Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Horváth Sándor: Kire marad a kisködmön? (Adalék a magyar néprajzi kutatás elméletéhez és módszertanához)

élnek, csak egymás mellett s egy közös gazdával állanak komolyan társas viszonyba . . .”9 E kategorikus, sommás ítélete után az 1940-ben megjelenő Magyar faluban már Illyés könyváré hivatkozik. Leszögezi, hogy „amit kívülről és statisztika után lehet mondani erről a világról, az mind csak tájékoztatás és tapogatózás”, s A puszták népe nemcsak azért mutatja be nagyszerűen ezt a világot, „mert ő” (ti. Illyés) „családi odatartozása révén belülről szemlélhette az egészet, hanem azért is, mert ami líra ebben a műben, az is ezt a világot jellemzi.. .”10 Majd 1941-ben A magyar paraszttársadalomban végül is saját maga fogalmazza meg, hogy a cselédek is társadalmat alkotnak; „Az uradalmi major technikailag izolált területe a társadalomnak, legalábbis az uradalmi cseléd számára ..."

Nem misztifikált kategóriát helyezünk — helyez Gaál Károly — a szemlélődés középpontjába, amikor a közösség szót hangsúlyozzuk; ez a „szentimentális romantikusak” sajátossága. Elfogadhatónak vélem azt a meghatározást, mely szerint „a közösség a nép társadalmiságának sajátos formájaként jelenik meg, amelynek objektív hátterét éppen a létnek bizonyos közös munka köré történő kialakítása adja”.12

Látszólagos a kitérőnk, amelyben a falukutatók álláspontjára hoztam példákat. Gaál ugyanis alapkategóriáknak tekinti ezeket. A kötet egyik előtanulmányában kutatása kiindulópontját így fogalmazta meg: „Először azt kérdeztem, álkotnak-e vagy alkottak-e az uradalmi cselédek hagyományos (tradicionális) közösséget, s hogy életmódjuk történetileg felépített és ezzel sajátos tradicionális kultúrát képvisel-e. Ha ez így van, akkor a következő megválaszolandó kérdés e kultúra helye a regionális kultúrökológiában”,13 (Kiemelés: H. S.) Már-már felkiálthatunk: Hic Rhodus, hic saitia! Azért még olvassunk hele a Kire marad a kisködmön?-be: „Szooiáletnológus lévén, számomra neon a jelenség, hanem az azt hordozó, az azt életformájának lehetőségei szerint kitermelő, átvevő és mindig alakító ember, illetve az 'emberekből álló családok és azok egymáshoz való viszonya áll a közápponban”.14 Kissé félrevezethet bennünket a ^szociáletnológus” elnevezés, mert nem társadnlomrajz, társadalomnép- rajz az, amit a könyvvel a kezünkbe veszünk. Szándéka több annál: az uradalmi béresek kultúrájának holisztikus megközelítése15, a kultúra egészben való megragadásának igénye.

Mit jelent akikor ez az önelnevezés, önmeghatározás, amellyel elhatárolja magát a korábban jellemző kutatási irányzattól? Tágabb értelemben a magyar szaknyelv etnoszociológiának nevezi azt a „néprajzi kutatást”, mély elvileg minden törzsi és népi társadalom társadalmi viszonyainak történeti szempontú, összehasonlító vizsgálatát tűzte ki feladatául; s a világtörténelem egységét hangsúlyozva a változóként felfogott etnoszt tanulmányozza.1,1 Gaál Károlynál azonban szűkítenünk kell a kört, s végül megállapodhatunk a skandináv etnológia elméleténél és módszertanánál.

A fenti kiemelt fogalomrendszert is a skandináv etnológiától kölcsönözte, így vizsgálja a hagyományos közösség tradicionális 'kultúráját, s e sajátos kultúra helyét a regionális küLtúrökcilógiáiban. Leginkább Síigurd Erixon — magyarul Európai etnológia17 címen megjelent — programadó tamülmánya, tehát a (minden rosszallástól mentesen:) ortodox skandináv etnológia, vagy a tanulmány nyomán „európai etnológiának” nevezett irányzat elméleti és módszertani szempontjait fedezhetjük fel Gaál Károlynál.

Saját elképzeléseit külön tanulumányban fejtegeti18, itt ugyan nem ejt szót a skandináv etnológiáról, bár hatását megvallja. E tanulmányban elutasítja azt a szemléletmódot, mely a népi kultúrát a paraszti kultúrával azonosítja, s 'aminek egyenes következménye, hogy a népi kultúra olyat képvisel, ami kihalófélben van. Egyenes következménye, mert a 'népi kultúra nemzeti kultúrává is magasztosult a történelem olyan periódusában, amikor szükséges volt, hogy a paraszti (népi) kultúra reprezentáljon nemzetet, sőt reprezentálja a nemzetet. Ideává magasztosulva elkerülhetetlenné vált, hogy az „ősi”, „eredeti” jelentésekkel 'azonosuljon, ezeket mintegy névjegyként használja. A parasztság együtt változik a gazdaság- és társadalomtörténet formációir v<al. Az így egymás szinonimáiként használt paraszti kultúrát, népi 'kultúrát, nemzeti kultúrát a történetiséget nélkülöző kutatások „álló helyzetűnek” ábrázolják19. A vál281