Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Molnár Miklós: Egyszeri vízmosás? - Olvasói lélegzés Horváth Alpár Töredékes kéziratának forgatásai közben
MOLNÁR MIKLÓS Egyszeri vízmosás? OLVASÓI LÉLEGZÉS HORVÁTH ALPÁR TÖREDÉKES EMLÉKIRATÁNAK FORGATÁSAI KÖZBEN KEZDETBEN VAGYON isten s általa minden jelöltek sokasága, és isten csőszködése jelölőkön, könyvön, íráson. Így és ekkor eshet, hogy e glóbusz valamely — nem feltétlenül tetszőleges — országából gyalogszerrel egy szomszédos ország felé tartunk társnőmmel, ő hamupipőkéi cipellőben, én münchihauseni bakancsban, egy harmadik ország államhatárával közvetlenül párhuzamos országúton. A város, ahonnan jövünk: történetesen mostani országunk egykori uralkodóválasztói széke, diétáinak gyakorlótere. Harmadosztályú szállodában töltöttük éjszakánkat. Olvashatjuk, hogy: imára kulcsoltuk egymás testét, egymás szájától, nyakától, mellétől, lábától, ölétől, kezétől laktunk jól; hajnalhasadtával sóbálványaink pezsegve szétölvadtak ágytálunk vizében; nem bírtuk elviselni az olvadt bálványok szagát, s útrakeltünk: rumot ittunk hősi temetőben, galambokat egrecíroztattunk, rűzsjeleket hagytunk postaládákon, telefonálni próbáltunk a kozmoszba. Irodalomittas talpunk érzi, hogy alattunk a talaj egykor ahhoz áz országhoz tartozott, ahová most hazafelé tartunk. A bokáig, térdig, nyakig, fejtetőig feihabzó föld nem érzi, miféle lábak tapodják, neki mindegy; lábunkat eltángált harangok bőgése-monaja mossa — olvassuk. Jobbra drótsövény, balra szántóföld. (Joyoe-tól tudjuk: a drótsövónyt apáca találta föl.) Az ige szerinti szántóföldön fekete macska megy át puha, halk ügetésben. Amikor a búzát vető parasztok — „saját bevallásuk szerint emberek” — előtt elhalad, azok nyomban összeszedik cókmókjukát, sarkon fordulnak, és mély beletörődéssel hazaindülnak. Egy útszéli fa alatt az őszi verőfényben magányos alma, mit tesz magányában: kuncog; böfög a berki madárka, szürke egér búvik lukában, kandorkeselyűk köröznek a magasban, és árgus szemekkel tapogatják át a földet, hátha megvillan valahol egy kiszáradt négy- levelű lóhere stb. Ütitáskáihkban privát hadititkok, személyi robbantóanyagok, intim kábítószer: hálóruha, tisztálkodási holmi, egy palack szeszesital, növény- és állathatározó, meg néhány .szépürodalmi mű, annak az országnak á hivatalos nyelvén, ahová iparkodunk, annak az országnak (vagy éppen másiknak) a kiadásában, ahonnét távozunk. Folyót keresztezünk. Gyújtózsinór két vége közt sercégve száguld a láng a történelem nélküli tájiban — így.'a szöveg. „Dagadjatok, honfikefolek!”, mondja útitársam, s újsághírt idéz: »Rekordmennyiségű macskát gázolták el az idén hazánk közútjain.« Leríhat rólunk, hagy világbirodalmakat sodorhat végromlásiba: egymásban való megfürdésünktől nyert tisztaságunk. Fordíts! Az őrtoronyban, ahonnét emberöltőkkel korábban kidobták a harangokat, jókor észlelik veszedelmes vonulásunkat az onszágúttal párhuzamos drót- és madzaghatár őrzői. Mozognak a drótok, mozognak a madzagok. „Hogy honnan indul a mozgás, szinte lényegtelen”, citálom. „Hagyatkozzunk e mozgásra, figyeljük történését: mint mond, miről nem beszél.” Ahogy közelítünk a toronyhoz, az egyik őr, ki szájában degeszre dagadt hús jegy köteggel ül odafenn, elindul, s úgy ereszkedik álá, hogy kellete korán elénk toppanhasson ránk emelt géppisztolyával. Torkunkban dobognak útiokmányainkr„Reszket ia bokor, mert határőr szállott rá”, dúdoljuk társnőmmel, hogy oldjuk (gyomrunk görcsét. A falatját nyel- daső silbak — könyvcsősz, isten báktere, jelölők felügyelője — nem az anyanyelvén, hanem államának idiómáján firtatja útioélunkat, táskánk tartalmát, kilétünket, pasz- szusunkat. Két hatalmas csámcsogás agyködöt kavaró dübörgése közben vonakodva meg-megérti, amit ihlető anyanyelvén mondunk. „Lelkiismereti ügyben utazunk.” „Van megbízólevelük?” Megeshet, hogy: idézett mű: törülközőnket törvényszék elé 182
