Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai (1968-1986) II., befejező rész

nagy része nem kell a közgyűjteményeknek. Szinte érthetetlen, hogy egyfelől létezik a műfaj belső fejlődési folyamata, s erről az állami és társadalmi mecénatúra kép­viselői nem vesznek tudomást, s pontosan az ellenkezőjét támogatják. Nem akarom azt állítani, hogy a festők karton után leszövetett kárpitjai esztéti­kailag, művészileg és gondolatilag eleve csak értéktelenek lehetnek. De mégis érde­mes elgondolkodni azon, hogy melyek azok a művek, amelyek a zsűrik támogatását élvezik. Hiszen ha a mecénatúrának már a karton szintjén megítélési joga van, és ennek ellenére sem tud különbséget tenni a festészet és gobelin eltérő kritériumai­ban, akkor ez a szisztéma a műfaj ellen dolgozik. A kiállításra válogatott művek hibás prekoncepcióján túl (válogatta az anonim szervezőbizottság), a rendezés is a pszeudo-történetiség jegyében zajlott. A fő terme­ket természetszerűleg azok a festői kárpitok és textiles társaik uralták, amelyek ezt a nem létező államreprezentációt kívánták támogatni. Az oldaltermekben tudatosan elrejtve, egymás által agyonnyomva szerepeltek az új gobelin legjobb alkotásai. Ta­lán a legszebb példája ennek a rendezési elvnek a kiállítás alighanem legkiemelkedőbb darabjának, Kecskés Ágnes „Víz alatt” című kilenc darabos és különös módon a leg­nagyobb összfelületű (26 m2) alkotásának a baloldali teremsor visszfalára való el­helyezése! Ugyancsak megmagyarázhatatlan a reprezentatív katalógusban szereplő művek jegyzéke, amely 466 tételt tartalmaz, szemben a műtárgylista 104 alkotásával. Ennek a titokzatos 466 tételnek az értelmére nehéz rájönni, hiszen az egyes alkotók élet­művével, az állami tulajdonokkal nem egyezik a felsorolt műtárgyak száma. Másrészt a katalógusban szereplő művészek közül néhányan nem szerepelnek a műtárgylistán, míg ott vannak olyanok, akik nincsenek a katalógusban. Ennyit a történetiség törté­netéről. A Magyar Gobelin 1945—1985 című kiállítás ilyen megrendezésével a textil ka­landjának végére értünk. Ami ellenében a mozgalom 1968 táján megindult, több mint másfél évtized múltán újra felülkerekedett. Ami ezután következik, az újra egy új fejezet lesz. A pozitív hordalék (összegzés-féle) A kalandozás egészét tekintve a textiles mozgalom nem volt hiábavaló. A műfajban rejtőzött potenciális energiák felszabadultak és néhány művész esetében valóban átcsaptak egy minőségileg másként megítélhető kategóriába. Ez ugyan meglehetősen kevés alkotó esetében igaz csak, ha a teljes pályákat tekintjük; többségükben egy- egy mű erejéig tartott az iparművészet némileg szűk értelmű határainak széttörése. Ugyanakkor létrejöttek olyan életművek, amelyek ebben a speciális műfajban a kortárs nagyművészet történetének jelentős fejezetét alkotják. Az ezirányú fej­lődést már 1981-ben megkísérelte összegezni egy igen koncepciózus kiállítás: az „Ob- jektek, szituációk és ellenpontok lágy anyagokkal”, melyet a Műcsarnokban Attalai Gábor szervezett. A bevezető tanulmányban ugyanő igen világosan megfogalmazta, hogy a 60-as, 70-es évek művészete áttörte önnön hagyományos kereteit, melyek elég­telennek bizonyultak az új tartalmak, esztétikai és életvalóságok visszatükrözésére. „Az új típusú művészet nem határolja magát körül az ,értékképzés’ labilis látszat­funkciójával. Sokkal inkább integrálni és integrálódni akar. Térben és társadalom­ban egyaránt. Sokan észre sem veszik, hogy a művészet e sorsfordulójának kortársai, pedig az esmények itt és körülöttünk mennek végbe... A művészet a hatvanas évek második felében hajtotta végre önmaga felszabadítását az anyagok diktálta törté­nelmi örökség kényszere alól... Ma már kritika és művészet egyaránt állítja, hogy a dolgok természetüknél fogva teljességgel azonos jogokkal rendelkeznek... Ebbői a széles terjedelmű, embert és világot egyaránt tükröző rendszerből itt és most olyan objekteket, szituációkat és ellenpontokat fogunk áttekinteni, amelyek lágy és leg­inkább textilszerű anyagokból jöttek létre.” A kiállítás tehát azt kívánta kézzelfog­hatóan bizonyítani, hogy léteznek olyan valóságbéli és művészeti kérdések, üzene­tek, gondolatok, érzelmek, melyek kifejezésére a lágy matériák a legalkalmasabbak. Sajnos maga a kiállítás, retrospektív jellege miatt, tehát már létező műalkotások 1148

Next

/
Thumbnails
Contents