Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Emberi környezet - Küzdelem az immunreakcióval (regényrészlet)

— Neked — mondta nyomatékosan — a legnagyobb szerencséd, neked is, apádnak is, hogy apád viszonylag fiatalon halt meg. {Különben Isten tudja, hove vezetett volna a közöttetek dúló ellentét.

Éppen inni készültem, megkövültén -tettem le a poharat, az ital egy része kiloccsant belőle, szilaj pálinkabűz csapott az arcomba.

— Hogy? — dadogtam megütközve. — Mit akarsz ezzel mondani?

— Eddig tapintatból nem beszéltem róla. Most, hogy apád évek óta halott, céltalan a tapintat. Tudod vagy nem tudod, elhiszed vagy nem hiszed, te apád halálával szabadultál föl.

Megdöbbenésem még mindig nem oszlott, nem bírtam megszólalni, széttárt két karommal kérdeztem.

Karcsi arcán bizonytalan kifejezés suhant -árt, aztán összeharapta a száját:

— Akarod, hogy megmagyarázzam, amit mondtam? — kérdezte a maga nyers modorában.

— Ha már elkezd ted.

— Nézd, apád a szó szoros értelmében rögeszméddé vált, gondolatban állandóan ő foglalkoztatott, ha velünk beszélgettél — barátaiddal — valójában akkor is apáddal vitatkoztál, őt cáfoltad, őt vádoltad. Mert vádoltad is ...

— Bizonyára megvolt rá az okom — vetettem közibe.

— Ebből az ördögi körből apád halála szabadított ki. [Élttől kezdve élted a magad életét. Figyeltelek, mindig figyeltelek. Attól fogva, hogy megismertelek, mindannyiatokat figyeltem, az egész pécsi társaságot, és én voltam, aki megjósolta, hogy a bandából te viszed a legtöbbre. Talpassy Tibor emlékezett rá, meg is írta, már nem tudom, hol. Nekem ez volt a szenvedélyem, író szerettem volna lenni, de tudtam, hogy ezt nem lehet megtanulni, azért döntöttem az orvosi pálya mellett. iFigyelemmel -kísértem, milyen változáson mentél keresztül apád halála után, fokról fokra ráztad le magadról régi életformád bilincseit s élted mindinkább a magad életét, Amíg apád élt, a függvénye voltál, mégpedig igen kellemetlen függvény. -Apád félt tőled.

Ha valamit, hát ezt az állítást rágalomszámba vettem, ugyanúgy, mint Gabi bizonykodását, hogy a női fodrászatban kerestem a megélhetésemet. Elemi erővel robbant ki belőlem a tiltakozás:

— Megőrültél! Még hogy apám félt -tőlem! Hiszen ahányszor (beszélni akartam vele, s 'be akartam kopogtatni -hozzá, annyiszor tört ki a frász, a hidegrázás, majd összetojtam magam félelmemben.

Karcsi szótlan legyintéssel intézte 'el érvelésemet, a fejét rázta, ezzel adva súlyosabb nyomatékot szavainak.

— És azt mivel (magyarázod, hogy ő, aki szerinted fukar volt, -egyetlen egyszer sem tolt le hisztérikus pályaválasztásaid miatt, amik pedig igen sok pénzét elvitték? Na! Mivel? Halljuk!

— Halljuk! — mordult rám hangosabban.

— Csakugyan nem tolt le, pedig mindig féltem, hogy ez lesz a vége. De sehogy sem értem, miből veszed, hogy félt tőlem?

— Egyszer — folytatta öblös kortyintás után — nálad vacsoráztunk, a Margit körúton, apádat is meghívtátok. Ö nagyon szerény, nagyon udvarias ember volt, a Parkinson-kórról (beszélt, hogy ez a betegség azért rettenetesebb sok más betegségnél, mert nem lehet (belehalni. ..

— Ugyan, dehogynem lehet! — vágtál közibe türelmetlenül. Csak hogy ellentmond apádnak. Pedig igaza volt, nem lőhet belehalni! Kínlódni viszont

8