Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Nagy Miklós: Arany János a Bánk bánról (tanulmány)
ról” — derül ki itt, hogy súlyos tartalma ellenére „csak tableau-szerű fontossággal látszott bírni” Arany János korának színi gyakorlatában.) Hasztalan keresünk irodalomtörténeti helykijelölést, egyáltalán átfogóbb értékelést a Tanulmányok lapjain; ez a hiány azonban alighanem pusztán a befejezetlen- séggel magyarázható. Végül is ott állhatunk meg, 'hogy Arany kísérlete valójában szövegelemzés a szó időtlen érteimében. Szövegelemzés, szövegmagyarázat a Tanulmányok, alapjában hasonló a múlt század végén Lanson meg Hudler kezdeményezésére kibontakozó explication du texte-hez. Csakhogy míg Lansonék, pozitivista voltukból következően, igen sokat törődtek a mű életrajzi hátterével, irodalmi forrásaival, mintáival, Arany minderről lemondott. ('Eljárása olyan, mintha már ismerte s követte volna a svájci Leo Spitzer 1930 után világszerte elterjedt mondását: „A műelemzés a szövegre és csakis a szövegre épül.”) A költő a főalakokat jellem és cselekmény szoros egységében vizsgálja, körvonalazza a kisebb szereplőket egyesítő csoportokat, időnként kitér a feszültségnövelés, az időkezelés technikájára, foglalkozik a tragikum létrejöttével. Hiányolhatjuk ugyan a nyelvi-stilisztikai tárgyalást, ámde e hézagért kárpótolnak Aranynak a fiától összegyűjtött magyarázó jegyzetei. Bennük egy percre sem szűnik meg a drámai beszéltetéssel való törődés: egy nagy és tudatos nyelvművész ítéli meg azt, aki képességeiben, távlataiban alig kisebb nála, csak híjával van még a folyton éber önellenőrzésnek. Ebből fakad a helyenkénti hibázta- tás, amelyet az elismerés mégoly lelkes mondatai se takarhatnak el. 2. Bánk, Gertrudis, Endre. A főhős tragikumáról és a szerkezetről Annak a bemutatására törekszünk a következőkben, hogy Arany megállapításainak többsége igaznak, illetve termékenynek, továbbgondothatónak bizonyult, és bizonyul ma is. Azok, akik lényeges pontokon ellentmondtak neki, nem tudták meggyőzni a „tudósok respublikáját”, többé-kevésbé elszigetelődtek. Tömjénezzünk tehát neki, állítsuk meg az időt a Bánk bán tanulmányok létrejöttének évében? Világért sem, hiszen nem szűnt meg az új szempontok fölfedezése, a régiek árnyalása 1859 óta. Bar- ta János, Sőtér István, Pándi Pál vizsgálódásai óta például egészen másként látjuk a nádor tragikumát, mint az Arany—Gyulai nemzedék, noha az ő tanításuk se dőlt meg teljesen, csupán egyeduralmát, kizárólagosságát veszítette el. (Fontos tényező az önvád Bánk összeomlásában, ám ezt nemcsak Gertrudis, hanem Petur meg Melinda haláláért is érzi. Az utóbbi kettő közvetve a nagyúr tőrdöfése felidézte bosszúáradatnak esett áldozatul, ezt találóan fejtette ki Orosz László.) Bánk tétovázással, magát fékező eszmélkedéssel teli útja a királyné meggyilkolásáig sohasem volt népszerű a múlt század színházi közönsége, kritikusai előtt. Éppúgy szemére hányták túlzott lojalitását (Gyurmán — Sebeshelyi 1845-ben), mint az ingatagságot, amelyet 'legtömörebben Vörösmarty ítélt el „[. . .] nem látjuk azon szilárdságot, mely az általa elkövetett merész ’s nagy felelősségű tetthez kívántatik.”3 Arany nem kíván coriolanusi lobbanékonyságot a nagyúrtól, megérti, hogy annak törvénytisztelete csupán a 3. felvonás kezdetén oszlik el, Melinda elcsábíttatása, őrjöngése láttán hangzik föl lelki fordulatot jelző kitörése: „Épülj fel, izmosodj meg, gondolat! / Veled épül ismét csak fel [...] megéledő becsületem.” (297) A készülő megtorlás egyszerre hitvesi magánbosszú és igazságtétel a nyomorba taszított országért. Költőnk ilyen szemmel tekinti át a 3. meg a 4. felvonást, s kiemeli a tettre indító mozzanatokat: Izidora kétféleképpen érthető megjegyzését a királyné Ottóvali „megbékélés”-éről, Tiborc panaszát, a szelíd Mikhál bán letartóztatását. Majd részletezi az összeomlás lépcsőfokait: sorra kerül Petur kifakadása „az alattomos gyilkos ellen”, Biberach esküje Gertrudis ártatlanságáról, s mindez 'lassan a nádor ellen fordítja az udvari közvéleményt. Bánk „önmaga szemében is gonosztevővé süllyed alá” (305.), Melinda elvesztése a végső, ám Arany ítélete szerint nem a legsúlyosabb csapás. Bánk effajta megítéléséből, és különösen az 5. felvonás fent vázolt menetéből 239
