Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
MAYER (elengedi): Miiben hasonlítok én a segédemre, uraim? (Szelíd.) KAPITÁNY: Itt én kérdezek, Mayer. MAYER: Jól tudom én, kérem, KAPITÁNY (most feláll, szembe fordul vele, más hang): Maga eszes ember, Mayer úr. Maga jobban megismerhette Libán y it, mint ezek ia mezítlábasok . . . Tudja, kiikre gondolok. Maga se szíveli őket. Beszéljen hát nékem valamit Ldbényi indulatairól. (Kis gúny.) A (léikéről, Mayer, a leikéről. MAYER: Ügy érti, hogy őrült volt-e? . . . (Kis szünet.) Meglehet az is, uram. De biztosan nem állíthatunk semmit. Nem ismertem elég jól. KAPITÁNY: A jövevények mind összetartanak, igaz? MAYER: Olykor nagyon is széthúznak, uram. KAPITÁNY: Milyen volt a természete, halljam? Mumika közben csak elejtett egykét szót?! Nem? MAYER: Nem volt gyilkos-természet, ha úgy érti. . . KAPITÁNY: Bővebben, Mayer, bővebben! MAYER: Nehéz lesz. Ez az ember nem beszélgetett senkivel. A vég ott (kezdődik, uram, amikor feleslegesnek érezzük, hogy bárkivel is beszélgessünk. És amikor nem akarunk meghallgatná senkit. Az is a vég kezdete, uram. (Ezt csöndesen tette hozzá.) (Kis szünet.) KAPITÁNY (irónia): Ezek szerint Mayer úrnak van egy vég itt, és van egy vég ott. Mint a vászonnál, meg a posztónál.. . igaz? MAYER (fejét ingatja): Nem. KAPITÁNY: Hát? MAYER: Mint a botnál, uram, aminek két vége van . . . KAPITÁNY: Tudja, mi a bot. (Megállapít.) MAYER: Volt alkalmam, uram. KAPITÁNY: Panaszkodik! Ahelyett, hogy hálás lennie! Hát ki a maga jó gazdája, ha nem a császár?! Talán nem hálás néki? MAYER: Hálás vagyak, Istennek és a jó gazdának is, uram. KAPITÁNY: Hálás! Azért viselték ki úgy magukat a magyar lázadás idején! Mintha héberek lázadása lett volna! Ezért még számol magukkal a császár! (Kis szünet.) Megmondaná, mért vannak maguk mindenütt ott, ahol felfordulás van? A lázadók révén akarnak hasonulni? Akkor meg a másik tábor utálja magukat! Miért hát? Hasznot húzni, halászni a zavarosban, mi? MAYER: Én osztrák zsidó vagyok. KAPITÁNY: Mánmiarosból! MAYER: El kellett jönnöm onnan . . . KAPITÁNY: Mégis Kossuth-pártiak voltak! Pedig épp Kossuth beszélt a márma- rosii söpredék galíciaiakról! És még magúk akarták magyarók lenni?! Minek az? MAYER: Végül is osztráknak kellett lennem . .. KAPITÁNY: Kellett? (Kis szünet.) No, ha olyan jó osztrák (lett — bizonyítsa! Halljuk, mit tud Libónyiről ?! (Kis csend.) MAYER: Semmit, uram. KAPITÁNY (apró szünet után): De azt csak tudja, hogy a szerelemben féltékeny természetű valit-e? Ez már igazán nem politika! MAYER: Fontos ez? KAPITÁNY (az arcába): Minden fontos, amit mi kérdezünk, Mayer! MAYER: Nem tudom. KAPITÁNY: Ostobák! Ostobák! (Kis csend.) Nézze, Mayer, ha magától, aki elég 'bölcs embernek látszik, ha magától sem tudom meg, ki is ez a Libényi valójában . . . akkor kire számíthatok? És kire a császár? MAYER: Kire?! Egyedül őrá. KAPITÁNY: Kire? (Mint aki nem hall jól.) MAYER: Libényire. A kapitány úr is, meg őf elsége iis. KAPITÁNY (idegesen felnevet): Maga nem épeszű, Mayer! MAYER: Téved, uram. Az igazat csak attól tudhatjuk meg, akit vádolnak. A tanúktól, a vádlóktól vagy a ibírábtól soha. Egyedül a vétkestől, uram. Csupán a bűnös illetékes ... KAPITÁNY: És ha a vétkes hazudik ?! MAYER: Higgye él néki, akármit is mond. Ha azt mondja, akkora mágilyatűz égett lelkében, mint iez a teremtett világ — el kell hinni néki. Ha azt mondja — félt, hogy a föld elsüllyed szégyenében — adjon hitelt a szavainak, uram. Az emberek nagyon ritkán hazudnak. 298
