Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
Vagy talán soha. Csak nem tudjuk őket megérteni. Nem ösmerjü'k a nyelvüket. (Kis szünet.) Elmehetek, uraim? (Csend, a Kapitány bámulja.) KAPITÁNY (kifürkészhetetlen hangon): El... elmehet, Mayer. (A szabó meghajol, kimegy. A Kapitány lassan utána. Sötét. Kintről zaj. A legényszálláson fény. Bejön Potacs- káné, a zsivajra kinéz az ablakon.) POTACSKÁNÉ: Menjenek innen, jóemberek! Tessék? (Tenyeréből ■ kagylót formál.) Itt lakott, itt! Nem, most nincs kiadó ágyunk! Majd később! (Elfordul, berántja a függönyt. Jön Hansi.) Beférne ide még egy ágy magukhoz? (Hansi nem szól.) Mi az, megkukult? Majd meglátom, maga mit mond a sógoráról, ha magát is kihallgatják. (Hansi kimegy. Gerzson jön, hátrafelé beszél valakihez, mielőtt becsukná az ajtót.) GERZSON (némi büszkeség): Igen, itt hált mélJertitem. Honnan tudhattam volna, kicsoda s mi lakozik benne! (Becsapja az ajtót.) Ez az újságíró ki akarja venni az ágyat... az övét. Hallod: akasztott ember ágyában akar hálni. Micsoda gusztus. Jaj, a fejem! (Tapogatja. Az asszony hozzáugrik.) Hagyj békéin! POTACSKÁNÉ: Fáj, mert lelkifurdalásod van! GERZSON: Nekem ? Legyen annak az áruló bitangnak, amnák a vallatának ... aki okos ember létére . . . mer’ én tökfidikó vagyok, elismerem ... én gyáva vagyak, elismerem! De ő okos ... és ráadásul katona is .. . magyar ... és mégis ... Jaj! POTACSKÁNÉ (masszírozza): Nyugodj meg szépen, nem a mi dolgunk az ilyen. Elvégre ezt az ágyat suttyomban a pesti múzeumnak is el lehetne adni. GERZSON (felugrik az ágyról): Vagy darabokban kimérni, mlimt a hóihér a kötélét . . . Nam sül le az orcádról a bőr ?! POTACSKÁNÉ (komor): Hallgass, Gerzson ! Én mondtam több rosszat róla a kapitánynak, vagy te?! Nem elsírtad magad itthon!? Pipogya fráter! S még nekem beszél! Igenis, azon jár az eszem, hogy kiadjam az ágyát. Ezt még Libényi is megbocsátaná, hisz jót akart az a szegénynek. A szegénynek mindig mindent megbocsát az isten. Mért? Jobb, ha majd a háziúr adja ki? Vagy odaadományozza a börtönmúzeumnak... És ő minden ágyát eladja majd, mer' aszongya: ebbe hált Lulbényi, meg ebbe is hált Libényi . . . Majd az ő ágyából is annyi lesz, ahány szálka Krisztus keresztjéből! GERZSON: Hallgass, te pogány! Pogá- nyök! (Fejét tapogatva.) Libényi, Libé- nyi! Megint üthetnek egyet rajtunk miattad . . . (Kifelé kiáltva.) Üthettek egyet rajtunk, Hansi, m-eg ti is, Potacskáné! látsszátok csak a hű alattvalót! (Ezt morogva. Majd kiáltva.) Üssetek csak! Üs- szátka Krisztus keresztjéből! POTACSKÁNÉ: Ütök én egyet a szádra, nem szégyened magad!? Az én szegény uram nem a magyar szabadságharcban esett el?! Hitt az benne, szegény ostoba! Isten nyugossza a butaságát! Te pedig közben a kemence mellett kuksoltál! És most meg Libényit szaputtad a kapitánynak! GERZSON (felüvölt): A szoknya-ügyeiről beszéltem! És azt mondtam, hogy semmi közöm a dolgához, ami igaz is volt! Jiaj, de elátkozott vagyok! (Kirohan.) POTACSKÁNÉ :Teremtőm, ez még felköti magát. (Utána. Sötét. Világosság surran a vizsgálati szobára. A Vallató belép, ahol szokott. Jön Hansi lassan elölről, kalapját gyűrögetve.) HANSI: Mély tiszteletem . . . VALLATÓ: Te vagy a kárpitos? HANSI: Szolgálatára. Én vagyok, kérem. VALLATÓ: Mi ártatlanokat nem büntetünk, merthogy bűnös emberek hozzátartozói. HANSI: Jó törvény a mienk, tiszt uram! VALLATÓ: De az is jó törvény, Hansi, hogy álló az illővel álljon párba. Ez a lány sose felejti el néked, ki volt a császárod! Még a ihálóágyatokban is eszébe fog jutni! Neki is, neked ds ... Vagy téged nem bánit, ha asszonyod úgy vélekedik a császárodról, ahogy vélekedik?! HANSI: De bántana, uram. VALLATÓ: Hát akkor? HANSI: Az én Magdóm, meg az öccse, az ég és a föld, kérem. Mint Káin és Ábel. . . VALLATÓ: A vér nem válik vízzé! (Az hallgat.) Akasztott ember sógora akarsz lenni, beszélj! HANSI (kis csend után): Költözzünk el Bécsiből, 'kérem? VALLATÓ: Pestre? 299
