Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Páskádi Géza: Lélekharang (dráma I. rész)
LIBÉNYI: Ezek -tényleg olyanok. (Az ablakon kibök.) POTACSKÁNÉ: Nem látja? Még a -kaput se nyitják ki, még aiz ablakot se. A függöny-résen -kukucskáltak, hogy lássák, kiféle. Ezek messziről megérzik -a -magyar szagot, merthogy -maguk mind lázadók. Itt különben is -van már egy magyar. Rá is mosok, v-asalok. Olcsón megszámítom. LIBÉNYI (apró szünet után): Behozhatom a batyumat? POTACSKÁNÉ: Segítsek? LIBÉNYI: Ván-dorhatyu, könnyű ez . . . (L egyintve.) POTACSKÁNÉ: Mint a betyároké, igaz? (Libémyi kinyitotta az ajtót s beemelte.) Na, hozom a tisztát. (Kilibben. Libényi leül az ágyra, kipróbálja, körülnéz, kicsit lehunyja szemét. Máris jön Potacs- káné az ágyneművel. Libényi feláll, hogy helyet adjon.) LIBÉNYI: Engem Libényinek hívnak. Szabó vagyok. -Nem ösme-r egy rendesebb mestert, ahova beállhatn-ék? POTACSKÁNÉ: Beajánlhatom Hodnyhoz . . . vagy Prohaskához . .. Dolgozott már nála magyar segéd, jól meg is fizette, csalk összevesztek . . .. LIBÉNYI: Min? POTACSKÁNÉ: A magyar grófokon. Mióta ez a felfordulás volt, -már -még a parasztok is megvédik a grófokat... hallott már ilyet? (Libényi hallgat.) A végén még eljön a béke országa, oszt farkas és bárány egy vályúból isznak ... (A fiú hallgat.) No, maga nem úgy néz ki, mint aki túl sókat beszél. Persze, fiatal még. Van itt egy osztrák kárpitos, attól óvakodjék. (Közben cseréli az ágyneműt.) Csúfolódó, gonosz természet. Nékem azt mondja: -Pötacsfcáné — Potifámé: hallja, én Potifárné? Tudja, ki volt. Az, ki megkísértő az ifjú Józsefet az Ö-Szövet- ség /könyvében. No, ez -ilyen! A -pokróc nemrég száradt -meg, a huzat, mint a patyolat. Érzi a szagát? Nem szeretem a feketehimlős lepedőket. Tudja, előttünk nincs titok. Szolgáltam én nagy vendégfogadókban is. Mikor a gróf meg a báró után lehúztam -a szennyest, mindjárt megmondtam, kifelé. Csak oda kell nézni a párnára és a lepedőre! (Kihívása egyáltalán nem durva, inkább tapogatódzó: szúrópróbaszerű.) Ügy olvasok én a más lepedőjéből, mint cigányné a kártyából. Volt itt e-gy fattyú. Ágyrajáró. Na, az mindig maga akarta kimosni a lepedőjét. Azt hazudta nekem, hogy szeret mosni. Hallott ilyet? Egy suha-nc és a mosás! (Libényi közben kirakosgatja a holmijait. Keresi nekik a helyet.) Persze, tudtam én, -honnan fúj a szél. Na, mondok, néked, fiam, pá-ncélkesztyűbe kéne hálnod, de még azon is jó nagy vastövisek kéne, hogy legyenek, mint a buzogányon. Vagy rás- -polykesz-tyű, jó na-gyfogú. Na, itt a gyékény is. (Lábával előpiszkálja az ágy alól a lábtörlőt.) Volt itt egy bárány-bunda is, valamelyik ágyrajáró hozta. Na, mondok néki, ki innen ezzel a bolha- bundával. Tudja, mi a bodhabunda? LIBÉNYI (felriad): Tessék? POTACSKÁNÉ: Hát maga -meg hun jár? A nagyságos hölgyek hordták a kezükben, hogy a sok bolha -meg mindenféle élősködő szálljon le a húsukról, oszt a bundába bújjék. Afféle -mézesmadzag. Na, ki is dobtam a báránybundájával egyetemben. Nagy vaddisznó -volt. Tudja, -mit mondott nékem? Törődjek a magam bolhabundájával. Gondolhatja az ailjas célzásait. Na, te orcátlan, mondok neki, azon tésztát -lehetne gyúrni. Hát nem épp a mosásból élék? Erre -meg azt mondta: a mosásból, de nem a mosdásból... nekem, aki tisztább -vagyok, mint a bajor hercegné! Azt mondta az a mocsok. LIBÉNYI: Az ott ,a bástya? (Az ablakban állva.) POTACSKÁNÉ (bólint): Szép sétákat lehet ott tenni. Én is szoktam. Na, ez megvan. LIBÉNYI: Valami házirend van? POTACSKÁNÉ: Á, -itt semmi. (Kis szünet.) Legföljebb, hogy reggel korán jönnék az éjszakások, ki kell ám pattanni az ágyból, mer nagyon morcosak. No, ez van. Persze, hölgyekről nem lehet szó. Dehát itt nem is lehet... egymás szájában ? No igen... máskor maga veti meg az ágyat... Ugye, én most csak bemelegítem, hogy lássa, hogy -kell. (Az elhált párnát fölpotyolja.) Most a párna domborodjék, hogy lapulva — szaporodjék! (Nevet egyet.) Nem vagyok ám mindig ilyen huncut! Az árát nem is kérdezte. LIBÉNYI: Megfeledkeztem . . . POTACSKÁNÉ: Annyi, mint másnál, egy krajcárral se több. Na, lefekszik? 207
