktól. S ha megtudja, azt hiszed, elfelejti Bécsnék, hogy az aipját kivégezték? Miféle alattvaló lesz az ilyenből? HILDE: Jó 'alattvaló, uram, én annak nevélem. Én megesiküszöm az Űr Jézus nevére, jó alattvaló lesz... Csák kíméljék meg e gyermek életét. VALLATÓ: Tán Heródes királynak nézed ez,t a császárt? HILDE: Tudom én, hogy nem Heródes a mi ifjú császár urunk! Épp ezért, ha lehet, kíméljék meg az apja életét is ... ha lehet. . . Ha a gyermek majd megtudja, mily kegyelmes volt ia császár . . . ennél hűségesebb katonája sosem lesz Ferenc József urunknák .. . Kérem . . . kérem . .. mondja meg császárunknak... én ezt a gyermeket már most császárunk katonájául ajánlom .. . már itt annak ajánlom, csak az apjának kegyelmezzenek . . . (Kis szünet.) VALLATÓ: És ha lányod lesz? HILDE: Akkor sok jó katonát fog szülni császárunknak. (Csend.) VALLATÓ: No, menj csak szépen haza. Majd átadom . . . HILDE: Isten áldja meg, kegyelmes uram! (Kimegy. Feltépi az ajtót.) VALLATÓ: Hozzák Lilbényit! Libényit ide! (Áll csendben és homályban. Jön Libényi szabad kézzel, éppúgy, mintha önszántából jönne. Megáll.) M'eg vertek? LIBÉNYI: AligHaliig, uram. VALLATÓ: S mit gondolsz, miért? LIBÉNYI: Már az első órában mindent bevallottam. (Kis csend.) VALLATÓ: Megbántad? LIBÉNYI: Meg, uram. VALLATÓ: Szóval megbántad, hogy megölted a császárt? LIBÉNYI: Azt nem, uram. VALLATÓ: Hát? LIBÉNYI: Hogy megöltem egy embert. Akinek neve volt. Aki, ahogy hallottam, szorgalmas ember ... hivatását jól ellátja ... sőt mások helyett is elvégzi a munkát .. . aki úgy beszél az emberekkel, miint akárki más ... aki, ahogy hallottam, tréfálkozni 'is tud, töpreng az emberei sorsán ... VALLATÓ: Akkor mért ölted meg, Lifoé- nyi? Talán a trónjára áhítoztál? LIBÉNYI: De uram! VALLATÓ: Akkor a grófjaid akarták! LIBÉNYI: Meghaltak vagy elfáradtak, uram. VALLATÓ: Hát mit kívántál? LIBÉNYI: Hogy megmutassam . .. (Elhallgat.) VALLATÓ: Folytasd! LIBÉNYI: Hogy megmutassam . .. VALLATÓ: Ne állj meg! Beszélj! LIBÉNYI (kis csend után): Hogy... aki hazámat bántja . . . megöli hőseit... legyen bár az egész nép a porban . . . aki hazámat bántja, mégha millió katonája volna ... akkor sem alhat nyugodtan, nem alhat soha többé ... (Csend.) VALLATÓ: És te . . . te — nyugodtan alszol majd, Libényi? LIBÉNYI: Én ott ta sírban is, uram. (Mintha könny égne szemében.) VALLATÓ: Nyugodtan? Tudván, hogy honfitársaidat miattad megfeszítik? Nyugodtan? LIBÉNYI: Legalább még jobban látják majd, milyen is a császárság hatalma. VALLATÓ: Szabó vagy te, Libényi? LIBÉNYI: Esküszöm, uram. VALLATÓ: Ha most azt mondanám: válassz, Libényi: ha elismered, hogy őrült304
