Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Páskádi Géza: Lélekharang (dráma I. rész)
ragadt rám! Ragadna már mástól is! (At- kapja derekát.) MAGDÓ (eltolja): Ne mohóskodj, Hansi. Még csak pislákol a tűz. Várj, amíg lobban, emészt. Nékem vőlegény kell, érted, Hansi. Egy örök vőlegény, aki jár-kel vélem, ne higgyék a finom urak, hogy senkinek se kellek rajtuk kívül. Hogy nincs aki énrám vigyáz. A testőröm — leszel-é, kárpitos? Mint ahogy Márja-Teréznek a dalj ás magyarok. HANSI: őrizem én a testedet. . . őrizem én halálig! (De erről a hetyke, paródiás gúnyról egy-egy pillanatra mégis kiderül, mennyire önvédő, alóla előperzsel valami vad szerelem, de Hansi éppen mert fél tőle, végig leplezni szeretné.) MAGDÓ: A telkemet őrizd inkább! HANSI: Mint ama (katonák Jézus Urunk sírját! MAGDÓ (babonásan megborzong): Ilyet nékem ne mondj! HANSI: Mert húsvét szent napja van? ,MAGDÓ: Éppen ezért. (Sóhaj.) Ó, sírgödör a testünk, bizony sírgödör... HANSI (felébred benne megint a „másik”): Ne óbégass, gyere! MAGDÓ: Ne, az öcsém ágyába ne! HANSI (meghökken): Miért? MAGDÓ: Én most megajándékozlak téged ... mert éppoly szerencsétlen vagy, mint az öcsém. Testvérségből fekszem ide véled ... mert ugyanúgy élsz, oly kivetetten, mint az én Jancsim ... sajnálom őt, s magamat bűnösnek érzem, hogy rajta nem segíthetek... de ő nem is akarná ... hát téged jutalmazlak meg helyette, ki ugyanolyan vagy... mint ő. (Hansi letépi magáról az inget.) Ne vetkőzz le, nem vagyok rád kíváncsi. HANSI (szinte eszét vesztve): Akkor vetkőzz te, én kíváncsi vagyok rád! MAGDÓ: Nem vagy te méltó, hogy en- gemet lássál. HANSI (dühös gúny): Hibádzik a tested, azért! MAGDÓ (a szájára üt): Az eszed hiibád- zik, bolond kárpitos! HANSI (derékon kapva az ágyra dönti): Az anyád gyönyörű istenit... az anyád gyönyörű (istenit... te virág ... te virág ... te büdös virág ... (Vacogó szómámorban fonódnak össze.) (Most kint ajtóreccsenés. Előbb nem hallják. Aztán megdermednek. De Gerzson már a szobában is van, mögötte Potacskáné fut, hátulról átöleli a pék derekát, igen nagy erővel.) POTACSKÁNÉ: Bocsáss meg, bocsáss meg! GERZSON (suttogva): Eressz el, te vén . . . (Nem tudja folytatni, tenyerét szeme elé kapja, ne lássa őket, kik valóban megdermedve fekszenek az ágyon. Most Libényi jön gondterhelten sietve. Erre Magdó kiugrik az ágyból. Libényi homlokán verejték- cseppek.) MAGDÓ: Jancsikám... ezek erőszakos- kodnak velem . .. Szerencsére a jó Potacskáné betoppant. . . GERZSON (dühe most Libényire zúdul): Nem vigyáztál a nénédre, te bitang, nem vigyáztál! Hol jár a te eszed, hol, hogy nem vigyázol tulajdon testvéredre, bitangja ! (Magdó közéjük ugrik.) MAGDÓ: Ne mert az öcsémet bántani, te pék! Hallod? Ne merd! (Libényi hirtelen lehajtja fejét, kisiet. Magdó egyből utána. Hansi utánuk surran máris. Csend.) POTACSKÁNÉ: Elvégre Magdó nem hibás. ö nem ígért néked semmit. (Máris duruzsolni kezd a hangja.) GERZSON: Hallgass, te vén... (Mellbe- taszítja, az leesik. Gerzson csak áll.) POTACSKÁNÉ (egyre ravaszabbal): Én nem hibáztatom ezt a lányt, akkor se hibáztatom. (Feltápászkodik, Gerzson ösztönösen segíti.) Ismerni kell Hans it... GERZSON: Ne védd ezt a kurvát. Ez a szajha kivett az eszemből. Vadembert csinált belőlem. POTACSKÁNÉ: Mert azt hitted, a mosolya jelent valamit. De ő mindenkire mosolyog. Ez a mestersége, hát nem tudtad ... Mindenki tudja, csak az öccse nem. Mert nem is akarja tudni. Hát végre ki kellett a szemednek nyílni... Hogy ne ácsingózz rá! GERZSON (szinte durcásan): Hansi is tudja róla, neki mégis szabad ? POTACSKÁNÉ: Hansi naplopó. Hansi majd eltartatja magát véle ... ő meg indul más szoknyák után. Ismerem én a Hansit. Nékem sose kellett. (Kis csend.) GERZSON: Haragszol rám, özvegy? Ne haragudj. Tudom, hogy ravaszkodsz ... POTACSKÁNÉ (kis szünet után): Ugye, 215
