Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Emberi környezet - Küzdelem az immunreakcióval (regényrészlet)

dám hangja megcsillantott előttem: — a menekülést a jókedvbe, a kacagásba.

— Szaihad vagyok — feleltem habozás nélkül.

— Nagyszerű! Akkor érted megyünk kocsival.

Wessel Bandi élénk, egyenletesen jókedvű, munkabíró, noha bohém hajlamú, de nagyon józan gondolkodású filú -volt. A toumai-i textiliskolán ismerkedtünk meg. [Feleségestül, titkárnőstül jött, az 'Utóbbiról, Anniéiról azt hittem, Bandi leánya, s úgy is viselkedtem véle, mindannyiuk mulatságára. Bandi a bátyjánál, Wessely Lászlónál, a kiváló franoia és orosz műfordítónál, Illyés Gyula egyik legjobb barátjánál szállt meg.

Türelmetlenségemben kiálltam a balkonra, hogy minél előbb észrevegyem a kocsit, amin értem jön, izgatottan toporogtam egy ideig, aztán lerohantam a lépcsőn, hármasával véve a fokokat, mint fiatal koromban.

Egy Peugeot közeledett. Alighogy Bandi kilépett -belőle, olyan lendülettel öleltem át, hogy Ms híján föl-döntöttem.

— Nem is tudtam, hogy ennyire örülsz a viszontlátásnak — jegyezte meg önkéntelenül hátrahúzódva.

— Hogyne örülnék — magyarázkodtam zavartan. — Tudod, mióta nem találkoztunk?

— Kábé harminc éve.

— Hadd lám, hogy nézel ki ?

Háttal állott az utcai lámpának, megfordítottam. Ha nem tudom, hogy ő az, talán meg sem ismertem -volna. Sűrű, barna sörénye -helyén a maradék hajzat sötétlő keretében szeszélyesen pigmentált kopaszság fénylett. Ravaszkás, köpés arckifejezése -átvészelte a mostoha -időket.

— Hova megyünk?

— Lacihoz.

Nagyszerű, -gondoltam, nyilvános helyen viselkedni kell, ott nem -kacaghatok teliszájjal.

Eufóriás hangulatban ültem be Bandi mellé, gázt adott, elindultunk.

— És -mi van az örökségeddel? — (kérdezte Bandi a (Margit (hídon, pontosan ott, ahol elágazik az út a szigetre.

— Milyen -örökséggel? — kérdeztem -tökéletesen készületlenül.

— Hált amá -miatt -otthagytad a textiliskolát!

— A textiiisk-ol-át...? — dadogtam meglepetve. Majd hirtelen ötlettel kivágtam magam.

— Sajnos, az örökség jelentéktelen volt.

Pontosan tudtam, hogy itt valami nem stimmel, de hogy mi az, arról sejtelmem sem volt. Nem örököltem semmit, sőt nem is volt kitől örökölnöm, tehát valószínűtlennek látszott, hogy (bárkinek beszéltem volna az örökségemről. Bandi hangjában viszont -őszinte -érdeklődés csengett, ez arra -utalt, hogy valamit mégis mondhattam neki . ..

— És veled mi van? — menekültem a -fölrémlő -újabb tatok elől.

— Ott ül melletted a feleségem.

Annak rendje-módja szerint bemutatott Madónak (becézett feleségének, a nagydarab, egészséges breton asszonynak, persze az ölelkezési jelenet után közvetlenül. Én azonban annyira zavarban voltam, hogy jóformán oda sem figyeltem.

— Szült nekem egy stramm fiút, de azt nem hoztam magammal. Hát ez az újság, mármint nálam.

10