Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai I. (1968-1986)
egy művészeti ág csak úgy varázsszóra megújuljon. Hogy határozat, manifesztum nyomán azonnal, egyik napról a másikra új, termékeny alkotói korszak kezdődjék. A művészettörténet a lassú átmeneteket ismeri: a magyar textil 1968-as metamorfózisa kivétel volt, csoda. .. .Világos, a textiltervezők megelégelték, amit eddig csináltak, unták saját magukat, s intő példa volt számukra a testvér művészeti ág, a festészet véget nem érő stagnálása. A felgyülemlett indulatuk adott nekik erőt, hogy a forradalmukat végrehajtsák. A tárlat átütő sikert aratott, nemcsak a vendégkönyvben, a sajtóban is... . Én az áttörés évét, 1968-at tekintem a vízválasztónak, sőt, némi fantáziával, tódítással azt is mondom, hogy ez a fővárosi tárlat volt a legelső — mondhatnám a ,nulladik’ sorszámú — szombathelyi biennálé. Ott voltam, tanúja voltam, koronatanú.” Mai szemmel nézve a katalógus bizony meglehetősen rossz minőségű reprodukcióit, de ismerve az akkor kiállított művek egy részét is, bizony csodálkozással vegyes hitetlenkedés fogja el az embert. Ez a kiállítás indított el egy másfél évtizedes, robbanásszerű fejlődést? Amiről Németh Lajos professzor 1976-ban azt nyilatkozta, hogy: „Több ízben elhangzott már az elmúlt években, hogy a magyar képzőművészetnek a legizgalmasabb ága jelenleg a fal- és tértextilművészet. Kétségkívül festészetünkben és szobrászatunkban nem sok az újdonság, ha az ember bemegy egy kiállításra, inkább csak regisztrálja, hogy lám, a már eddig ismert művészek csinálják azt, amit megszoktunk, meglepetés nemigen éri az embert. A textileseknél más a helyzet, mindig lehet valami újat találni, friss kezdeményezést, szellemes megoldásokat...” Igen. Nem a mai értékítélet a fontos, hanem az a hatás, amit akkor kiváltott. A frissesség később már nem érezhető, de akkor erőt adott ahhoz, hogy meginduljon egy új kiállítási rendszer, a szombathelyi textilbiennálék sora. „A Fal- Tér- Textil Biennálé célja, a textilművészet egyik műfajának a fal és tér textil művészetének fejlesztése. A kor közösségi igényeit követő, s egyben a társadalmi tudatot formáló, előre mutató alkotások létrehozásának segítése és bemutatása, továbbá a textilművészet e területén nemzetközileg aktív tevékenység megteremtése.” A szombathelyi textilbiennálék keretet adtak az egész 70-es évekbeli magyar textilművészeti felvirágzásnak. Ritka eset, hogy egy műfaj fejlődésében egy kiállítássorozat ilyen jelentőséget kapjon. Ennek az lehetett az oka, hogy a művészi törekvéseket, a Képző- és Iparművészek Szövetségének érdekképviseleti tevékenységét remekül egészítette ki egy múzeum szervező és gyűjtő munkája, később pedig a megvalósult eredmények feldolgozása, publikálása, a teoretikai munka. Minden túlzás nélkül állítható, hogy Vas megye, ezen belül a Savaria Múzeum szerepe egyedülálló a magyar művészbetben. A 70-es években egy-két kivételtől eltekintve szinte nem volt olyan textilkiállítás, amelyben Szombathely valamilyen szerepet ne kapott volna: kezdetben helyet adott minden említésre méltó kiállításnak, később pedig egyedülálló kortárs textilgyűjteményével szinte monopolhelyzetbe került, s jó ideje nem lehet Magyarországon olyan textilkiállítást rendezni, publikációt megjelentetni, melynél nem használják fel a Savaria Múzeum gyűjteményeit és dokumentációját. Tehát az intézményi háttér egyedülállóan sikeresen jött létre. A Fal- és Tértextil Biennálék első pillanattól kezdve megfogalmazott célja a textil síkból való kilépése, a tér meghódítása volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mint építészeti térformáló eszköz lépjen fel. Ha periodizálni kívánjuk a szombathelyi biennálék történetét, az első négyet tekinthetjük egy egységnek. Ezek a tértextil megvalósításának jegyében zajlottak, s 1976-ra ez a folyamat teljes eredményt is hozott. Az első, az 1970-es, és a második, az 1972-es biennálék jellemző vonása azt volt, hogy a festett és nyomott textilek fokozatosan háttérbe szorultak, helyüket a súlyos fölvetés, a dúsan szövött ornamentika, a kicsit folklórisztikus ízű applikáció, a geometrikus mustra, a sokféleség és sokszínűség vette át. Ami különös, az első bienná- lén egyetlen egy három dimenziót igénylő mű sem akadt, a II. biennálén mindössze négy alkotás volt olyan körüljárható textilmű, amely továbblépett a kétoldalas, 1025
