Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - P. Müller Péter: Megsokszorozódás és eggyé válás (Örkény István: Pisti a vérzivatarban)

teremtő, a létrehozó, addig itt ő az, akiit a világra hoznak. Ez a világrajövetel igen különös: a főhős vákuumként „létezik”, egészen addig a jelenetig, amelyben kiderül, „hogy az egész országban már csak egyetlen ember tagadja Pisti létezését.” Ha a darab elején Pisti csodát akart művelni, akkor most itt ő maga a csoda, kétféle értelemben is. Egyrészt úgy, hogy puszta hiányként létezik, másrészt úgy, hogy ennek ellenére (vagy inkább éppen ezért) ember feletti eszmévé, eszményi példaképpé, a normált Pistik számára csodává válik. A vákuum-pisti pusztulásakor elhangzó mondat a mű kezdeti utalásmezejét idézi: „Az örök üdvösség fényeskedjék neki.” A telefonkönyves jelenetben Pisti ismét megsokszorozódik, majd újra elpusztul: a koncepciós perben kivégzik. Ezt követően néhány jelenetben nem szerepel (56, lakáscsere), majd újra életre kel. „Az angyalok kara” szól, amikor Pisti ezekkel a szavakkal tápászkodik fel: „Meghaltam, föltámadtam, ahogy szokás.”

A zárójelenetet megelőzően a darab újra viszatér az omnipotsncia képéhez: Pistit a rák gyógyszerének felfedezőjeként, világhírű cirkuszi halálugrókénit, nagy forradalmárként, végül Messiásként köszöntik, ám ő mindezt visszautasítja. Megtalálva a neki szóló apróhirdetést, lemond arról, hogy mindenható legyen, hogy megsokszoro- rozódva létezzen, és a reá szabott feladat elvállalásával tulajdonképpen csak itt, e vállalkozás révén születik meg és válik önmagává. (Ez újabb utalás Madáchra: Éva várandóságára.)

Pisti legfőbb feladata tehát az, hogy megszülessen, hogy világra jöjjön, ám paradox módon épp a túléléshez segítő megsokszorozódása teszi ezt lehetetlenné. Valódi megszületése csak akkor történhet meg, amikor sokból eggyé válik, amikor elnyeri addig hiányzó identitását. Ez Pisti egyéni sorsának zárómozzanata, s ezért jogosan mondja Balassa Péter, hogy „a Pisti ilyen értelemben groteszk pre-tragédia is, azért pre-, mert tragédiája csak valakinek lehet, itt 'éppen az a gond, hogy ennek a valakinek lennie kellene, de alig lehet.”

2. A magatartás-Pistik közül a leghangsúlyosabb szerepe a Fálszegnek van. Ezt a darab nyitánya és zárása is mutatja: ő kerül először játékba (a szerzői instrukció szerint), és a mű záró-, katasztrófa-monológját is az ő szájába adja önkény. A Félszeg a darab szinte minden jelenetében a vesztes pozíciójában van. Az általa képviselt mozgásiránynak van egy döntő mozzanata, ami analóg Pisti fő jellemzőjével, azzal, hogy Pisti a még-nem-lét állapotában van. A Félszeg ugyanis mindig előtte van annak, hogy valamely tervét megvalósítsa. Létéhez segédeszközökre van szüksége, ezek ellensúlyozzák alapvető bizonytalanságát: az ernyő, a cédulák (röpcédula, gyászjelentés, házassági értesítés, a soha elő nem kerülő, „az élet értelmét” tudató feljegyzés), és a láthatatlan csomag: a „föladat”. (A Fédszeg alakjában az emancipatorikus érdek manifesztálódik.)

A Tevékeny első szavai a Babik mottóját idézik, ö a kamaszt szexuálisan felvilágosítani próbáló Károly, ő az omnipotens Pistinél is férfibb férfi (mert hozzá képest Pisti is nőnék számít.) A ikivégzési jelenetben .katolikus papként szerepel. A második rész kezdetén ő a szülész, a továbbiakban pedig a létragyár igazgatója. A koncepciós perben ügyész, a konszolidáció időszakában lakásügynök. Később rendőr-főkapitány, akinek az a szenvedélye, hogy — mint mondja — „minden lépésnél belevetem magam egy szakadékba.” Ez a szobása a Tóték őrnagyának árokugrásait idézi. Ugyanakkor a rendőr f a Tevékeny) székről való leugrálása a kis tettek nagy tettekként való megélését is kifejezi, és ezzel (a „mindennapok forradialmiságának” groteszk képével) egyúttal ironikus megfordítását is adja — történelmileg is hitelesen — az előző korszak szintén torz forradalmiságának. (A Tevékeny alakjában a technikai érdek nyilvánul meg.)

A Kimért a legkevésbé árnyaltan megrajzolt Pisti-alak. A Pistik közül ő jelenik meg legkésőbb, és ő tűnik el a legkorábban, súlya is neki a legkisebb. Alakváltozásainak lényegét nem a tárgyak-eszközök segítségével kivívandó emancipálod ás vagy a tevékenység egyeduralma adja meg, hanem az, hogy a Kimért minden esetben értelmezési-megértési nehézségekkel küszködik a mű világának jelenségeivel kapcsolatban. (Ez pedig a henmeneutikai érdekre utal.)

185