Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - P. Müller Péter: Megsokszorozódás és eggyé válás (Örkény István: Pisti a vérzivatarban)
P. MÜLLER PÉTER Megsokszorozódás és eggyé válás ÖRKÉNY ISTVÁN: PISTI A VÉRZIVATARBAN Örkény István életműsorozatának második drámakötetében két Pisti a vérzivatarban (a továbbiakban Pisti) című dráma kapott helyet. A Kulcskeresők után sorolt 1979-es változat itt jelent meg először, a dokumentumok között szereplő 1969-es első változatnak viszont ez már a negyedik kiadása. Az első és legalapvetőbb különbség a két mű között az, hogy az elsőben egy Pisti van, a másodikban pedig négy. Ezt a szereplők felsorolása így jelzi: „Néhányan azok közül, akik fölzaklatták Pisti békességét, vagy épp megfordítva, jó hatással voltak rá (...) a tevékeny, a félszeg, a kimért...” Az átdolgozásban ezzel szemben ez áll: „Néhány előnyös, illetve nem előnyös jellemvonása: a tevékeny Pisti, a félszeg Pisti, a kimért Pisti.” Ez a módosítás a dráma alapjait érinti. Mint Bécsy Tamás írja a darabról: „Örkény István drámájának (...) legfeltűnőbb sajátossága Pisti alakjának mindenképpen való sokszorozódása.” Ha a főszereplő megsokszorozva létezik a mű világában, akkor a drámabeli világ szerkezete itt nem (vagy nemcsak) a szereplők viszonyaiból rekonstruálható, hanem azokból a magatartásokból, amelyeket a főhős 'különböző „megtestesülései” képviselnek. 1. Pisti a dráma első jeleneteiben a teremtés (nemzés, születés) kérdését idézi fel. íróként az omniipotencia élményét fogalmazza meg, kamaszként (a felvilágosítással és a szexualitás „szokásos” formáival kapcsolatos ellenérzéseiben) egy negatív omnipo- tenciát képvisel. „Majd én megmutatom, hogy más lehetőségek is vannak” — mondja. A harmadik jelenetben ismét az omnipotencia lesz Pisti jellemzője (a hatnejűség példájában), ám itt már összekapcsolva a két előző jelenet problematikáját: a szexualitást és a költészetet. Ez utóbbira utal Pisti lírai beszédmódja ebben a képben. A negyedik jelenetben Pisti vüágirajöttét Rizi és a három másik Pisti mint a Messiás megszületését üdvözli — itt a főhős katonaként jelenik meg, s ezzel előlegezi a darab következő részeiben központivá váló (és az eddigi teremtést ellempomitozó) halál, pusztulás problematikát. A mű kezdetén Örkény egyrészt Az ember tragédiáját profanizálja, másrészt az ■Újszövetségből ismert jézusi csodát. Ehhez az utóbbi utal ás körhöz tartozik a Pisti születésében a Megváltó eljöttét üdvözlő — szintén profanizált — jelenet. (Ezt az utalásmezőt zárja majd le a dráma vége felé a rabbi-jelenet, melyben Pisti újabb csodát tesz: lángba borítja a csipkebokrot.) A teremtéssel, születéssel kapcsolatos utolsó (negyedik) jelenet a mű elején az, amelyben először fogalmazódik meg, hogy Pisti nem egy személy, hanem négy — ily módon a főhős világrajövetele egyúttal önmaga megsokszorozódásának pillanata is. A darab első részének további jeleneteiben Pisti háromszor hal meg. Ebből csak egy történik a szemünk előtt: amikor a kivégzőik közül a ki végzendők közé áll. Második halála fiktív: nem létező fivérét „lövi le”, a németbarátot. A harmadik halál ismét valóságos, de erről majd csak a második rész kezdetén értesülünk. Ez az első részt lezáró harmadik halál előképe a mű végső befejezésének. De míg itt a túlélés jelenik meg előbb (jönnek a felszabadítók), s erről derül ki utóbb, hogy mégis pusztulásba torkollik Pisti sorsa (nem a felszabadítók jöttek), addig a darab végén ez az átértékelés fordítva történik: előbb a pusztulás képe jelenik meg (az atomkataszitrófa), és ezt követi a túlélés felmutatása (Varsányimé). A második rész megismétli az első kezdetét, a születést, de míg ott Pisti volt a 184
