Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Tóth László: (út)Leírás avagy Németóra (vers)
* amilyenben én is Dunaszerdahelyen. Vagy amilyeneket Kolozsvárott és Wroclawban is láttam. Meg Budapesten, ahol oly jó a Felszabadulás-, oly jó a Felszabadulás- -téren ácsingózni. S vajon kezdenek-e már egymásra hasonlítani maguk a lakók is, hiszen „... a lakókat tulajdonképpen az épület alakította ki” (Goethe), illetve ha még nem is alakította ki teljesen, erősen alakítja, alakítgatja őket?! Woher kommen sie? Ich komme auch aus der Tschehoslowakei. Akárcsak Hédi, Marie, Günther felesége is francia szakos. Amikor náluk jártunk, akkoriban fejezte be doktori disszertációját Sartre-ról. És az egzisztencializmusról. D. úgy mutatott be neki, mint egzisztencialista költőt. Pedig nem vagyok egzisztencialista. Egyetlen bűnöm van: az egzisztenciám. Túl az Öperencián. Ám e bemutatásnak mégiscsak volt baszna. Marie asszony láthatóan a kegyeibe fogadott. Azaz csak fogadott volna. Mert a kegyeiben már nem volt hely Günther miatt, akinek az egyik filmjét (Die Verlobte) épp az előző napon láttuk. Fődíjat nyert valamelyik nemzetközi filmfesztiválon. A fasizmusról szól — áttételek nélkül. Áttételesen a mindennapi fasizmus anatómiáját adja. Günther túlélte a fasizmust. Most ötvenéves és rákban fog meghalni. Marie is tudja ezt, de keményen viseli a sorsát. Nincs más választásiunk, mindig választanunk kell. Megígértem, hogy elküldöm neki a mesekönyvemet. Magyarul ugyan nem tud, de miért ne küldhetném el? Én se tudok németül, és mégis . . . ó, Tannenbaum, ó, drága Zs.-né!, . . . mégis vettem egy verseskönyvet, („Ich brauche ein Heft.”) Harald Gerlach Mauerstücke című kötetét. Egyik versének címe: Augenzeuge. A szemtanú. Sz. fel akarta keresni Peter Hacksot, de nem kereste fel. Ehelyett vett magának egy meleg bakancsot, potom 75 márkáért. És végignézte a Deutsches Theater Sirály-előadását. Donnerstag, 11. September, Reihe 10, Sitz Nr. 96. Én negyedórát bírtam belőle, aztán kijöttem. Most meg itt kezdett 1063
