Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
Egyik ellenőrzi a másikat. Azt mondom, hagy mindkettő vagy mindhárom tetszik . . . Még nem döntöttem . .. HANSI: Én nem akarok 'tudni semmiről! MAGDÓ: Persze — csak távolból nézni .. . Hallgass ide . . . másnap jelentkezem, iküilön-külön megyek hozzájuk. Amikor jó katzenjammeresek. Uram, íme, egy pénztárca inatokkal, egy cigarettatárca ... Becsületes megtaláló vagyok. .. Nem emlékszik rám, az este együtt voltunk, szép hármasban. Aztán maga hazament, s az asztalion felejtette a tárcát... Tudod, milyen hálásak, hogy megvan az irat... meg a monogramos dolgok .., Kétszer-iháromszor annyi pénzt adnak, mint amennyi a tárcájukban volt, csak menjek már . . . hogy szabaduljanak tőlem ... A Magdó eszén nem járnak túl, ne félj! HANSI: S ha közbe jelentik a rendőrségen? MAG DÓ: Nincs rá idejük. S ha volna — gyorsan lefújják. Félnek a skandalumtól ... feleségtől. . . miegymás . . . HANSI (sunyin): Engem nem érdekel, hogy csinálod! Érted? Semmiről nem tudok, jól jegyezd meg! És nemsokára be keil fejezni. .. elég volt! MAGDÓ: Csak ne sajnáld a finom bécsi unaságot! Van lannalk pénze elég! Mondtam már, mint a híres betyár ... az az úrtól elveszd — a szegénynek meg odaadja . . . HANSI: És vajon ki az a szegény, akinek te odaadod!? (Fojtott.) MAGDÓ: Ki? Hát te! Te, és az öcsém . . . ti vagytok az én szegényeim! Akiket szeretek. . . (Szemét megtörli. Anélkül, hogy innen eltűnne, egy pillanatra fény hull a bástyára. Libényi lopakodva átsétál. Aztán a bástyán megint homály lesz.) HANSI (nem tud ellenállni, átfogja, megcsókolja): No, menjünk! MAGDÓ: Ott fújhat a szél... (Megborzong.) Fázom ... menjünk máshova . .. Tudok egy jó kis helyet... (Indulnak. Most a bástya fényárban úszik. De most az egész színpad világít. Minden díszlet ragyog. Három eddig nem látott hölgy siet át a bástyán, csevegve, vihorászva; jobbra* balra nézdegélnek. Aztán néhány katona, egy altiszt kisebb kéziágyút tolva elhalad balra. Kisváratva Libényi jön óvatosan. A falhoz lapul. Valahonnan három harangkongatás. Libényi feltűri gallérját. Megjelenik jobbról a császár és a már ismert Ezredes. Az Ezredes a császár fülébe súg valamit, mindketten kihajolnak s lenéznek hátra, Libényi most kabátja béléséhez nyúl, előrerohan és a császár tarkója felé szúr, többször is. Az Ezredes rázúdul. Egy felbukkanó ci/vil is. Kicsavarja kezéből a kést. Most a kéziágyúval is odarohannak. Majd civil emberek. Nem látszik semmi. Csak az emberek, amint gomolyban kivonulnak. Mintha néma- filmhíradót láttunk volna egy me- merényletről. A színen teljes sötétség. Sűrű. Tétova, szinte pislákoló fény kúszik a vallatószoba felé. A szemben lévő ajtón belép izgatott arccal a Kapitány, kezében papírok. Az ajtó nyitva. A télikabátos Libé- nyit a Tömlöcőr bekíséri. A fiú egész testében remeg, arca halovány.) TÖMLÖCÖR: Elmehetek, kapitány uram? KAPITÁNY: Várjon még. (Kiszól az ajtón.) A bástyáról a kést elhoztátok? EGY HANG: Igenis, uram. (A Kapitánynak egy kéz benyújtja az újságpapírba csomagolt kést. Leteszi az asztal sarkára. A százados kiszól.) KAPITÁNY: Készen van, jegyző úr? JEGYZŐ (hangja): Igen, uram! KAPITÁNY (Libényihez): Hagyja abba a remegést! (Libényi hallgat. Száját igyekszik összeszorítani.) Fél, ugye, maga szerencsétlen ? Őfelségét főfoeszúmi bezzeg nem félt? (Kis csend.) LIBÉNYI (szinte vacogva): Meg . . . meghalt, uram? KAPITÁNY (a papírba néz): Maga tényleg szabó? LIBÉNYI: Az vagyok, uram. (Jön sietve az Ezredes.) EZREDES: Kapitány úr . . . (Int, hogy jöjjön félre.) KAPITÁNY: Igenis, ezredes úr. . . (Félrevonulnak, az Ezredes a fülébe suttog. Csak annyi hallatszik.) A ibelügymi- niszter? (Az Ezredes bólint.) EZREDES (hangosan): Én addig majd foglalkozom vele. (Kapitány biccent, kisiet.) Te meg ne fülelj itt. (Tömlöcőr; tiszteleg, kimegy. Libényihez.) Nézz meg jól. 295
