Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Héra Zoltán: A források zárórája (vers)
karbantartják a tücskök és kabócák szavát, gondoltainak a legkisebb szigetekre, s honossá tesznek a sasok és futókakukkok álmaiban. Függetlenítenek az időjárástól, a kortársaktól, a koporsótól, az utókortól. Visznek vissza a forrásokhoz. És — furcsán gyengák-erősek — megkötik a versiben, mint az agyagot a vízüveg, a porlékony politikát. De a lényeg talán nem ebben áll. A nemző egységet akar: Egy-vérből, egy-lázból, egy-ütemmel — végül is ezt akarja, vagyis hogy lenne kizárva minden eklektika. Talán ez bűvöl: ez a valóság és ez a babona. Amíg tarthat a csoda, s nem lép a tévelygő tovább, ez ki, a havas, nagy útra, az bele a szakadékba, ahogy már lenni szokott. * Félni? Aztán mért félnék tőled, vagy bárkitől. És mi az, hogy egy gyenge pillanatomban? Honnan tudom, hogy nem vagy kém? Egészen biztosan tudom, hogy az vagy. Ebben mindenki kém. Dehát a kémkedés művészete! Ha bírod, ha tudod, gyere. * Álmomban a Volt Lelkiek tengere partján a Nyugalmas Igazak vendége voltam, körülvettek örök-ráérős üdvözöltek, nagyon viruló, széptestű testetlenek, rébuszok foglyai, ajakmozgatás nélkül beszélgetők. Éppen a ,vezér’ szó értelmét feszegették, sorolván — milyen nyelven is? — ,Szudár’, ,Botán’, ,Ridong’, majd a ,vezetőre’ tértek át, mondván: Íme, a beszédes kezdetek: 22
