Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Dalos Margit: Liturgikus zene ikonnal (próza)

— amikor egyszer éppen azon tűnődtetek, hogy hogyan lehetne a barlangon végigmenni — halkan közölte, hogy a Szeneczey Anna néni egy ágyban alszik az erdélyi menekülttel. Te ezért sajnáltad, mert a pincebeli emlékeidből tudtad, hogy az nagyon kényelmetlen.

Es kötélből ostort fonva kiűzé őket a templomból. Szeneczey bácsi így verhette a Babát, az Anna nénit, s talán az erdélyi menekültet is. Nem repült ott sem lekvár, sem befőtt, s az ítélkezésben semmi, de semmi tántorgás nem volt, s akit vertek, az sem visítozott, még a kis Baba sem, — úgy, mint a Riegler néni, amikor a Varró bácsi a varrógép sarkának lökte — mert olyannyira nyilvánvaló volt, hogy az ostornyelet ketten fogják; Szeneczey bácsi és a protestáns isten. S lehet, hogy feneketlen haragja mélyén Szeneczey bácsi lelke halkan nyüszített, és egészen kicsi kis cérnahangon azt énekelte, hogy

Vedd el, Ür Isten, rólunk haragodat,

És a te kemény, véres ostorodat;

Nagy bűneinkért mireánk ne ontsad Bosszúállásodat.

De Szeneczey Anna és Baba csak nevettek, a fehér bőrükön vöröslő hurkákat a ruha eltakarta, s mindig tudtak találni valamit, aminek örülhettek. Amikor a ház hátsó traktusának fedett lépcsőjénél Baba arcát a talált rúzzsal vörösre festettétek, kissé szorongtatok, hogy mit fog szólni az anyja, de Anna néni csak kiállt az ajtóba, s ujjával felétek fenyegetett, és közben úgy nevetett, mintha a rúzsfoltokról valami más is eszébe jutott volna. És mindenen igy tudott nevetni.

Popov úgy tűnt fel az utcán, hogy sokáig nem is tudtátok, hogy ő az. Mert a kezében kiskoffer-féle aktatáska volt madzaggal gyatrán. összekötve, s úgy ment este fel és hajnalban lefelé, mint aki mindig ezt csinálta, s hogy a vörös és fekete kontrasztja nem virított rajta, egészen olyan lett, mint egy szürke egér. Mert a vörös szakállát már leborotválta — vagy borotválták valakik, szárazon, víz és szappan nélkül? — s a fekete papi ruháját talán ő maga ásta el egy magyarországi Szibériában. A súlyos aranyláncról és keresztről köny- nyen elgondolható, hogy hová lett. A Köztisztviselők Boltjában vásárolt fönn az utca végén, s hogy utána a zegzúgos utcákon merre kanyarodott, nem lehet tudni. Vasreszelékes gépolaj szaga volt, s amikor a vásárolt kenyeret a táskájába tette, akkor láttad, hogy egy bedugaszolt üvegben tejet is visz haza. Fél liter tej, a napi védőital; ha a dugaszt kihúzzák, gyöngyözve ül meg az üveg száján a belangyosodott pára, s olyan szaga van, mint egy kipufogó csőnek. Popov is szobaúr lehetett valakinél, úgy, mint a Wilhelm néninél a Rédei Bandi, s lehet, hogy vasárnap reggelente, ha szépen sütött a nap, ő is az udvaron mosakodott, s a szappanhabos vizet a végén a földre loccsantotta, s benedvesített hajára haj hálót húzott, s ha az alsóvárosi templomból a harangszót a szél erre hozta, azt hallotta ki belőle, hogy Goszpogyi Pomiluj, de arra már sose ment a villamossal, ahol a templomnak kellett állni, amit úgy hívtak, hogy Mi Asszonyunk, vagy Szeplőtlen Istenanya. Arra már nem is gondolt, hogy van valahol egy Rozsgyesztvenszkijnek vagy Vaszilij Blazsennijnek nevezett székesegyház, s némely kupolák úgy ragyognak, mint a csillagos ég.

Azt az egyet akarta csak, hogy valaki a szárazon borotvált szakállába még belefickándozzon, s hogy a karjába kaphassa a gyermeket, akinek valamitől muzsikformán állt az orra. S ezt olyan nagyon akarta, hogy a közelükből kép1071