Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Jánosy István: István király alkonya (dráma)
lelke a néphez. Idegenkedik tőle és gyűlöli. GIZELLA Rólad is mindig ezt mondották. ISTVÁN Mondták. Néha majd az egész ország gyűlölt, mert erőszakkal terjesztettem a hitet. Tudtam: ha nem lesznek kereszténnyé még az én uralmam alatt, az utolsó kisdedig kivesztik őket. Ezért voltam irgalmatlan. De már megértették, hogy szeretetből tettem. Hívd be az öreg Budát! GIZELLA (kimegy, majd nemsokára visz- szatér Budával) BUDA Parancsodra, királyom. ISTVÁN Az udvar leggyorsabb lovaival útrakelsz Nyitrába. És magaddal hozod Vazul urat. BUDA Értettem, uram király. Ügy cselekszem. (el) GIZELLA Királlyá akarod tenni? ISTVÁN Nem döntöttem még. És a döntést nem akarom elhamarkodni. Hosszasan elbeszélgetek vele, hogy megismerjem hajlandóságát. GIZELLA Vazul jó színlelő. ISTVÁN Feleannyira sem, mint Péter. Apjárul, anyjárul az én vérem, nem idegen. Hátha már megjött az esze. 16. jelenet (Kint az ajtó előtt) PÉTER (az Istvántól kilépő Gizellához) Mit akart? GIZELLA (gyanútlanul) A leggyorsabb lovakon száguldva hozzák a király elébe Vazul urat. PÉTER Értettem, (el) PÉTER (megkeresi Seböst) Sebös! Ha én király leszek, téged teszlek meg nádorispánná. SEBÖS Értem uram. De ennek fejében mivel leszek szolgálatodra? Valami főbenjáró dolgot kell eligazítanom? PÉTER Azt. Az öreg király parancsából most indul Buda úr Nyitrába, hogy elébe vezesse Vazul urat. SEBÖS öt akarja királlyá tenni? PÉTER Nem tudom. De ha Vazul király lesz, akkor gurul a fejed, de az enyém is. SEBÖS Értem. Vazult el kell rekkente- nem. PÉTER Azt azért nem. Hanem még mielőtt Nyitrába ér, te megelőzöd, és kitolod Vazul szemét és fülébe ólmot öntesz. SEBÖS Hűha! Nehéz küldetés, de azért megteszem. 17. jelenet (A megvakított, megsüketített Vazult a szolgák bevezetik Istvánhoz) ISTVÁN (végsőkig megdöbbenve) Mi ez?! Ki tette? VAZUL (félszegen, nyomorúságában félelmesen mered föl) ISTVÁN Ismét kérdezem, ki tette ezt a gyalázatot?! VAZUL (nagysokára megmozdul. Tenyerét mutatja, és a másik kezével beleír — ezzel jelzi, hogy csak így lehet érintkezni vele. Végre megszólal) Nem tudom, kivel állok szemben. ISTVÁN (megérti Vazul jelzését, beleír a tenyerébe) VAZUL ... István királynál. Uram, milyen csúfságot tettél velem, örök gyalázatára király voltodnak, de még a kereszténységnek is! Velem, aki nem voltam soha hűtlen hozzád! ISTVÁN (újra ír a tenyerébe) VAZUL Nem te parancsoltad? Nem is tudtál róla? Kérded, ki tette? — Nem tudom. Ismeretlen szolgák lefogtak, kitolták a szememet, fülembe ólmot öntöttek. Nem tudok semmit. De akár akartad, akár nem, ha nem is tudtál róla, ez a példátlan gyalázat a te lelkeden szárad, keservesen fogsz érte fizetni, de a néped is! ISTVÁN (újra ír Vazul kezébe) VAZUL Még nem jelölted ki utódodat. Éppen azért hivattál, hogy ... ISTVÁN (ír a kezébe) VAZUL ... hogy megismerjed hajlamaimat. Nos hát tudd meg: én nem törekedtem királyságra. Ha te reám hagytad volna, csak úgy vállaltam volna. Felfogásomat akartad volna tudni? Ami a szívemen: a számon. Ha döntésedet elleneztem, nyíltan meg is mondtam. De a magvában egyetértettem veled: én nem kedvelem a kereszténységet, ez igaz, mivel merő képmutatásnak ismertem meg. Ugyanakkor beláttam: nem járhatunk más úton, mint amit apád kezdett, és te folytattál. Ha nem így teszünk, akkor 1089
