Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Emberi környezet - Küzdelem az immunreakcióval (regényrészlet)
akiknek segítettünk a gazdaság ellátásában. Soha ilyen boldogok nem voltunk, ez az óriási ország csupa szépség, ekkor fedeztük föl, a legtágasabb ország Nyugat-E urópáhan. A boldogságunk csak azért nem volt teljes, mert állandóan féltünk. A németek gondoskodtak, hogy mindig legyen friss ok a félelemre. Elgondolkodva mag elé nézett, ugyanazzal az átszelJemültséggel, ami megjelent az arcán, miikor a megszállást szóba hozta. — Te katona voltál, meg (hadifogoly — .hallottam, — váltott témát s közeledett ahhoz a tárgyihoz, amin kis híján összevesztünk. — Megismerkedtem egy sereg ötvenhatossal. Ilyenekkel meg olyanokkal egyforma arányban. Tőlük tudok sok mindent. Valósággal elárasztottak információkkal. Sokszor tettem föl magamban a kérdést, vajon mit csináltál te akkor. — Alapjában szerencsém volt — válaszoltam. — Megúsztam börtön nélkül. Volt egy csomó kellemetlenségem, de nem zaklattak különösképpen. És abban is szerencsém volt, hogy nem kényszerítettek semmi olyasmire, ami miatt szégyenkeznem kellene. Az írást sem hagytam abba. Ugyanis . .. — Hogy-ibogy nem — vágott a szavamba gyanakodva. — Mit írtál? — Népmeséket, ifjúsági regényeket, anekdotákat. — De semmi komolyat? — Semmit! — Mennyivel jobban jártál volna, ha női fodrásznak mégy! Mennyit biztattalak! Jól kerestél volna, dúskáltál volna a nőkben és megírhattad volna azt a nagy regényt, amit mindenki várt tőled. — Mint női fodrász? ... — hebegtem teljesen tanácstalanul. — Dahát miért lettem volna női fodrász? — Honnan tudjam? Én csak azt tudom, hogy az akartál lenni, s én előkészítettem neked a talajt. Te aztán, mint amolyan úrifiú, finnyásan fölhúztad az orrod és beiratkoztál a pécsi egyetemre filozoptemek. Még jó, hogy nem csábított a tanárkodás, ma éppolyan bedugult vidéki tanár lennél, mint a kolozsváriak, akiktől az égvilágon semmit sem tanultunk az ősi alma materben. Milyen szép, milyen 'ünnepélyes kifejezés: alma mater, s mi van mögötte? — egy elmaradt iskola, amelyik könyv nélkül követeli a hülyeségeket! Alma máiter! — ismételte meg a kifejezést valami olyan fintorral, ami undort és megvetést fejezett ki egyszerre. — Ez mind rendben volna, öregem — kezdtem szóba valamelyest ingerülten —, a kolozsvári református kollégiumnak csak múltja volt, jelene semmi, hiába töltöttük ott az időnket, hasznot nem húztunk belőle. Igazad van. Csak azt nem értem, amit a női fodrászatról beszélsz. Soha nem akartam női fodrász lenni! Érted ? Soha! Gabi türelmetlenül legyintett: — Tőled magadtól értesültem a tervről. Ügy látszik, nem emlékszel, menynyit veszekedtetek apáddal... — Nem is lehetett vele veszekedni. Soha nem emelte föl a hangját. — Lehet, hogy nem a helyes kifejezést használtam, de nem is a szó a fontos, a lényeg az ellentétben van. Szóval egy ilyen veszekedés után közvetlenül hozzám rohantál, a Nagymező utcai lakásunkba. Most is magam -előtt látlak, ahogy kapkodva elmondod, min zör-dültetek össze. Apád ellenezte, hogy újságíró légy és te — -csakhogy bosszantsd apádat — azzal fenyegetődztél, hogy elmégy női fodrásznak. Szárul szóra így mondtad. 5
