Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Tóth László: (út)Leírás avagy Németóra (vers)

0

szemerkélni az eső.

Ha Anatolij Pavlovios látta volna az előadást, jótékony céllal, bizony isten, elaludt volna.

Jótékony céllal, hogy továbbra se kelljen megtagadnia a Sirályt.

De Sz. nem aludt el rajta, s nem is hagyta ott.

Hiába, ő vérbeli színházi ember.

Én csak egy egyszerű néző vagyok.

Mondhatnám —

más esetekre is érvényesen —

Augenzeuge.

Mert ez a legfontosabb: szemtanúnak lenni. „Aki a jelent látja, az mindent látott, ami csak valaha volt vagy valaha lesz ...” (Marcus Aurelius). Különben is. mi ez az egész, ha nem színház?

Felmegy a függöny, lemegy a függöny.

Felmegy, lemegy.

Fel, le.

S közben hány,

ó, hány országon és orgazmuson át vezet az ember útja?! Az 'emberélet útjának felén innen, s rajta túl.

Csak megyünk, megyünk, akár a bulldózer,

magunk előtt tolva kincset, szemetet: nyerünk,

veszítünk,

félünk,

nem félünk,

félünk . . .

Node hagyjuk, ne keressük mindenben a tanulságot!

Jó lesz vonatra szállni, hiszen már itt is sűrűn

esik az eső.

Ennek a szövegnek tanulsága egyébként sincsen. Ámbátor ez is lehet tanulságos — szól rám valahonnan valamelyik isten.

S azt is mondja még: ideje eltűnnöm.

Ideje eltűnnöm innen.

Függöny.

(1981, 1985)

1064