Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Szabó A. Ferenc: Utazás egy "elfelejtett" tartományban (Burgenlandi jegyzet)

turistának, ha nem csúcsforgalmi időben érkezik a határira. Egy-két perc, és Ausztriában vagyunk. Üj forgalmi jelzések, más autótípusok, más jellegű épületek fogadják a látogatót. A burgenlandi utak jóminőségűek, akárcsak a nyugat-magyarországiak. Talán csak a javításokat végzik valamivel gondosabban. Az úttest többi részével precízen összesimított, más színű foltok mutatják a pótlások nyomait. Autóból sokkal több van, mint nálunk, és látható a világ szinte minden márkája, a Magyarországon forgalmazott típusok legtöbbje is. Szembetűnő az erős japán jelenlét, ők különösen szívesen célozzák meg az önálló autógyártással nem rendelkező kisebb európai országok piacait. Több falu szélén, szabadtéren árulják az új és a használt kocsikat. A motorizáció nagy szerepére utal a sok-sok benzinkút. Tolakodó színeikkel, felirataikkal megbontják a községek nyugodt képét. A határ utáni 3—4 falu főutcája az idegenforgalom szolgálatába szegődött. Butik butikot követ, sok a magyar felirat, szükség van a mi állampolgáraink pénzére is! Királyhida (Bruck an der Leitha) után elágazik a főútvonal. Jobbra Bécsbe (Wien), balra a Fertő (Neusiedler See) felé vezet az út. A tó nyugati oldalán, a Lajta hegység lejtőin felkapaszkodva, szőlő szőlőt követ. Burgeniland az ezer bor tartománya, hirdetik a reklámtáblák. (Az ausztriai bortermelésnek több, mint egyharmadát itt termelik.) A tóvidék legnagyobb települése Ruszt (Rust). Néhányezer lakójával kellemes kisváros. Színesre festett emeletes házai Kőszegre emlékeztetnek, csak a festék színesebb, hival- kodóbb a falakon. Nem látni elhanyagolt épületet. A belváros néhány utcájában turistatömeg kavarog. Magasra nyúlik a főtéri templom tornya, gólya fészkel rajta. Néháíiyszáz méterre van innét a tó partja. A parthoz iközeledve, a mocsaras vidékek jellegzetes rothadásszaga üli meg a levegőt. A nádasrengetegbe hatalmas öblöt vágtak. Itt van a kikötő, a kemping és egy csomó szórakozóhely. Borús hétköznapi idő lévén, a bérelhető csónakok tucatjai szorosan egymáshoz simulva ringatóznak a szürkéssárga Vizen.

Ruszt a dualizmus idején a legkisebb magyarországi város volt 1700 lakosával, de éppen olyan jogokkal rendelkezett, mint a soktízezres nagyobb települések. A közeli Sopron kissé háttérbe szorította fejlődését, mégis urbánusabb külsőt viselt már akkor, mint a legtöbb nagy alföldi parasztváros. A városkából kanyargós, dombok között futó út vezet a tartományi székhelyre, Kismartonba (Eisenstadt). Útközben jobbfelől szemünkbe tűnik a fertőrákosihoz hasonló, bár annál kisebb szentmargit- bányai (St. Margarethen) kőfejtő, amely szabadtéri színpadnak ad otthont.

Kismartont a hatalmas, melegsárgára festett Esterházy kastély uralja. A pompás, többemeletes épület előtt nagy a nyüzsgés, de néhány lépésre tőle, a mögötte elterülő, gondozott kastélyparkban csend és nyugalom honol. A kastély mellett található a néhány girbe-gurba utcácskából álló hajdani gettó, amelynek egyik házában zsidó múzeumot rendeztek be. A főutcán fényesek a kirakatok, és magasak az árak. Tartományi székhely ide vagy oda, ebből a városból is néhány perc alatt ki lehet jutni, példázva azt az igazságot, hogy az urbanizáció terén nem a méret, a lélek- szám, hanem a valódi városiasság a döntő. A városból dél felé mintegy 20 kilométeren át autósztrádán hajtunk. A tartományi méltóság megkívánja, hogy Burgen- landban is legyen sztráda, bár a forgalom ezt egyelőre nemigen indokolja, különösen nem észak—déli irányban, hiszen a soproni határátkelőhely közelsége folytán — a nagy 'tranzitforgalom miatt — inkább a kelet—nyugati sztráda mielőbbi kiépítésére lenne szükség.

Kismartontól délre, a soproni beszögellésnél néhány kilométerre keskenyedik a tartomány. Jobbra egyre magasabb hegyek emelkednek, egyikük tetején áll a frak- nói vár (Forchtenstein). A szerpentinét közvetlenül a vár melletti parkolóhoz vezet. Nyugatnémet autók tömege várakozik, a kapu előtt vásári forgalom, étterem, ajándékboltok sora. Már vagy százan váltották meg a 40 schillinges belépődíjat, és várnak türelmesen az idegenvezetőre, aki óránként kalauzolja végig a látogatókat a teljesen épen maradt gótikus eredetű várkastély termein. Az idegenvezető magas, szőke, középkorú férfi. Hangja betölti az ódon helyiségeket, nem siet, mégsem unatkozik senki. Elismerő moraj vagy derültség fogadja kidolgozott poénjait, és az újabb és újabb látnivalókat. Lebilincselő a napóleoni időkből fennmaradt, egy egész lovas269