Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Dalos Margit: Liturgikus zene ikonnal (próza)

alattomos széngázszaga, 3 néha a konyhaajtón túli udvari hangok, amikor a Varró bácsi azt mondja a Riegler néninek, hogy maga smurgli, pedig nem olyan régen volt, hogy megesküdtek, s Varró bácsi akkor a hóna alatt egy nagy piros dinnyét hozott haza, s Riegler néni abban reménykedett, hogy többet nem fogja megverni.

S az ablakpárkány egész észrevétlenül egyre süllyedt lejjebb, de a koreográfia csak annyit változott, hogy a kezdetben széttárt könyökeid egyre összébb kerültek, s már-már úgy festettél, mint a lemezre festett ikonangyal, hasadtól fölfelé láthatóvá válva. Az asztallap-szélesnyi párkányon legtöbbször könyv volt, s te olyan voltál néha, mint a kottából éneklő angyalok, mögötted a függöny csipke-virágossága, mely messziről — talán a túloldalról — még dekoratív is mert nem látszanak a függőleges szálhúzások, s a virágok mellett sötétlő lyukak.

Ha Popov akkoriban jár arra, s a Garbarek ház cifra rácsozatú kapuja előtt még visszanéz, biztos azt gondolja, hogy a szemközti ház a festett falával, s az ablakból kinéző merev angyalával olyan, mint egy kopott ikonosztáz. De Mihail Gavriilovics Popov akkor nem járt arra. Szinte sehol se járt, mint akit kivontak a forgalomból. A hiánya kétségtelenül ott lebegett, s az alakuló dolgokkal titkon összefüggött. Mert a Garbarek ház kapuja — mindkét szárnya — most már nyitva volt, s teherautók jöttek-mentek az udvarán, s bárki besétálhatott úgy, mintha csak az utcán járna, senki nem szólt rá, s senki nem kérdezte, hogy mit akar. A Garbarek néni a padláson öngyilkos lett. A Fleck néni háza előtt egy napon rendőr állt meg, s miután hosszasan vizsgálta a ház falát, a kapun belépett. Nem sókkal utána Fleck néni jött vödörrel és súroló kefével, s a falon a súrolás-nyomok a túloldalról is olvasható vastagsággal ezt írták ki: TITO. S akkor már az egész utca láthatta, ami eddig a falba félig beleolvadt, az ákom-bákom firka-kiírást. Amely makacs volt és romolhatatlan, mintha egy bibliai kőtáblán állna. Fleck néni végül meszet kevert — mert a rendőr azt mondta, visszajön — s a makacs betűket fehéren átmeszelte, mindegyiknek világító, mutatós kontúrt adva. A rendőr — ha visszajött egyáltalán — szélütöt- ten tártoroghatott tovább.

A dolgok titkos rendjébe az is beletartozott, hogy Doráth Anti néha a kapun kijőve az utca közepén húzódó hajdan füves, most inkább gazos, bokros, száraz-ürülék szagú részen, a „park”-ban az utca gyerekeivel elbolondozott, lábát jobbra-balra simán kicsúsztatta, talán ezt hívták szvingnek, a fejét ingatva azt énekelte, hogy Holláriá csúcsú. Ki lehetett az a Szving Tóni? Doráth Anti talán?

Mert a Doráthék a Garbarek néni kihalt lakásába költöztek be, s valószínű, hogy a Garbarek néni ágyába, szekrényébe, s összes bútoraiba is beköltöztek, mert mindezeknek a lakásban még ott kellett lenniök. Ha az „ámbitus”-ra szolgáló nagy szobaajtó nyitva volt, s te azon belestél, nagymama-szagú félhomályt tapasztaltál, mert a redőnyök félig mindig leeresztve voltak, s nagytestű bútorok körvonalait láttad, amik között a Doráthék is idegenül mozogtak mindig.

És jöttek-mentek az utcán az egészen nagyfiúk: bandáik viszonylatait betéve tudtad, s ismerted az éles füttyjeleket, azt is tudtad, hogy éppen melyikük fújja, még akkor is, ha a hátsó kertek dzsungelében harsantak fel, vagy egészen a házak fölött, a Hangyatelepen, ami ugyan más bandák fennhatósága alá tartozott, de mert a magas padlásoknak rejtekajtói is voltak, lehetett szökdösni ide-oda, s ki tudja, a Hangyatelepen talán már más nyelvet is be1067