Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Horváth Sándor: Kire marad a kisködmön? (Adalék a magyar néprajzi kutatás elméletéhez és módszertanához)

A kötet a Székely Margit mesélte történet címét viseli: Kire marad a kisködmön?'' Főcímként elvont értelmű: először az uradalmi béresek ,jködmönét”, azaz kultúráját jelenti. Másodszor: a szerző saját magára, tudományos hagyatékára is gondol, amikor a főcímben a kisködmönre kérdez, ahogy erre utal is az első oldalakon.

Gondolatmenetünk szempontjából fontosabb az alcímet megvizsgálni, amely így hangzik: Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához.

Az „uradalmi béresek” helyett a könyvben gyakran „uradalmi cselédeket”, vagy egyszerűen csak „cselédeket” olvashatunk. Hogy egymás szinonimájaként használjuk e szavakat, azt Sápi Vilmos jegyzete is magyarázza a-mezőgazdasági bérmunkáról írott gazdaság- és társadalomtörténeti monográfiájában, amikor e társadalmi réteg bérezéséről, a kommandóról beszél.5 Nála a mezőgazdasági bérmunkás- ság munkabérviszonyai, illetve a bérfizetés módozatai szerinti csoportjai a következőik: cselédség, napszámosok, részesek, iszakmányosok és summások.8 Hozzávéve a felsoroláshoz a kubikusokat, teljessé válik a magyar agrárproletáriátus, a kapitalizmus időszakának a parasztok alatti, vagy — potenciálisain — a parasztok és a munkások közötti társadalmi rétege.

Az uradalmak lakóinak, a cselédeknek belső rétegződésével számos alkalommal foglalkozott a gazdaság- és társadalomtörténet, ezt azonban a cselédtörvényekkel, az uradalom kirótta munkamegosztással, részben pedig a bérezéssel határozták meg. Gaál Károly ,/hagyományos kultúrával” rendelkező ,/közösségnek” tekinti a cselédeket. „A közösség — írja — mindig a közös -érdekek, egy embercsoport hosszabb időn át tartó együttélése, sorsközössége során alakul ki. Az egyes személyek és családjaik egymással mindig kölcsönös függő viszonyban állnak. Együttélésük rendjét az írott, legtöbbször azonban a belső íratlan törvényekből (kialakult szokásjog szabályozza.” Aláhúzza a közösség állandó mozgását, változó arculatát, megállapítja, hogy „a társadalom- és gazdaságtörténeti események különböző faktoroktól függően egyes közösségeket feloszlathatnak, mint ahogy ez ma már az uradalmak lakói esetében is megtörtént, de ugyanakkor új közösségek kialakulásához is vezethetnek..”7 A kultúrának természetszerűleg posztulátuma a közösség. Furcsa fintora az uradalmi cselédkutatás történekének, hogy a falukutatók mozgalma első ízben Illyés Gyula Puszták népe című, életrajzi ihletésű művében foglalkozott a puszták, a cselédek kultúrájával. E helyt nincs szükség arra, hogy Illyés könyvének a társadalmi mozgalommá terebélyesülő falukutató mozgalomra tett nagy hatását értékeljük; eizt eddig is megtették számosán. A puszták népe azonban a falvak népére irányította a falukutatók figyelmét, a cselédekről szinte megfeledkeztek. Néprajzi szempontú műveket nem közölitek ezután a dunántúli majorsági pusztákról; majd csak Kardos 'László — akinek a hatására, ahogy Illyésére is, Gaál Károly is hivatkozik — ír 1955-ben Szentgyörgy-pusz- táról,8 s 1962-ban S. Dobos Ilona már említett könyve jelenik meg.

A falukutatás másik kulcsfontosságú szereplője a szociográfus Erdei Ferenc volt. Erdei tudományos igénnyel írt könyvei a történeti szemlélet" és a konkrét társadalomrajz ötvözetét alkotják. Érdemei elévülhetetlenek, ám éppen emiatt rokonyödiík meg olvasója, -ha az uradalmi cselédekről írt véleményét olvassa. Lássuk csak: Illyés könyve 1936-ban jelent meg. Erdei Parasztok című munkája 1938-ban látott napvilágot, s ekkor ezt írta az uradalmi cselédekről: ,/ilyen világban mi lehet a kultúra? Sem idejük, sem anyaguk nincsen ahhoz, hogy maguk építgessék, ahhoz pedig közel sem jutnak, hogy városokból tanulják el. Egyszerűen sem maguk teremtette, sem eltanult kultúrájuk nincsen, hanem úgy élnek, mintha nem is Európa belsejében, hanem távoli szigeteken lenne a hazájuk. Egyetlen kultúrájuk van, ha ez kultúrának nevezhető: a szolgálatban való viselkedésé. Kora gyermekségüktől fogva azt tanulják, hogy mi az illő magatartása a cselédnek urával szemben s ebben biztos formuláik vannak immár, ami nemzedékről nemzedékre öröklődik. A cselédnek a hazája, ahol szolgál, avval tartozik egy (közösségbe, aki parancsol neki. Egymásközt nagyon kevés ügyük lehet, hiszen a munka veszi el idejük túlnyomó részét, s közben nem kerülnek szembe cseléd társaikkal. Ezért szolga-egység a cselédek társadalma, amely voltaképpen még akkor sem társadalom, ha nagyon sokan élnek is egymás mellett. Nem egymással

280