Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Dalos Margit: Liturgikus zene ikonnal (próza)

időnként áttűnt a púpos Rigolettó, s újjongva dúdoltad Magdalénával, hogy az úr csak tréfál, s elénekelted Gildával, hogy minden vasárnap reggel, és csendesülj bohó szívem, és te is megkérdezted, hogy van-e balgább egy féltékeny férjnél. És akkor mindez összefolyt egy kielemezthetelen összegzéssé, virtuózán együtt csengett minden, olyan ez, mint amikor az áldozatban benne van a gyilkos, s a cselszövőben a rászedett. És akkor már tudtad, hogy a Lavotta György túlzongorázik minden banda füttyén, s még egy sötét padláson sem érheti nagy baj, ha van egy zongorája.

Doráth Babit úgy hívták, hogy Doráth Hermina Franciska. De ezt csak akkor tudtad meg, amikor egy osztályba kerültetek, s ez a név majdnem úgy hatott rád, mint egy titkos jelszó, melynek ismeretében rejtett dolgok közelébe juthatsz. Babinak és a nővérének az a furcsa szokásuk volt, hogy a kisujjuk begyét az alsó ajkukon húzogatták, míg a könyöküket a másik tenyerükkel megtámasztották. S ültetek a Garbarek néni vadszőlővel befuttatott ámbitusán, a kitárt szobaajtó magas küszöbén. Hermina Franciskáék a kisujjuk mögött teljesen elmerülve, látszólag te is tétlenségbe süppedve, de magadban már a Garbarek-ház megtapasztalt illatait szelektáltad. A hátsó traktus földszintjének nyirokszagát. Egészen a sarokban volt a présház, melyből nyílott a pince. De a présház nem présház volt, mert semmiféle prés nem volt benne soha, hanem régi babakocsik, kezetlen-lábatlan hajasbabák, penészszagú rongyok, szőnyegdarabok, amik már összenőttek a nyirkos földdel, s régebbi tüzelőkvpa« ok nyomai, de látszott, hogy már a szénport is úgy kaparták össze, hogy a főidből is (kotortak hozzá. S itt hevert egy sárgás-barnás posztódarab aminek az egész házban a legáthatóbb illata volt s amikor Szeneczey bácsi a présházban mellettetek elment, többféle dolgok között azt is mondta, hogy fertőtlenítő szag, s karantén. S a nem is présházból nyílt a pince, ami hogy is ilett volna pince, amikor barlang volt; szeszélyes fekete üregekkel, amiknek alján feketén csillogott a víz, s a falak és üregek közt ide-oda verődött a vízcsöpögés visszhangja. A barlang mélyen benyúlt a Hangyatelep alá, s Hermina Franciska szerint nyílhatott oda egy szellőzőnyílása is, mert az apja mondta, hogy az egyik kanyarnál fölülről fény dereng. Tudják-e ezt vajon Dollfusék? A présház mellett, a rácsos ablakok mögött lakott a kövér Bözsi néni, s ő is úgy költözött be, hogy csak úgy besétált, mert az ablakon is ott lógott a függöny, s az ágyon is a fodros ágyterítő. Mert Lola, a házhoz járó pedikűrösnő a göndörhajú kisfiával a háború után nem jött vissza, volt, aki ezt úgy mondta, hogy odaveszett. Lola fodros ágyterítőjén szürkés-zöld minták keletkeztek, s a szőnyegek alján olyan puha bolyhok, mint az ereszcsatorna mögött tapintható moha. Bözsi néni ezeket — ha szépen sütött a nap — időnként kihozta, s a porolófára akasztotta. Amikor egyszer Bözsi néni nem volt otthon, a rácsokhoz dugva az arcod bekémleltél, s a lakás szagából lettél biztos benne, hogy a fal mögött itt szikla van és barlang, és úgy gondoltad, ha te vagy a házhoz járó pedikűrösnő, addig ásol, míg a rejtett barlangba be nem érsz, s most az emberek nem mondhatnák, hogy nem jött vissza, vagy hogy odaveszett. A Garbarek házban páros klozet volt (olyan, mint a később divatba jövő ikerházak), közvetlen a présház elé építve, s ebben is olyan szag volt, amilyet a sárgásbarna posztódarab árasztott. Fertőtlenítő szag? Karantén szag? A két ülőkét deszkafal választotta el, s itt egész jól lehetett beszélgetni, egyes deszkák közt a résen még fény is viliódzott ide-oda, s amikor Hermina Franciskával a dolgotokat végezve azt tárgyaltátok, hogy itt papír úgyszólván nincs is, a résen egymásnak átdugtátok a mégis fellelt újságpapír-foszlányt megtekintés végett. A hátsó traktus eme1069