Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Fabó Kinga: Pluralitás és anekdotaforma (tanulmány)
egyszerre, egyidőben jelenik meg. Aki egyszer létezett, az visszavonhatatlan. Tudjuk: a halottak bármikor feltámadhatnak. Így a Krúdy-regények potenciálisan végtelen sok szereplőt tartalmaznak: személyek keletkezésének, egy típus megsokszorozódásának a lehetősége minden oldalról nyitott. Ennyi szereplő természetesen nem fér el egy regényben. Így a szereplők (ahogy a témák, motívumok is) átnyúlnak az egyes regényeken, megteremtvén ezzel a végtelen regényt, a minden oldalról nyitott, végtelen sok lehetőséget magába foglaló szerkezetet. A Krúdy-regények „egyformasága” ezt jelenti. A regény így lép túl saját formáján. Sokkal több van benne, mint amennyi keretei közé szorítható. Álmos Andor például abból a szempontból variánsa Maszkerádinak, hogy ő is kétnemű, vagy legalábbis (meg) osztott nemű, akárcsak Maszkerádi. Mint minden őse, a jelenlegi Álmos Andor is félkedvvel és fél-nemmel született, mégpedig olyan osztásban, hogy férfiasságát hagyta a túlvilágon, ide csak nőiességét hozta magával. Bár férfiassága azért aktualizálható. Figyeljünk fel arra is, hogy a túlvilágról jön, kísérteiként; ebben is Maszkerádira hasonlít. Maszkerádi kisasszonyban viszont tagadhatatlanul vannak masz kulin vonások. A tipikusan szerel emre-használt Krúdy-hősnők mind húsos, puha, lusta, lágy, kövér asszonyok. Maszkerádi viszont kisasszony és férfias nő: gyors, vékony, feszes, fürge. Nem akar férjet, nem akar gyereket. Nem emberek folytatása és nem emberként folytatódik. Kísértetektől származik, s végül kísértet lesz maga is. Jellemző, hogy amikor egy éjjel éppen Pistolit kísérti, Pistoli férfi-kísértetnek nézi őt. „Termettem, mint a jégcsap az ereszen” — mondja magáról. Iróilag is hideg, kemény, fagyos, éles tárgyakkal van jellemezve: teste acélrugóból való, arca dércsípte, szemei acélfényűek, máshol: pengeszemű, kés szeme penge módjára villan; szavai késélesek. A regénynek két villanó, éles, pontos hasonlata is róla szól (összesen nem sok ilyen van, hiszen a legtöbb hasonlat üres): „Sugár volt a teste, mint egy magános kard, amelyet hegyénél fogva a vívóterem padlójába szúrtak.” „Fekete harisnyája feszült, mint a fiatal vágy.” — Ez utóbbi a férfi-vágy asszociációját kelti. És valóban: Maszkerádi egy alkalommal női testtel, de férfimódra szeretkezik egy fával. (Érdemes megjegyezni, hogy a fával való szeretkezés motívuma Michel Toumier Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke c. regényében is felbukkan, csak ott egyértelműen egy férfi az, aki egy nő-fát szeret.) Maszkerádi is szereti fáját, mert imosolytalam, szen- vedélytelen, emléktelen, közömbös, hideg. Befelé néz és befelé él, érzelmet kifelé nem nyilvánít. Külső hidegsége abból fakad, hogy van belső élete. Az viszont ábrázolha- tatlan. Maszkerádi veszélyes alteregói a regényben sorra meghalnak. 'Először a francia hercegné. Öt Maszkerádi közvetve tünteti el. Legveszélyesebb alteregóját, Pistolit viszont személyesen öli meg egy csókkal. Pistoli volt az, aki valamennyire belelátott, aki Szonett kisasszonynak nevezte. Az is: saját formájának foglya, önmagára záruló csapda. Maszkerádi és Pistoli kölcsönösen egymás és önmaguk csapdái, vagy hogy a regényből vett szót használjak: patkányfogói. Ezért kölcsönösen tisztelik is egymást. Mindkettőjükhöz a patkány meg a kígyó képei társulnak. Az írói motivuimszervezés így hasonlóságukat hangsúlyozza. Ök azok, akikkel Krúdy észreveteti az ember, az emberi test vagy a nemi aktus gusztustalan vagy éppen undorító részleteit is. Amikor például Evelin, a butuska, naiv lány hosszadalma- san ömleng Maszkerádinak közhelyes és készen-kapott ábrándjairól, Maszkerádi csak ennyit mond tömören, tárgyszerűen: „Rossz szaguk van a férfiaknak.” Erre a motívumra rímel egy későbbi, Pistoliról szóló leírásrészlet: „Annyi nőinek az illata maradt meg emlékezetében, mint egy nagyvárosi hímkutyának a szaglószervében .. Az inger-reakció sémára való redukció egy sajátos, még nem említett variánsa tükörkép és tárgy közvetlen és azonnali viszonya: az, ahogy a tárgy mindig automatikusan és rögtön előhívja tükörképét a tükör, azaz a közvetítő közeg kihagyásával, kiiktatásával. Így a tárgy és a tükörkép mechanikus viszonya ugyanabba a sorba 156
