Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Tóth László: (út)Leírás avagy Németóra (vers)

Odakint már csak

szemerkélt.

ö volt a némettanárom az Almában.

Ó, Tannenbaum, ó, Tannenbaum.

Mégsem szálltam ki Drezdában.

Minek is szálltam volna, ha egyszer Berlinig utazom.

Berlinben mégis kiszálltam, pedig Berlinig szólt a jegyem.

(„Megérkeztem hát”, gondoltam, s lelki szemeimmel már láttam is magam előtt majdani tudós életrajzíróim sommázatát: „Kelet-Berlin — Európa legnyugatibb pontja, ahová a költő életében eljutott.”)

Az Ostbahnhofon végleg szem elől vesztettem a parduhicei lány márványba faragható seggét.

Már csak e segg miatt is érdemes lett volna Buonarrotinak néhány évszázaddal később születnie, szűrtem le magamban a tanulságot, mert a tanulságok akkor is nélkülözhetetlenek, ha semmire sem használhatók.

Bizisten,

szívesen kiülnék esténként

e lány ölének barlangnyílása elé,

akár az ősember,

s megbabonázottan bámulnám

szeme rőzselángját. Ekkor jutott eszembe Inge.

(Akinek nem Inge . .. annak Clara.)

Tizennégy éve Karlsbadban.

A Moszkva-szálló fölött, a domboldalban.

Hu-húúú!

Aztán az apjáról mesélt,

M. egykori Obersturmbahnführerről, aki akkoriban Münchenben vagy hol élt.

Ö az anyjával Zwiekauban, de nem M. volt a neve.

Csehül még az anyjától tanult meg és Kririben született.

Talán éppen az ő üresen álló házuk falát vizeltem le egyszer részegen, amikor gimnazistaként komlóbrigádon voltam ebben a faluban.

Tavaly, Várnában azt hittem, őt látom a gragyinán.

Megszólítottam, de nem tudott csehül.

Még szerencse, hogy nem ő volt,

tülönben nagyon csehül álltam volna,

díszen a feleségem is velem volt. „Életem

sorára vándorlás Vár — írtam neki egyszer. — A vándor

íülönös kötelességeit kell gyakorolnom, és a legsajátabb próbákat

negállnom. Hogy mosolygok néha, amikor átolvasom

i föltételeket, melyeket a kötelék szab,

rfelyeket én szabok magamnak!” De ez a levél,

■ időnként határozottan emlékszem rá, nem is az én toliamból

1059