Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Tóth Péter Pál: Dokumentumfilm és filmdokumentum
TÖTH PÉTER PÁL Dokumentumfilm és filmdokumentum „ .. .a forma az a' tevékenység, amely szemléletileg folyik, amely szemléletünkben elébe áll. A tartalom pedig az a jelentés, amelyet a személet számára szükséges forma a szemléleten át az értelemnek nyújt." „...a művészet nem más, mint a nem-szemléleti végső világegész helyébe való teremtése egy végső szemléleti egésznek.” (József Attila: Irodalom és szocializmus) A dokumentumfilmről írva tisztázandó először .is: mi az, hogy dokumentum? Létezik-e egyáltalán? Gondolhatom-e: dokumentum az, ami önmagával és csakis önmagával azonos? Hiszen egy születési anyakönyvi kivonat dokumentumnak tekinthető, az egy papirusztekercs is, vagy a film, amelyben könyveket égetnek. A születési anyakönyvi kivonat, a papirusz, a lángoló irodalomhegy azonban jelent valamit önmagán túl is. Ezért ile kell szögeznünk a következőket: igaz ugyan, hogy e világon minden jel, ugyanakkor viszont minden dolognak objektív, viszonyokon, jelentéseken kívüli léte is van. Ez a jelentéseken kívüli lét mindig megelőzi magát a jelentést. A gyertya egyaránt lehet az emberi élet, halottakért szóló áldozat vagy egy mesterség jelképe. Maga a gyertya azonban többnyire viaszból vagy faggyúból, illetve kanócból álló világítóalkalmatosság, s ez minden gyertyára vonatkozik. Egy gondolat sok vita alapja lehet. Ha azonban papírra vettetett, néni képezheti vita tárgyát, hogy az a gondolat van, s létezésében hordozza mind a gondolat 'leíróját, mind a gondolat fölötti vitákat: mindazt a viszonyulást, amelyben megszületett, s amelyben értelmezhető: korát, környezetét és így tovább. A tényekről van tehát szó. A dokumentumfilm éppen abban tér el minden más művészi kifejezőeszköztől, hogy a tényeket, egy dolog objektív, szemléleten kívüli létezését ama dolog (akció, történés) jelentése elé helyezi. Mit jelent ez? Azt, hogy a dofcumentumfilm olyan kontextust tételez fel, amelyben pl. még a Puckot játszó színész egyébként nyilvánvalóan szemiotikailag jelentéses gesztusa sem értelmezhető jelként (pl. jeléül annak, hogy bűbájt bocsájt a thébai szerelmesekre), hanem csupán színészi gesztusként — Puckot játszó színész, és nem Puck gesztusaként! Mind az irodalom, mind a színház, mind a játékfilm (s tovább: minden művészi kifejezési mód) absztrahál. Még akkor is, ha szupematuralista módon, tény szerűen rögzít megtörtént dolgokat, vagyis használja a művészi megformálás kódját. A dokumentumfilm az egyetlen művészi törekvés, hogy ezt a kódot, a kifejezésnek ezt a módját elvesse. Mindez ellentmondani látszik annak, hogy a művészet „végső szemléleti egész”, amelyet a művész a „nem szemléleti világegész” (másképpen: az objektív, szemlélője tudatától független létezés: a valóság) helyébe teremt. Gondolkozzunk azonban tovább. A dokumentumfilmes a valóságot a fényekből akarja megérteni, s a tények ösz- szefüggéseként akarja megmutatni. Nincs köze az olyan megnyilvánulásokhoz, amelyekben a rendező „koncepciója” irányítja a kibontakozást — vagyis a rendelkezésre álló tények hiányában, helyett vagy ellenére a fikció, a magyarázat, a kommentár: a valóságba való beavatkozás szabja meg, mit kell valóságként elfogadnunk. Ebből következik, hogy téves az a nézet, miszerint a dokumentumfilm „alkalmazott művészet” volna. Ebben az esetben a tényszerűségre való törekvés elvesztené elsődlegességét a koncepcióhoz képest, aminek megjelenítésére alkalmazzák. Márpedig tényszerűségre kizárólag a dokumentumfilm törekedhet, ha ez bármiivei szemben háttérbe szorul: a filmdokumentum megszűnik dokumentumfilmnek lenni. így történik ez pl. a Hétközit
