Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Szabó A. Ferenc: Utazás egy "elfelejtett" tartományban (Burgenlandi jegyzet)

nemzetiségéhez — szembetűnő, hogy az új sírköveken egyre több magyar nevet írnak németesen. Az üzletekben csak a német szó járja, bár a hatezer lakosból kétezer magyar. Az utcákon azért hallatszik itt—ott magyar beszéd. Az egyik áruházban apró öregasszony szólít meg bennünket. Néhányszáz schillinges özvegyi nyugdíjból él szegényesen — panaszolja. Ha szállásra van szükségünk, keressük fel Gyenge tisztelendő urat, javasolja, ő szívesen látja a magyarországiakat. A burgenlandi magyar értelmiség köréiben jelentős szerepet vállalnak az egyházi személyiségek. Kiveszik részüket a két legfontosabb művelődési egyesület: a Burgenlandi Magyar Kultúr- egyesület és a néhány éve alakult Burgenlandi Magyar Intézet munkájából. Ezek feladata a „legkisebb magyar nemzetiség” nyelvi—kulturális identitástudatának és történelmi emlékeinek megőrzése. A kislétszámú magyar értelmiség felismerte, hogy a két célkitűzés csak együtt valósítható meg eredményesen. Történelmi tudat és ismeretek híján meggyengül a nemzetiségi önazonosság fenntartásának igénye. A tartomány magyarságának többségét kitevő őrségi települések lakosainak volna mit szá- montartani. A Nyugati őrség története a magyar államalapításig nyúlik vissza. Lakói, a magyarországi és a jugoszláviai őrségi települések lakóival együtt a nyugati határszél védelmére rendelt magyarok leszármazottjai. A három község már évszázadok óta elszigetelődött a magyar nyelvterülettől, így számos olyan nyelvi és néprajzi jellegzetességet őrzött meg máig, ami más magyar vidékeken csak kevéssé tanulmányozható. Történetük magán viseli a peremre szorult, külső támadásoknak kitett területek sajátos problémáját, az elkülönültségből, a másságból eredő veszélyeztetettséget. Lakosságuk a reformáció idején túlnyomórészt protestánssá lett. Az ellenreformáció korában, 1663-ban, Tormássy Péter vasvári prépost 500 német katonával megrohanta Felsőőrt. A templomot és a paplakot lerombolták, a község es- küdtjeit ruhájuktól megfosztva, szakálluknál fogva meghurcolták és börtönbe vetették. Csak Mária Terézia uralkodása alatt építhettek maguknak új templomot. Az 1848/49-es szabadságharc alatt a felsőőriek egy Ausztriából elmenekült huszárcsapat segítségével megtámadták az arra vonuló ellenséges horvát csapatokat. A községet csak a közeli Vasvörösvár (Rotenturm) ura, gróf Erdődy István királyi főlovászmes- ter közbenjárása mentette meg a felégetéstől. A 20 000 Ft-os hadisarcot így is ki kellett fizetni az osztrák katonaságnak.

1921-től új szakasz kezdődött a burgenlandi magyarság életében, a kisebbségi helyzet korszaka. Az 1934. évi népszámlálás adatai még több, mint 10 000 magyarról adtak számot. 1971-ben már csak 147.3-an jelölték meg beszélt nyelvűikként a magyart, 4200-an kétnyelvűként szerepeltek a statisztikában. Azóta a városiasodás előrehaladtával a magyar lakosság beolvadása tovább folytatódott. Ebben az aszimilá- cióban természetes és nem természetes folyamatok egyszerre mutathatók ki. Természetes az, ha töbhségi nép környezetében élő, viszonylag kis lélekszámú népcsoport egyes tagjai asszimilálódnak, hiszen — ahogyan Jászi Oszkár a nemzetiségi kérdés törvényszerűségeit tanulmányozva megállapította — nemzetiségi, nyelvi szempontból „a tenger fokozatosan elmossa a szigetéket”. Feltételezhető, hogy bizonyos mértékű beolvadás az osztrák népességbe már az Osztrák Köztársaság megalakulása előtt is volt. Nem mindegy azonban, hogy milyen az asszimiláció mértéke és iránya. A nemzetiségi kisebbségben élő lakosság kétnyelvűségének kialakulása természetes folyamat, ha a nemzeti tudat megőrződik, de természetellenes, ha a nemzeti identitás tudatának megrendülésével jár együtt, s az asszimilációnak csak egy közbeeső állomásai. A burgenlandi magyarságnak voltak olyan nehéz történelmi időszakai, amikor a nemzetiségi lét fenntartása különösen próbára tette őket. Ilyennek tekinthetjük a nácizmus hét esztendejét, és más jelleggel, de gátolták a nemzetiségi lét megőrzését azok az évek is, amikor az osztrák—magyar határ hermetikusan le volt zárva.

A tartomány másik nemzeti kisebbsége, a horvát népesség is jelentős változásokon ment keresztül 1921 óta. Akkor 42 000-en voltak. Ez a szám az 1951. évi 34 000-en keresztül 1971-re 24 000-re apadt le. A horvátok vesztesége kisebb, mint a magyaroké. Ennek az lehet az egyik oka, hogy a horvát lakosság számára nem jelentett megrázkódtatást az impériumváltozás, hiszen ők kisebbségben voltak Magyar272