Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Lengyel József (tanulmány)
POMOGÄTS BÉLA Lengyel Kezdeni újra „A forradalmárok — írta Lengyel József a Visegrádi utca első (kiadásának 1929- ben keltezett előszavában — általában nem hosszúéletű emberek, nékem is sietnem kell.” Sok mondanivalója lehetett, s az alkotó munka tempóját (kívánta mintegy gyorsítani; noha nem is sejtette még, hogy sorsa merre fordul, hogy a (következő idő milyen próbákat tartogat. Azon iaz úton kívánt volna tovább haladni, mely indulásának avantgardista kísérleteitől vezetett a riportregény dokumentatív realizmusáig. írói pályájának eme első szakaszát azonban néhány év múlva le kellett zárnia, sőt arról is le kellett mondania, hogy valaha ismét író legyen. 1938 februárjában, alig egy évvel Kun Béla letartóztatása után, őt is börtönbe vetették, és hosszú vizsgálati fogság után tíz évi kényszermunkára ítélték. Egy szibériai táborba került, a sarkkörön túli tundrára; majd 1949-től száműzöttkónt délebbre került, egy erdei faluba. 1955-ben szabadult, ugyanabban az évben Magyarországra költözött. Életét, írói pályáját újra kellett kezdenie, s mert a szenvedések és megaláztatások után is a szocialista társadalom híve maradt, régebbi egyéniségének és meggyőződésének folytonosságát kellett megtalálnia. Ennék nevében kellett megítélnie mindazt, ami a kifordult világban történt: a „személyi kultusz” korának bűneit, köztük az ellene elkövetett bűnöket. Ítélkezése az SZKP XX. és XXII. kongresszusának megállapításaihoz, a szocializmus önbírálatához 'és megújulásához igazodhatott. Egyszersmind önmagát is meg kellett ítélnie; feleslegiesnék látszó, mégis termékeny lelkiisme- retvizsgálatot kellett tartania. Nem érhette be azzal, hogy az önkény titokzatos szeszélye folytán az üldözöttek közé került, s így eleve bűntelen maradt. Ha állást akar foglalni az elkövetett törvénytelenségek, a szocializmus erkölcsét sújtó csapások ügyében, mintegy túl kellett emelkednie saját tragikus helyzetén. „Saját érdemem-e, hogy a kor nagy bűneinek nem lettem (aktív részese? — kérdezte Az őszinteség lépcsői című vallomásában. — Hiszem és vallom: nem lettem volna ütő... Akkor se, ha sorsom másként fordul, és nem kerülök az ütöttek soraiba. Ennyit hinni van jogom. De azt már nem tudom megmondani, elkerültem volna-e a kategóriát, melyet a nagy költő szégyenre így bélyegez: »Vétkesek közt cinkos, aki néma«. Ha önéletrajzot írnék, mindig előttem állna ez a kérdőjel: meddig tűrtem volna, ha nem is némán, de csak óvatosan tiltakozva, frondőnködve.” Az önvizsgáló szigor túlzónak tetszik, arra mégis alkalmas volt, hogy Lengyel tisztázza saját helyzetét, az újrakezdés sikerrel járt, hamarosan alkotó eredményeket hozott, az író továbbléphetett, ismét megfogalmazhatta szocialista eszményeit. Nem vált sem gyanakvóvá, sértettségében magányossá, sem alázatossá, akinek gerincét és tettvágyát megtörte a szenvedés. Az újrakezdés így valójában folytatás; arról a „kíméletlen jóra törekvésről” tanúskodott, amelyről Lengyel első regényének, a Visegrádi utcának bevezetőjében beszélt. Cselekvést hirdetett tehát, Karl Liebknecht mondására hivatkozott: „A csetókvésért való felelőséggel szemben ott áll a nem cselekvésért való felelősség.” Vagyis forradalmár maradt; csakhogy — figyelembe véve a szocializmus ügyének tragikus tapasztalatait és időszerű követelményeit — a cselekvés felelősségét, „szabad, optimista, humánus” erkölcsi- ségét is megkövetelte. E követelmény érvényesítéséneik érdekében hirdette meg az ésszerű kételkedés és a morális tagadás jogát. „Kételkedés nélkül — mondta — semmiféle gondolkodás nem képzelhető el. Azt azonban tudnunk kell, hogy kételkedéJÓZSef 1896-1975 134
