Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Szabó A. Ferenc: Utazás egy "elfelejtett" tartományban (Burgenlandi jegyzet)

let-Poroszország déli részén és Sziléziában pedig a lengyel—német határt.) Ügy látszik, mindig a kiesi államok járnak a legrosszabbul a történelemiben! A központi hatalmak fő erejét képező imperialista Németországnak volt lehetősége néhány körzetben népszavazásra a határok kijelölésekor. Magyarországnak nem, azaz egyelőre nem. A sziléziai népszavazást a németek nyerték meg. A lengyelek ebbe nem nyugodtak bele, és az eredeti szerződést felülbíráltatva, megszerezték a lengyel többségű keleti városokat. Ez is adott némi reményt arra, hogy Nyugat-Magyarországot talán meg lehet tartani. De vajon népszavazással-e, amikor a lakosságnak legalább 2/3-a németajkú? A magyar diplomácia látva ezt — olasz közreműködéssel —, csak a leginkább magyar területre, Sopronba (Ödenburg) és környékére kért és kapott népszavazást. A referendumot Magyarország nyerte meg, így lett Sopron a Horthy-rendszer másik kedvenc városa, a fehér ellenforradalmároknak 1919-ben otthont adó Szeged mellett. Elnyerte a „hűség városa” címet, a Tűztorony tövében fölépítették jutalmul a kormányzat ajándékát, a Hűség-Kaput, és amennyire a két világháború közötti válságos évtizedek lehetővé tették, igyekeztek támogatni a város fejlődését, így a többi magyar városhoz képest történelmi okok következtében is kedvezően alakult urbanizáció tovább folytatódott. Méltán nevezhette egy a városról és környékéről készült szociográfia Sopront és környékét „kultúrsaroknak”.

Az osztrákok nagyon fájtalták, hogy nem sikerült a várost megszerezniük, mert így az új tartomány központ nélkül maradt, és kifogásolták a népszavazás tisztaságát. A nagy nemzeti deheroizálás korszakában — a 60-as években — még magyar történész is hajlott arra, hogy objektív történelmi okok helyett egyéb körülményekben, főleg a különítményesek fenyegetéseiben keresse az eredmény okait. (A népszavazást a nemzetközi jog szokásai szerint tartották meg, -és ideje alatt természetesen kivonták a városból a magyar közigazgatást.) Vajon, ha úgy lett volna, akkor a terrorcsapatoktól könnyebben sebezhető környékbeli falvak lakói miért szavaztak Ausztriára, miközben Sopronban 74 százalékos volt a Magyarországra szavazók aránya? A város lakossága, amelyben a referendum előtt 12 évvel tartott utolsó nép- számlálás adatai szerint valamivel több volt a németül, mint a magyarul beszélő, többségében egyértelműen Magyarországhoz kívánt tartozni. Ezt szokta meg nemzedékről nemzedékre, erre nevelték az iskolákban. Nem voltak olyan sérelmei, amelyek miatt meg kellett volna tagadnia történelmét.

Sopron -tehát különvált. Burgenlan'd nagyobb város nélkül m-ar-adt, és megkezdte életét az új államban. A vita tulajdonképpen méltányosan rendeződött a két ország között, a határ elég pontosan követte az etnikai határokat, a soproni üggyel egyidőben sikerült megállapodni a Trianonban körültekintés nélkül meghúzott határvonal helyi érdekek figyelembevételével történő módosításáról több község esetében. A települési viszonyok sajátossága folytán nemzetiségi szempontból a mérleg nyelve a két állam határvidékén összességében a magyar fél javára billent, hiszen Moson megyében, Kőszegen (Güns), Sopronban sokkal több német anyanyelvű maradt, mint magyar odaát a Nyugati Őrség és a Fertővidék falvaiban. Mindazonáltal az irredentizmus ideológiájára támaszkodó ellenforradalmi rendszer a budapesti Szabadság téren „az elszakított Nyugat-Magyarország” szobrát is felállította a másik három mellett. A konfliktus mégis lassan elfelejtődött. A nácizmus évei élesztették fel csak néhány, de annál keservesebb esztendőre ezen a tájon újra a nacionalista indulatokat. A volksbundista szervezkedés -következményeit szenvedte el a II. világháború után a soproni lakosság egy része, amelyet kitelepítettek. Burgenlandot azonban akkor sem követelte vissza senki sem Magyarországon. Azóta a hajdani viszálynak még az emléke is elporladt a határ két oldalán élő lakosság tudatában. A kérdés egyszerűen elfelejtődött, jegyezte meg az egyik legutóbbi osztrák—magyar történésztalálkozó egyik osztrák résztvevője. A felejtés szinte tökéletes — jegyezhetjük msg némi maliciával —, hiszen Ausztriában vannaik, -akik nem Bur-gen-landat tekintik a legfiatalabb osztrák tartománynak, hanem az 1815-ben Ausztriához került Salzburg tartományt, mondván: a keleti tartomány már 1526-ban — a török hódítástól megmenekülit magyar Tészsktel együtt — -Habsburg fennhatóság alá került.

A tágasra kiépített, korszerű hegyeshalmi határátkelőhelyen könnyű átjutni a

268