Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Magyarság és szocializmus (Veres Péter politikai filozófiájának néhány vonása)

A demokratikus hagyományok hiánya, a népjellem és a politikai konstellációk ismerete azonban óvatosságra intette Veres Pétert. Tudta, ’hogy a különféle előjelű diktatúrák öröksége nem számolható föl máról holnapra, a demokratikus politikai élet feltételei nem teremthetők meg rövid idő alatt. Előbb vezetés és nép kapcsolatát kell megjavítani, az eitékozolt bizalmat kell visszaszerezni, mert máskülönben anarchia fenyegetheti a társadalom életét. Itt és ekkor lép be a gondviselő társadalom gondolata. A „gondviselő társadalom” átmeneti, kétarcú eszme. Egyidejűleg tartalmazza az egész nép érdekeire ügyelő, szükségleteiről gondoskodó államvezetés követelményét, és idézi a néptől elkülönült, a nép fölött lebegő, atyáskodó hatalom képét. Tisztában volt Veres Péter e kétarcúsággal, nem is ideálként emelte föl a gondviselő társadalom képét, fogalmazta meg gondolatát, hanem a valódi ideál, a valódi (realista) utópia: a demokratikus szocializmus felé vezető szerves fejlődés éppen .aktuális állomásaként: „a népi demokratikus itársadalomnafk először gondviselő társadalommá kell fejlődnie, hogy azután a demokratikus kollektivizmus társadalmává alakulhasson át.”10 A történelmi realizmusnak az íróban állandóan jelen lévő igénye és törekvése a hatvanas években a gondviselő társadalom gondolatában találta meg — véleményem szerint egyik legszerencsésebb — kifejezését. Veres Péter eszményeit sohasem adta fel, de a doktrinér utópizmust mindig elvetette. Ezért volt képes arra a tudatos viszonyulásra, amit a „legmagasabbrendú életalkalmazkodás”maik tartott: „felismerni és vállalni az elkerülhetetlent, de kiharcolni belőle az elkerülhetőt.”n Az „elkerülhetetlent” a hatvanas években nemcsak bizonyos politikai összefüggések jelentették a nemzet életében, hanem Veres Péter szerint legalább annyira az emberek nagy részének tenyészeti öntudatlansága, „gyomormaterializmusa”. A gondviselő társadalom feladata a lakosság anyagi szükségleteinek mind 'teljesebb kielégítése, de ezen túl a néptömegek és az egyének leiki-szelilemi-erkölcsi „gondozása”, a demokratikus politikai életre való felkészítése is. E feladat legfontosabb .mozzanata a „nagy .társadalmon belüli kis közösségek” szabad társaséletének lehetővé tétele, .mert a materiális „gondviselés” táplálta bizalmon és vegetatív elégedettségen túl csakis a közösségi élet .gyakorlatában tud azonosulni a társadalom, a nemzet gondjaival a mindennapok embere. Így szerezheti meg az otthonosság-érzés biztonságát és a guvernamentális gondolkozás felelősségét. T. Bíró Zoltán értelmezésében a gondviselő magatartás inkább a kollektivista állam, a guvernamentális gondolkozás pedig a nép sajátja kellene, hogy legyen Veres Péter szerint. Hiányuk miatt Magyarországom mindig hiányzott a magyar állampolgár, helyette csupán a Gombár Csaba-féle „alattvalói tudat” birtokosai, a privát polgárok alkották a nemzet tömegeit. A guvemamentálisan gondolkozó ember kiköveteli a hiányzó demokratikus intézményeket.12

A gondviselő társadalom, a valóban kollektivista állam nem akadályozza, nem akadályozhatja a guvernamentális gondolkozás kialakulását. Az az állam nevezhető kollektivistának, amely azonosságot vállal a nemzeti társadalommal, s amelyet a nemzet magáénak tud: „Az államnak mint hatalmi szervezetnek a nemzet ad erkölcsi és érzelmi tartalmat, ha az a nemzet igazi közösségének érezheti magát. Ha minden tagja érezheti a gondviselő kezet”13 — mondta az író azon a kerékasztal-beszélgetésen, amelyen az új gazdasági mechanizmus és a kollektivista elv lehetséges konfliktusának általa fölvetett kérdéséről volt szó. Az új mechanizmussal kapcsolatos aggodalmai abból eredtek, hogy a demokratikus kollektivizmus kialakításában .mindenekelőtt a tudati tényezők szerepére ügyelt, íróként elsősorban ezek jelentőségét látta meg. A gazdaság- irányítási szerkezet szükséges korrekcióit nem ellenezte ugyan, de úgy találta, hogy a magyar .társadalmat igen törékeny erkölcsi állapotában éri a reform, oly időszakban, midőn .a közösséghez való önkéntes kötődés szálai veszedelmesen meglazultak, és olyan sorskérdések áradata szorongat, amelyek korábban ismeretlenek voltak, vagy nem öltöttek aggasztó méreteket (.a népesedési helyzet, az ingázás, a tömeges „indiffe- rentizmus” a közös dolgok iránt, a történelmi tudat hiányai, az elmagányosodás, a szórakoztatóipar "terrorja, élősdiség, ,,ernocion alizmus’’ — íme, néhány hatvanas évekbeli cikkeinek visszatérő témái közül). Az új mechanizmus az egyéni anyagi gyara145