Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Fabó Kinga: Pluralitás és anekdotaforma (tanulmány)

amit gondoltainak, éreztetnek, csináltatnak velük. Nemcsak amnéziásak tehát, de anesztéziásak is. Nem tudnak sem érezni, sem élvezni. Gondoljunk például Szinbád- ra, akit nem vigasztalt az a százhét nő, aki viszontszerette.

Az érzések így „külsődlegesek”, nem a személyekben vannak, hanem az író rendeli hozzájuk, tulajdonítja nekik. (Mondja róluk.) Ök maguk mindig a mindenkori környezet hangulatait veszik át, illetve a környezet az a háttér, amelynek alapján egyáltalán érzés tulajdonítható nekik. Ha az érzelmet közvetlenül indukáló közeg eltűnik, az érzés is megszűnik nyomtalanul. Álmos Andor például Evelint, aki miatt pedig minden évben meghal egyszer, csak addig szereti, amíg látja is.

Ezért van az, hogy a személyek teljesen érintetlenül, sértetlenül, változatlanul kerülnek ki minden helyzetből. Abszolút nincs közük ahhoz, ami velük történik. Mondhatnám úgy is, hogy nem érzik jól magukat a regényekben, még pontosabban: egyáltalán nem érzik magukat. Nem vesznek részt az életben; voyeurök csupán, önmaguknak is voyeurjeik. Maszkerádi: „Ügy nézem minden cselekedetemet, mintha ötven év múlva olvasnám, látnám egy naplóban.” Álmos Andor: „Lehet, hogy egy halott vagyok, aki lát, néz, semmin sem csodálkozik és mindent megvet, amit az élők csinálnak. Vagy talán ipipás török voltam azelőtt Munkácson, egy boltcégéren és most szabadságon vagyok.” Rizujlett férje, a kapitány: „Én úgy nézem, hogy mindenki részeg az országban, csak én vagyok vízió, mert sohasem szerettem senkit.”

Véleményem szerint a Napraforgó cím ezeket a tendenciákat sűríti egy szóba. Elsősorban az instabilitás, a puszta reaktivitásra, mechanizmusokra redukált személyiség szimbóluma. Mindig oda fordul, ahonnan fényt kap, és addig, amíg fény esik rá. Ä fénytörő közeg viszont hiányzik. Nincsenek közvetítők. Ez a nivelláció következménye.

Egy példa az érzések reaktív és redukált mivoltára: Maszkerádi kisasszony így jellemzi egyik alteregóját, a francia hercegnét: „Előkelő hölgy volt; lelketlen kultúr- bestia; tevehaj csórókkal és piroskabátos tisztekkel szeretkezett; csak annyiban volt szomorú, amennyiben a szállodai zenekar játéka a szomorúságra felhívta a figyelmét; csak annyira volt jókedvű, amenyire a kairói élet, a mindennapi táncestély, a különböző életuntságok ellen való szórakozások, a díszruhában elköltött ebédek, a sivatagba való kirándulások kényszerítették azzal a szuggesztív erővel, amelynek aláveti magát minden jómódú, céltalan utazó. Oly kegyetlen, lelketlen, bensőség nélkül való életet élt, mint többnyire a nagyvilági nőik, akik ott a fehér hoteleket lakják és a papagáj csőrét ütögetik az ujjúkkal, amelyről fiatal férfiak álmodoznak. Talán érzékei is csak akkor ébredtek fel, midőn telefalta magát fűszeres ételekkel, táncolt a bálon, a viasz-nyugalmú férfiak hideg szájjal vérbeborító szavakat dörmögtek a fülébe Egyébként oly közömbösen foglalt helyet a színházban, mint a kócsagtoll a gyémánt- hajtűben.” (Kiemelések tőlem.)

Mindez nemcsak a francia hercegnére érvényes, hanem kivétel nélkül mindenkire, mert a Napraforgó című regényben mindenki (részben) Maszkerádi alteregója (is), azaz a regény összes szereplője variáció többek között a Maszkerádi-kisasszony- témára, illetve személyre. (Meg más személyekre is.) Még a két legtöbbet szereplő férfi-figura: Pistoli és Álmos Andor is a Maszkerádi-sorozat egy-egy tagja, variánsa.

K.rúdynál minden szereplő több sorozatban, végtelen sok variánsként létezik. Ugyanis mindenki egyszerre tagja, variánsa az összes többi sorozatnak, és ugyanakkor egyben saját sorozatának, variánsainak a típusa is. Így egyszerre típus és példány. Erre utal az a tény, hogy egy személynek több különböző neve van (Rizujlett például minden szeretője számára más nevet és személy-variánst használ), illetve, hogy ugyanaz a név több különböző személyre illik (Álmos Andor anyját Eveimnek hívták, „szerelme” is Evelin). A szerelemnek különben ezért nincs jelentősége: mindegy, hogy ki kit szeret, mert mindenkiben ugyanannak a típusnak egy példányát szereti.

Ráadásul ezek a variánsok vagy példányok nemcsak egy időben léteznek, hanem időben egymás után is. Egyszerre szinkron és diákírón, szimultán és szukcesszív sorozatokban. Pistoli különböző időszakokból származó három őrült felesége időnként

155