Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Thomka Beáta: Az egzisztenciális műfaj - Hamvas Béla regényszemlélete és a Karnevál
THOMKA BEÁTA Az egzisztenciális műfaj Hamvas Béla regényszemlélete és a Karnevál. Hamvas Béla (1897—1968) művének képét abból a „láthatatlan történetből” rekonstruálhatta nemzedékünk, melyet 1943-ban megjelent esszékötetének (A láthatatlan történet), több száz háború előtti bírálatának, tanulmányának s a hatvanashetvenes években napvilágot látott néhány esszéjének alapján kialakíthatott. E hozzáférhetetlen vagy nehezen hozzáférhető írások azonban az idők folyamán növelték az érdeklődést a még meg nem jelent művek iránt. A mai magyar kritika joggal beszélhet tehát Hamvas-reneszánszról. Az újvidéki folyóiratok, a Híd, az Üj Symposion, a Tanulmányok gyakran publikáltak Hamvas-szövegeket, s ebből következően szellemi jelenléte a közelmúltban sokkal intenzívebb volt a jugoszláviai magyar kultúrában, mint egyebütt. Kenyeres Zoltán 1976-ban válogatást közölt az Üj írásban a hátrahagyott írásokból, majd az általa szerkesztett Esszépanoráma 1900—1944 (1978) után a Vigíliában is mind több esszé volt olvasható. 1983-ban megjelent a Magvetőnél A világválság, 1985-ben pedig a Karnevál című kétkötetes regény s Az öt géniusz című esszékötet az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem kiadásában. A kérdésre tehát, ismerjük-e Hamvas művét, még mindig csak felemás választ adhatunk. Ettől jelentősebb annak az igénynek kimondása: e műre — ha megkésve is — szüksége van a magyar irodalom és a modern magyar gondolkodás, eszmélés, önismeret történetének. Valamennyiünknek. * Az utóbbi években felfedezett művek közül minden kétséget kizáróan a Karnevál osztotta meg leghatározottabban a kritikát s az irodalmi közvéleményt. A regény eddigi méltatásai azt a kérdést aktualizálják, vajon hogyan interpretálható és értékelhető e megkésett recepciójú műalkotás, van-e a kritikának ez esetben bármiféle létjogosultsága, vagy inkább kísérletet kellene tenni azon ítéleteink újrafogalmazására, melyek a háború utáni magyar regény alakulástörténetére vonatkoznak. Egyelőre csupán az tűnik vitán felül állónak, hogy a Karnevál lényegesen módosítja e történetet, s hogy az esszék térfeléről kibontakoztatott vélekedésünket sem hagyja érintetlenül. A regénykritikák és esszék révén eddig is engedtek némi betekintést Hamvas Béla regényszemléletébe, regényei azonban mindeddig kívül rekedtek az irodalmi köztudaton, s így előbb észlelhettük értekező prózájának epikai jegyeit, mint epikájának rendhagyó gondolati alapvonásait. Holott mai próza- és regényszemléletünkre közvetlenül vagy közvetetten komoly hatást gyakorolt a két háború közötti magyar esszéirodalom, mely olyan „helyi” történeti szerepet töltött be, mint az európai irodalmak némelyikében a regény. A Babits, Kosztolányi, Németh László, Szerb Antal, Kerényi Károly, Hamvas Béla írásaiból és magatartásából kibontakozó vonulatban, szellemiségben „az essay lett a lényegkeresés új irodalmi műformája”, amint ezt Hamvas Szellemi törékevések a magyar irodalomban 1900—1935 (Országút, 1936. 3.) című tanulmányában megállapítja. Ezek az „intellektuális költemények” (Schlegel), kísérletek pótolják a Vasárnapi Kör munkásságával kezdődően mindazt, amit a reflexió iránt kevésbé fogékony magyar regény elmulasztott, s amit — kései adósságként — csak az utóbbi évtizedekben kísérelt meg törleszteni. * 1038
